úzsája Csajé
Mert téged még haza várnak.
Örülhetsz a drága jó apádnak.
Addig menj Erzsike haza.
még hallod, hogy kopognak a léptek.
Mert addig tárt karokkal várnak haza téged.
Menj, menj soha ne néz hátra.
Mert még ráborulhatsz a drága
jó apád vállára.
Mondj el neki minden jót és szépet.
De soha se mondj neki rosszat.
Még akkor sem ha a sebeid fájnak
Ne szomorítsd el a szívét
a drága jó apádnak.
Biharkeresztes. Debreceni Zoltán vers író. Mihályháza
.
 |
 |
Debreceni Zoltán - Éjjel a tóparján...
Holdfény csillan a csendes tón,
Mint szívem, mely szerelmedre várón.
A csillagok is suttognak, mint te meg én,
Titkos nyelven, mely csak a miénk lehet.
A szél halkan simítja az éji egeket,
Mint te simítod arcomat a sötétben.
A világ csendes, csak a szívünk dobban,
Egy dallamot zeng, mely sosem hagy alábban.
A szeretet, mint éjféli virág nyílik,
S a lelkünkben örök tűzként kigyúlik.
Te vagy nekem a napfény, a holdvilág,
Minden éjszakámhoz a legszebb álomvilág
Búsan sétálok a város közepén
Tudom nem jössz mégis várlak én.
Leszállt a városra az este, mindenfele
csend honol.
Lehet te valakivel boldogan csókolózol valahol.
Velem szemben Osvát Pál szobra áll,
a pipáját fogja s búsan néz én reám.
Mellettem emberek boldogan lépkednek.
Ismeretlen vagyok én itt még rám sem köszönnek.
A könnyes szememet az ég felé emelem.
A holdat keresi rajta a fáradt tekintetem.
Hányszor mondtad, hogy örökre szeretsz engemet.
Most a holdfény törölgeti a könnytől a szememet.
Légy boldog ne gondolj soha rám.
Elég ha én szenvedek te gyönyörű Sváb leány
Hazafelé veszem szép lassan az utamat.
A templom előtt hagyom az összes gondomat
.......
Debreceni Zoltán emléklapot kapott 2017 és 2019-ben
művészete elismeréséért.
 |
|
|
|
Debreceni Zoltán író :Üvölt a csend..
Meg jött az este már elhalkult a falu,
nem nyüzsög a világ.
A néma csend tölti meg a hosszú éjszakát.
Csak a beteg szívem dobbanása zavarja meg,
az éjszakai csendet.
Nagyon fáj neki,hogy nem lehet te véled.
Üres az ágy,
két barna szememre nem jön az álom.
Nem hallom a hangod hiába várom.
A szobámba üvölt a csend,
nélküled meghalt az élet.
Elszakít tőled a betegség,
ilyen kegyetlen az élet.
Úgy szeretnék most vándor felhő lenni.
A kósza szellővel hozzád elrepülni.
A zöld két szemedbe nézni,
és csókolni a szádat.
Veled tölteni,
a hosszú őszi éjszakákat.
|
Debreceni Zoltán - Éjjel a tóparján...
Holdfény csillan a csendes tón,
Mint szívem, mely szerelmedre várón.
A csillagok is suttognak, mint te meg én,
Titkos nyelven, mely csak a miénk lehet.
A szél halkan simítja az éji egeket,
Mint te simítod arcomat a sötétben.
A világ csendes, csak a szívünk dobban,
Egy dallamot zeng, mely sosem hagy alábban.
A szeretet, mint éjféli virág nyílik,
S a lelkünkben örök tűzként kigyúlik.
Te vagy nekem a napfény, a holdvilág,
Minden éjszakámhoz a legszebb álomvilág
Híres emberek.. (Debreceni Zoltán író)
Debreceni Zoltán emléklapot kapott 2017 és 2019-ben
művészete elismeréséért.
|
Debreceni Zoltán - Úgy jöttél felém
Úgy jöttél felém,
mint egy gyönyörű szép álom.
Mint a nyarat úgy várom jöttödet,
boldogan kelünk a hegyekben minden nap a nappal.
Éjszaka együtt játszunk a holddal
és a sok-sok fényes csillagokkal.
Nevetve futunk szembe mindén viharos széllel.
Megbirkózunk együtt a kegyetlen élettel.
Már elfeledtetted velem a szomorú múltam,
és arcomról letörölted a keserű könnyem.
Melletted merek mindenről álmodni,
tervezni a szépet.
És az álmomból most már felébredni sem félek
 |
Búsan sétálok a város közepén
Tudom nem jössz mégis várlak én.
Leszállt a városra az este, mindenfele
csend honol.
Lehet te valakivel boldogan csókolózol valahol.
Velem szemben Osvát Pál szobra áll,
a pipáját fogja s búsan néz én reám.
Mellettem emberek boldogan lépkednek.
Ismeretlen vagyok én itt még rám sem köszönnek.
A könnyes szememet az ég felé emelem.
A holdat keresi rajta a fáradt tekintetem.
Hányszor mondtad, hogy örökre szeretsz engemet.
Most a holdfény törölgeti a könnytől a szememet.
Légy boldog ne gondolj soha rám.
Elég ha én szenvedek te gyönyörű Sváb leány
Hazafelé veszem szép lassan az utamat.
A
Debreceni Zoltán vers Stríz Erzsébet édesapjáról..
Nagyon szerény dolgos ember az én édesapám.
Kisvejke faluban lakik,
a hegy legszebb,
és legmagasabb táján.
Stríz Mátyás a becsületes neve.
Az arca és homloka,
sok ráncokkal van már tele.
Elmélyült arcán a sok-sok barázda.
Az egész szomorú élete van köztük megírva.
Dolgozott éjjel nappal egész élete során.
Kamránk mindig tele volt,
finomabbnál finomabb elemózsiával,
töltötte meg a szánk.
Huncut két szeme,
édesapám lelkének a tükre.
Mindig összeszorul a szívem,
mikor látom
hullik miattunk a könnye.
Jó édesapám enged meg,
hogy megsimogathassam,
a munkától megfáradt kezed.
A jó istent kérem,
hogy tégedet ezerszer áldjon meg.
Áldjon meg és tartson meg,
sokáig mosolyogva nékünk.
Mert ha végleg lehunyod a két szemed.
Azt sem tudom mi lesz,
majd utána mivélünk.
Kisvejke : 2012
