|
|
|
Hajdúbagosi író Debreceni Zoltán tollából - Rókás tóparján
Debreceni Zoltán író múzsája Csajé
| |
|
Debreceni Zoltán író emléklapja
Debreceni Zoltán versíró
.
( Debreceni Zoltán író.. Hajdúbagos
.
Debreceni Zoltán - Őszi Szerelem ...
Őszi szél susog a lombok között,
Sárga levelek hullnak a földre.
A nap sugarai még melegen simogatnak,
De az éjszaka hűvös, mint a tél.
A fák csendesen megpihennek,
A természet lassan álomba szenderül.
Az őszi színek festik a tájat,
Mint egy varázslatos festményt.
Emlékek szállnak a széllel,
Régi szerelmek, boldog pillanatok.
Az őszi napok halkan mesélnek,
Mint egy régi, kopott könyv lapjai.
Őszi hangulat, békesség és nosztalgia,
Mikor a múlt és a jelen találkozik.
Egy pillanatnyi csend, egy sóhaj,
Őszi szélben elrepül a gondolat
Kisvejke: 2012
Debreceni Zoltán író
Debreceni Zoltán író :Üvölt a csend..
Meg jött az este már elhalkult a falu,
nem nyüzsög a világ.
A néma csend tölti meg a hosszú éjszakát.
Csak a beteg szívem dobbanása zavarja meg,
az éjszakai csendet.
Nagyon fáj neki,hogy nem lehet te véled.
Üres az ágy,
két barna szememre nem jön az álom.
Nem hallom a hangod hiába várom.
A szobámba üvölt a csend,
nélküled meghalt az élet.
Elszakít tőled a betegség,
ilyen kegyetlen az élet.
Úgy szeretnék most vándor felhő lenni.
A kósza szellővel hozzád elrepülni.
A zöld két szemedbe nézni,
és csókolni a szádat.
Veled tölteni,
a hosszú őszi éjszakákat.
Debreceni Zoltán versíró
Debreceni Zoltán - Éjjel a tóparján...
Holdfény csillan a csendes tón,
Mint szívem, mely szerelmedre várón.
A csillagok is suttognak, mint te meg én,
Titkos nyelven, mely csak a miénk lehet.
A szél halkan simítja az éji egeket,
Mint te simítod arcomat a sötétben.
A világ csendes, csak a szívünk dobban,
Egy dallamot zeng, mely sosem hagy alábban.
A szeretet, mint éjféli virág nyílik,
S a lelkünkben örök tűzként kigyúlik.
Te vagy nekem a napfény, a holdvilág,
Minden éjszakámhoz a legszebb álomvilág
Debreceni Zoltán - Te vagy nekem minden jó ebben az életben.
.
Mert egyetlen szavaddal boldogságot ültetsz a lelkembe.
Kedves olyan jó hogy beléptél az életembe.
Mert már nem vágyok másra csak a boldog szerelemre .
Mint ahogy vadgalamb vágyik a tiszta búzára.
Úgy vágyom énis a tested ritmusára.
A szemed úgy ég mint a színes gyertya lángja.
Semmivé válsz a szerelmes játék után a puha meleg ágyba.
Nem vágyom én semmi másra.
Csak sírig tartó boldogságra.
Égető tüzére a szerelmednek.
S arra,hogy én legyek értelme örökké az életednek.
Debreceni Zoltán író múzsája Csajé
.
Debreceni Zoltán - Szeretni kell...
Szép lassan meghalunk a létünk így múlik el.
De amíg élünk boldogan szeretni kell.
Vannak szomorú bánatos nappalok
Mikor úgy érezzük most belehalok.
De bármilyen nehéz, az úton menni kell tovább.
Szeretni és szeretni kell, hogy legyőzük a halált.
( Debreceni Zoltán író ) HBm. Sándoros tanya
Debreceni Zoltán - Tavaszi Szerelem
Tavasz szellője halkan susog,
Virágok nyílnak, szívekben is lobog.
Két szerelmes szív találkozik a réten,
Csókjaik édesek, mint méz a méhnek.
A nap sugarai simogatják arcukat,
Kezüket összefonva sétálnak a határban.
A tavasz szerelemmel tölti meg a levegőt,
Mint a virágok illata, mely szétterjed a mezőn.
Őszinte szavak, lágy simogatások,
Együtt járják az élet útját, kéz a kézben.
Tavaszi szerelem, mint a friss hajnal harmata,
Örök emlékké válik, szívükben örökké marad.
.
Debreceni Zoltán író múzsája Csajé
Nagykereki - Debreceni Zoltán versíró
Debreceni Zoltán - Vers Dombóvárról...
Dombóvár, te város a völgy mélyén,
Hol a múlt és jelen találkozik édesen.
A sok tavaid vígan mosolyognak
A várfalak között a történelem szavakban szólalnak.
A piactéren a zöldségárusok vidáman kínálják portékájukat,
A templomok harangjai szólnak, mint régi dalok.
A kis kávézók teraszain a kávé illata terjeng,
Míg a városi parkban a fák hűs árnyékot vetnek.
Dombóvár, te csendes és barátságos hely,
Ahol az emberek mosolyognak, és a nap mindig süt.
A régi házak homlokzatán a múlt idők emlékei,
És a város szívében a szeretet mindig él.
Dombóvár, te város, amit mindig szívünkbe zárunk,
Hol a múlt és jelen összefonódik, mint a folyók.
Legyen boldog minden napod, Dombóvár,
Mert te vagy az, ahol otthon vagyok, és mindig szeretlek
|
Debreceni Zoltán Verse
Szépen dalol a falombja,
mikor a sok levele összeér.
Mert a langyos szellő,
úgy játszik rajta,
mint az író fia,
a gyönyörű hangszerén.
Bánatomban az erdő közelében ölük.
A fa halk dallamát,
felém fújja a gyenge szél.
A fülemen keresztül,
a lelkemhez ér,
és az emlékek,
mint a hangyák úgy jönnek elő.
Képzeletem nagyon messze jár.
A képzeletemmel látom,
hogy pusztulhat el egy gyönyörű virág.
Először elhervad,
a föld felé lehajtja a bánatos fejét.
Utoljára még csókot int felém.
Majd lehunyja örökre,
a könnyes két szemét.
Lassan a szívemben bújik a keserűség.
És a bánat összes síró hangja.
Valami nekem egy pillanatra,
boldogságot ad,
de cserébe érte az életem akarja.
A lelkemmel küzdök,
ameddig van bennem,
egy picike erő.
Lehet halhatatlan leszek,
mint író,költő...
És majd egyszer én leszek,
a jövő.
Már besötétedett,
szépen betakart a csillagos ég.
Fülem közelében egy éhes szúnyog,
mondja az énekét.
A lelkem halkan muzsikál.
Lágyan megsimogat,
az esti csend.
De a magányban,
a szomorú bánat,
felemészt engem.
Álmos vagyok,
a szívem nagyon fáj,
belül valami,
mint a satu úgy szorít.
Tűnik a fény,
és eltűnik minden kép.
Már nem emlékszem a rosszra...
Csak arra,
ami mindig jó volt,
és gyönyörű szép.
Cikkhez csatolt fotók módosítása
|
