HA A KAPCA NINCS JÓL FELTEKERVE… Életképek katonaidőmből I.


HA A KAPCA NINCS JÓL FELTEKERVE…  Életképek katonaidőmből I.

 

 

 

 

 

 HA A KAPCA NINCS JÓL FELTEKERVE…

Életképek katonaidőmből I.

 

 

 

       1966. november 24. én bevonultam 2 éves katonai szolgálatra, Pápára az RT 10 – es egységhez. Megkezdődtek a számunkra erőteljesnek tartott alaki kiképzések, amelynek hatására rövidesen sántikált a fél század újoncállománya. Akkor még a hagyományos bőrcsizma volt a lábbeli, amihez kapcát adtak, aminek a tekerése bizony nem mindenki számára volt eléggé szakszerű. Páran falusi gyerekek révén kicsit jobban elboldogultunk vele, mert ha mi nem is viseltünk otthol csizmát, az apánk, nagyapánk révén azért közelebbi ismeretségben voltunk a technikájával. A lényege az volt a katonai lábbelinél, hogy jó erősen kellett a kapcát feltekerni és úgy felhúzni. A következő lépés pedig, mivel általában nem megfelelő méretű csizmát kaptunk,(legtöbbször nagyot) a bokacsatoló szíj felerősítése volt. Aki lazára húzta, annak könnyen elcsúszott, összegubancolódott kiképzés közben a kapcája és a csizma bizony véresre feltörte a lábát. Ilyenkor a gyengélkedő tele volt sántikáló újoncokkal. A szorosra húzott bokacsatoló szíj még akkor is hasznosnak bizonyult, ha nagy volt a csizma. Feszesen tartotta a lábat a csizmában, és nem engedte csúszkálni a lábra tekert ruhadarabot. Ennyi év után is elmondhatom, hogy megúsztam a gyengélkedő nem éppen luxusszállodai kiszolgálását.

      Reggel az ügyeletes harsány hangjára ébredtünk fel, aki a juhhodályszerű körletbe belépve elordította magát:

-Elvtársak ébresztő föl!

Mi pedig álmos fejjel kászálódtunk le a szalmazsákos ágyunkról. Akkor még nem voltak matracok, csak szalmazsákok. Bevonuláskor ezt is nekünk kellett megtömni. Az öreg katonák, akik szimpatizáltak velünk megmutatták, hogyan kell feszesre tömni úgy. Hogy szögletesre lehessen elvarrni a szélét. Ennek azért volt jelentősége, mert csak akkor lehetett szép egyenesen bevetni. Aki nem tanulta meg, azt gyakran szekírozták azzal a gúnyos arckifejezéssel, hogy…” Mi az, maga majombölcsőben, nem ágyban alszik?”

    Visszatérve az ébresztőre. Nagy nehezen felálltunk az ágyunk mellé és az előző este megbízott újonc harsány hangon elkiáltotta magát:

-Újonc állomány vigyázz! Jó reggelt kívánok, már csak 98 napja van az öreg katonának! Pihenj! – Természetesen tudnia kellett, hogy valóban leszerelésig hány napjuk van, mivel 150 – től visszafele volt a számolás. Minden öregkatonának volt egy centimétere, amiből naponta egyet levágott, ezzel is jelezve a napok fogyatkozását.

      Ezt követően öt perce volt a katonának arra, hogy rendbe tegye a fekhelyét, mert menni kellett reggeli tornára. A reggeli torna általában futás volt, amit a legjobban futó rajparancsnok, nálunk váltásparancsnoknak hívták, vagy megbízás alapján egy újonc is vezethette. Egyébként itt is jelentősége volt a kapcatekerésnek, mert kevés idő híján sokan slendrián módon húzták fel a csizmájukat és a vége az előbb említett lábfeltörés volt. Jó futó voltam világéletemben, semmi gondom nem volt vele itt sem. Nyomában tudtam maradni a torna vezetőjének és bírtam is szusszal a rohangálást. Reggeli torna után következett a tisztálkodás, ami nem fürdőszobában történt természetesen. Egy olyan helyiség szolgált erre a célra, amelyben betonszerű anyagból öntött vályúk voltak. Felette hideg vizes csapok voltak felszerelve. Meleg vizet csak hetente egyszer láttunk, amikor csoportosan vittek bennünket a Fürdőépületbe és ott is időre kellett lezuhanyoznunk.

    Tisztálkodás után kezdődött a reggeli szemle, majd a különféle foglalkozások, szolgálat, oktatás, pihenés stb, de erről majd legközelebb beszélek.

 

Folytatása következik!

 

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

 

Zirc. 2007. 04. 29


Szerkesztés dátuma: hétfő, 2014. április 21. Szerkesztette: Nagy Bálint
Nézettség: 3,549


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: