Debreceni Zoltán író tollából
A Kisvejkei hegyekben zölden virul az erdő.
Száguldva fut közte a kanyargós kis patak.
Az erdőben sötétek az árnyak,
patak vizébe vakítanak a napsugarak.
Elmerengve nézem,
hogy a felhő milyen fürgén kergeti az égen a napot.
Mellettem most éppen a boldogság megy el,
de lusta megemelni a kalapot.
Gyertek bíborvörös naplementék és csendes esték,
gyertek a szememre gyönyörű szép álmok.
Hogy ne kelljen éreznem a boldogtalanságot.