A MŰTÉT NEM LETT MEGKÖSZÖNVE…


A MŰTÉT NEM LETT MEGKÖSZÖNVE…

 

 

 

 

 

 

 

A MŰTÉT NEM LETT MEGKÖSZÖNVE…

 

 

     1987 januárjában Édesapámat prosztatával műtötték a Megyei Kórházban. Mikor kiengedték, egy hét múlva vissza kellett mennie kontroll vizsgálatra. Fázósan húzta össze a nagykabátot a nyakánál, mert nagyon hideg volt az utcán, mikor a buszpályaudvar felől ballagott a Kórház felé. Gondolataiban lezajlott a műtét, minden fájdalmával és megaláztatásával együtt:

„Nem adtam hálapénzt. Biztosan baj lesz ebből. Miből adtam volna? A kevés kis nyugdíjamból?” – miközben cikáztak a gondolatok a fejében, becsületes paraszti mivoltának minden kétségbeesésével haladt előre a sétálóutca macskakövein. Hidegen fújt a szél, szinte megfagyott a lehelete.

     Világéletében falun élt, ahol a kétkezi földműves munka kérgesítette meg a tenyerét. Büszke volt paraszti mivoltára, amit őseitől örökölve maga is művelt. 1959 – benn a tagosításkor pár hold földjét bevitte a Közösbe, ahol elveszítette azt a tulajdonlás béli örömét, ami eddig meg volt nála. Tudta, hogy azt a földet már soha nem fogja visszakapni, de már nem is érdekelte. Élte a falusi nyugdíjasok szerény életét szeretett Édesanyámmal együtt. Nem voltak nagy igényeik, mert azt tartották, hogy a nyújtózkodás csak a takaró széléig tart náluk, tovább nem is akartak sohasem.

     Részletre nem vettek semmit, nem is volt egy rozzant régi néprádión kívül semmisem a lakásban, később is csak egy használt fekete – fehér TV – re futotta. Korán lefeküdtek este, a villanyt nem égették sokáig. Spóroltak vele, a legkisebb égőket rakták a foglalatokba. Szerényen éltek, nekünk is ezt tanították a bátyámmal együtt. Kevéske pénzük, ami volt, gyűlt állandóan. Összegyűjtve, összekuporgatva a szomszédban, a Takarékszövetkezet trezorjában szaporodott. Halálakor hat éve készen volt már a sírkövük is, a szakembernél letétbe helyezve, előre kifizetve. Mindig azt mondta Édesapám: „Ha én meghalok, vagy anyátok, ne legyen gondotok a temetésre. Sírkő kifizetve, akad még pénz a temetésünkre is. Tudom, hogy nektek nincs erre pénzetek. Összekuporgattuk anyáddal a költséget.”

     Már látszott a Kórház impozáns épülete. Kihúzta magát mikor belépett a bejárati ajtón és az osztály felé vette az útját. A megbeszélt időpontban a főorvos már várta. Fagyosan fogadta a köszönését, majd futólag megvizsgálva, mogorván megjegyezte:

-Maga még nem is köszönte meg nekem a műtétet bácsikám!

   Megfáradt Édesapám a meglepetéstől először szóhoz sem jutott, majd erőt véve magán így válaszolt vissza:

-Nem is a doktor úr műtött engemet, hanem xy főorvos úr. Különben is én egy kisnyugdíjas ember vagyok, és úgy tudtam ingyenes a kórházi műtét.

-Bizony én műtöttem meg magát, vegye tudomásul! Úgy itt hagyott bennünket, hogy meg sem köszönte!

-Nekem azt mondták a nővérek, hogy xy főorvos úr fog műteni. Látni ugyan nem láttam semmit, mert kábult voltam, de az érzéstelenítés sem használt. Éreztem, ahogyan vágják a hasamat a késsel. Az asszisztens hölgyek többször is megkérdezték hogy érzem - e a vágást? Én bizony egész végig nagy fájdalom között éreztem. Most akkor utólag megköszönöm doktor úr a segítséget, az ingyenes ellátást és mindent. Viszontlátásra! – azzal felkapta a nagykabátját és a kucsmáját fejébe csapva mérgesen, de mégis büszke elégtétellel kiballagott az ajtón. A főorvos ledöbbenve, szóhoz sem jutva hosszan nézett utána a fogai között sziszegve: „Büdös paraszt!”

     Apám a Kórházból kilépve fázósan húzta össze ismét a nagykabátját a nyakán és visszaindult a buszpályaudvar irányába. Arcán elégedett mosollyal, de mégis győztesen kikerülve a megaláztatásnak indult beszélgetésből, magában megjegyezve:” Orvosok! Mikor értitek már végre meg azt, hogy nem szabad így viselkedni azokkal az emberekkel szebben, akik megtermelik az életet, a gabonát, amiből a kenyér kerül még a ti asztalotokra is? Ide sem jövök többet!”

      Kegyetlen hideg volt, fújt a szél, de az Apám bőrcsizmásan, határozott léptekkel, büszkén ballagott az utcán. Évekig, amikor a hálapénzről került elő a vita valahol, Apám mosolyogva mesélte el a nem létező kórházi borravaló történetét.

 

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

 

Zirc. 2008. 01. 19

 

 


Szerkesztés dátuma: csütörtök, 2014. május 8. Szerkesztette: Nagy Bálint
Nézettség: 504


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: