Vörösen mosolyogva tekint a nap
még egyszer le a hegyekben a tájra.
Búcsúzik bíborba,
mintha a búcsúzás neki is nagyon fájna.
Az elfáradt madár leül pihenni,
egy alvó barackfa ágra.
Szirmával takarózik a sírokon minden virág,
a csendes éjszakába.
Mosolyog álmában a föld és az egész világ.
A hegyekből a völgyekbe utazik a gond és a szomorúság.
Elcsendesül a szívünkbe a bánat.
Eljátsza,hogy szendereg.
Pedig ő veti meg mindennap
sok-sok gondokkal nekünk az ágyat.
www.zoltand.eoldal.hu
