Debreceni Zoltán - Éjjel a tóparján... 

Holdfény csillan a csendes tón,
Mint szívem, mely szerelmedre várón.
A csillagok is suttognak, mint te meg én,
Titkos nyelven, mely csak a miénk lehet.

A szél halkan simítja az éji egeket,
Mint te simítod arcomat a sötétben.
A világ csendes, csak a szívünk dobban,
Egy dallamot zeng, mely sosem hagy alábban.

A szeretet, mint éjféli virág nyílik,
S a lelkünkben örök tűzként kigyúlik.
Te vagy nekem a napfény, a holdvilág,
Minden éjszakámhoz a legszebb álomvilág.

Debreceni Zoltán - A múltamból perceket lopok... 

Hideg éjszakákon elkerül az álom,
bársonyos arcodra gondolok.
Fáradt vagyok aludni szeretnék,
de miattad aludni nem tudok. 
Cserépkályhában akácfa lobog, 
Hidegben ez ám a jó világ!
A múltamból perceket lopok, 
álmosan is olyan jó gondolni rád.

Őrzöm szép szemed szinét, 
bőrödnek kellemes illatát.
Kergetem mindig az emléked,
de hozzám még is visszajár.

Kismarja

Biharkeresztes, cigány író 

. 

Cigány író tollából...

Cigány író tollából

A nap még fel sem jött az égre,
Kisvejkén gyümölcsöt szüretel a falu népe.
A gyümölcsösben a sárga barackok,
szinte csilingelnek az ágakon.

Mind a kismadár szépen a vödörbe szállanak.
Az égről melegen süt le a nap barackfára,
harminc fok meleg is lehet a fa árnyékába.
Itt szedik a gyümölcsöt a lányok.

Dacolnak a meleggel hiába a nap melegen süt le rájuk.
Barackot szedi a fa tetejéről egy beteg hosszú hajú lány.
Ott dolgozik betegen a magas létra legfelső fokán.

Dél körül járhat az idő.
Szól a fiatal gazda mosolyogva:emberek ebéd idő!
A lányok és emberek ülve ebédelnek.
Ebédelés közben vicceket mesélnek és jókat nevetnek.

A fiatal gazda meg élhetett vagy húsz telet..
Már ő birtokolja ezt a hatalmas nagy kertet.
A munkából neki is jut elég,
késő estig dolgozik a megélhetéséért...