A CSAPRA VERT VIZES HORDÓ

     Szülőfalumban Bakonyszentkirályon van egy kocsma, amelynek „Fácán” az elnevezése. Nagyon jó fekvése van, mert a falu közepén épült nagyon régen. Közelségében áll talán kétszáz méterre a református templom, ahonnan Istentisztelet után az Igével feltöltött, de torokilag az éneklésben eltikkadt atyafiak is tudják szomjukat oltani. Történetem idején a vezetője egy agronómus volt, aki jobbnak látta itt kamatoztatni mezőgazdasági szaktudását. Talán úgy 20 évvel ezelőtt, vagy régebben, ebben a műintézményben pincérként dolgozott az unokaöcsém. A kocsmának megvolt a megszokott törzsközönsége, mindenkiről tudta, hogy mit szokott inni és kérés nélkül vitte asztalhoz az italát, ha meglátta belépni az ajtón. Volt ott mindenféle rövidital, palackozott és csapolt bor, sör egyaránt. Egyedül az olyan vendég nem volt annyira kedves, aki betévedve szódával szerette volna a szomját oltani.

    Mint tudjuk, ilyen helyeken nincs olyan, hogy részeg ember, akit azért nem szolgálnának ki, mert sokat ivott. A fizetővendég mindig kedves, az üres zsebűre fogják rá egy idő után, hogy ittas egyén. Hitelt csak olyan ember kaphatott, aki megfelelő kapcsolatban volt Lajos bácsival, a tulajjal, illetve akkor még nem magán intézmény volt, hanem az ÁFÉSZ volt a gazdája. Egyszóval a vezető kegyén múlott, ha valaki hitelbe is berúghatott. Természetesen a bor minősége annak arányában lett egyre jobb, ahogyan emelkedett belső nyomása a vendégnek.

     A kocsma törzsközönsége között előfordult mindenféle ember, a Tsz kocsistól kezdve pedagógusig, vagy az üzemi munkásig, tisztviselőig bezárólag. Itt nem volt férfi soviniszta szemlélet, mert ide olyan hölgyek is rendszeresen jártak, akik padló alá tudták inni a férfinépet, ha nagyon belelendültek a tréningbe. Kocsmánk utca felőli falára a cégtáblára fel volt festve a név, innen tudhatta minden betérő idegen, hogy a „Fácán” – vendéglőben jár. Akkoriban és ma is az a neve, de helyben mi csak kocsmának tituláltuk. A vendégek itt szomjoltás közben nemcsak beszélgettek, hanem kártyázhattak, sakkozhattak is, akinek kedve volt hozzá, vagy partnert talált ehhez.

      Mára ez a régi szokás is feledőbe merült, inkább csak szomjat oltani és beszélgetni járnak be az emberek. Érdekes, mert nem mindenki szeret ott ücsörögni, mert a nagy hangzavarban nem érzi jól magát, de egy korsó sörre, egy felesre, vagy egykét pohár borra megáll a pult előtt. Gallér alá löki, aztán már megy is tovább a maga útján. Törzsközönsége azonban mindennap időt és fáradtságot nem kímélve megadja a módját annak, hogy jól érezze magát. Ennyi előzmény után kanyarítsuk vissza a történetem fonalát oda, ahonnan elindultunk.

-Laci szaladj hátra, mert megérkeztek a szállítók! – szólt oda a főnök az unokaöcsémnek. A pincér még befejezte legutolsó vendégének kiszolgálását, majd hátrament az udvarba hogy a Veszprémből jövő italszállítóktól átvegye a legújabb hordókat. A papírokat aláírva, mindenki ment a maga dolgára. A hordók ott sorakoztak a raktárban. Egyiket odavitte a pult alá és csatlakoztatta a csapoló rendszerhez, majd egy próbaeresztést végezve meg akarta kóstolni. Maga sem vetette meg a jóféle borocskát, de keze félúton megállt a pohárral, amibe bele akart kóstolni, majd elordította magát:

-Lajos bácsi jöjjön ide gyorsan!

-Mi van, gyerek mi a fenét ordibálsz? – jött elő gazduram a hangos kiáltásra.

 -Kóstolja meg ezt a bort, aztán majd megérti, hogy miért háborgok!- azzal feléje nyújtotta a poharat. A kiérdemesült mezőgazdász maga elé tartotta, majd tüzetesen megvizsgálva, szagolgatva elrikkantotta magát:

-Azt a jó K… a I… nit annak a csavargó bandának! Már megint átvertek bennünket, hisz ez tiszta víz! Na, megálljatok csak! Laci hívd fel gyorsan a szállító céget, mert mindjárt széjjelrobbanok!- azzal töltött magának egy kupica konyakot, mert ezt nem lehetett száraz torokkal megemészteni.

     Akkor még nem voltak mobiltelefonok, ezért várni kellett, hogy visszaérkezzenek a szállítók Veszprémbe a telephelyre. A lerakat vezetője kérdőre vonta a csapatot, majd visszatelefonált békéltető hangon szólva feldühödött kocsmárosunknak:

-Lajoskám ne csinálj botrányt kérlek! Egy órán belül személyesen lemegyek hozzátok és elintézzük a dolgot. Addig is nyugodj meg ha lehet! – azzal letette a telefont.

-Ne csináljak, ne csináljak! – dohogott felháborodottan. -Mit csináljak? Örüljek neki, hogy egy hordó tiszta vízzel akartak átverni bor helyett? Laci! Nézzük át a többi hordót is, hátha van még közöttük selejtes áru!- Tüzetesen átvizsgálták a készletet, de szerencsére csak az - az egy volt kakukktojás, amit véletlenül szúrt ki a pincér, mikor csapra verte.

     A lerakat vezetője valóban elég gyorsan megérkezett Veszprémből és sűrű bocsánatkérések közepette kért elnézést a hiányosságért. Ami ezután történt, az azt hiszem megrengette a borívó törzsközönség, hordós borból készült fröccs, vagy tiszta kimért borba vetett bizalmát. Mint minden bizalmas ügy, egy idő után ez is kiszivárgott. Kiküszöbölte a szállító úgy a csorbát, hogy a tiszta vizes hordóba belerakott három, vagy négy darab nagyméretű tablettát ezekkel, a szavakkal:

-Lajoskám! Egy óra múlva újból csapra verheted a hordót, elkészül a príma borocska.- Azt már nem idézem, hogy mi volt a viszontválasza a kocsmárosnak, mert a nyomdafesték nem bírná el szavait. Mikor elterjedt az eset híre a környéken, sokáig emlegették azt a már klasszikussá vált mondást, ami a rendszerváltás előtt szokásos volt bizonyos körökben: „Ez egy olyan szocialista bor, amely független a tőkétől.”

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

Zirc. 2007. 07. 15