 |
 |
Debreceni Zoltán - Éjjel a tóparján...
Holdfény csillan a csendes tón,
Mint szívem, mely szerelmedre várón.
A csillagok is suttognak, mint te meg én,
Titkos nyelven, mely csak a miénk lehet.
A szél halkan simítja az éji egeket,
Mint te simítod arcomat a sötétben.
A világ csendes, csak a szívünk dobban,
Egy dallamot zeng, mely sosem hagy alábban.
A szeretet, mint éjféli virág nyílik,
S a lelkünkben örök tűzként kigyúlik.
Te vagy nekem a napfény, a holdvilág,
Minden éjszakámhoz a legszebb álomvilág.
|
Debreceni Zoltán - A múltamból perceket lopok...
Hideg éjszakákon elkerül az álom,
bársonyos arcodra gondolok.
Fáradt vagyok aludni szeretnék,
de miattad aludni nem tudok.
Cserépkályhában akácfa lobog,
Hidegben ez ám a jó világ!
A múltamból perceket lopok,
álmosan is olyan jó gondolni rád.
Őrzöm szép szemed szinét,
bőrödnek kellemes illatát.
Kergetem mindig az emléked,
de hozzám még is visszajár.
Kismarja
|
 |
Debreceni Zoltán Verse
A gondolatom léptei,
kopog a halk éjszakában.
Nem tud aludni kószál a világban.
Bejárta a földeket,
az egész világot.
Az idő hiába halad sietve,
a reggeli napfényt nem is veszi észre.
Csak a maga útján bandukol lassan előre.
