Magyarok, Cigányok, zsidók, Románok Egymás mellett...


Magyarok, Cigányok, zsidók, Románok Egymás mellett...

 

 

Meztelen utánam jött.! 

 

MÁR SEMMIN SEM   CSODÁLKOZOM…  „Ingbe, gatya nélkül zsebre tett kézzel?”
MÁR SEMMIN SEM CSODÁLKOZOM… „Ingbe, gatya nélkül zsebre tett kézzel?”

 

 

 

Magyarok, románok, cigányok, zsidók

 Teljes szövegű keresés

Magyarok, románok, cigányok, zsidók
A születések számát Szilágynagyfaluban is az országos és a megyei folyamatokkal nagyrészt megegyező körülmények befolyásolták és befolyásolják ma is: a fogamzásgátló szerek szabad árusítása, az el- és kivándorlási veszteség, a fiatalok gondolkodásmódjának megváltozása, a kényelem szeretete, a rendkívül alacsony állami anyagi támogatás. A XIX. században településünkön még igen népes évjáratok voltak, a születési arány meghaladta a negyven ezreléket. Ennek csökkenése már a XIX–XX. század fordulóján megkezdődött, és az átmeneti időszakokat nem számítva lényegében napjainkig tart. A második világháború után, 1946 és 1950 között a születések száma kismértékben nőtt, 21,4 ezrelékre emelkedett. Ezután megtorpant, az 1958 és 1970 között 17,6 ezrelék. A művi abortuszt megtiltó 1966. évi rendelet után ismét egy évtizedig 1967 és 1976 között 20,3 ezrelék, megközelítette az országos átlagot (20,5). A nagyfalusi születések száma az 1980-as évektől erőteljesen visszaesett, 1981 és 1998 között már csak 15,4 ezrelék.
Szilágynagyfaluban a XX. század első évtizedeiben az alacsony életszínvonal, az egészségtelen és rossz lakásviszonyok – a helyiségek többségének a padozata földes –, a nem megfelelő orvosi ellátottság miatt a halálozási arány igen magas, 21 ezrelék. A csecsemőknél az előbbi sokszorosa, 1920-ban 292, 1930-ban 142, 1940-ben 135 ezrelék. A kisgyermekeknél az elhalálozás fő okai a bél-, illetve hörghurut, a tüdőgyulladás, valamint a fertőző betegségek: a kanyaró, a himlő és a vörheny. Ezután a halálozások száma az 1960-as évek közepéig csökkent, ettől kezdve – miként országosan is – kedvezőtlenül alakult. Szilágynagyfaluban egyébként a XX. században ez a ráta az országos átlagnál valamivel kisebb volt. Napjainkban az idősebb korúak magasabb aránya miatt – 1986-ban például a nagyfalusiak 16,4 százaléka tartozott ebbe a csoportba – nagyobb az országosnál: 10,1–12 ezrelék. A növekvő mortalitás egyes idős kori betegségek terjedésével is magyarázható.
Jelentős eltérés tapasztalható a halálesetek nemi megoszlásában: a nők tovább élnek a férfiaknál. Az elhunytak életkora is sajátosan alakul. Az 1981 és 1985 között meghalt nagyfalusiak 9,2 százaléka (15 fő) volt ötvenévesnél fiatalabb; a legidősebb korosztályok, a 75–79 év közöttiek arányszáma 31, illetve 19 százalék.
A halálesetek okait vizsgálva kitűnik, hogy az elmúlt évszázad alatt lényeges változások történtek. Míg 1896 és 1910 között a legtöbb nagyfalusi lakos úgynevezett veleszületett gyengeségben (74 fő), aggkori végkimerülésben (39), tüdőlobban (38), tüdőgümőkorban (36), végelgyengülésben (27) hunyt el, addig a XX. század két utolsó évtizedében a legtöbben érrendszeri (55 százalék), illetve rosszindulatú daganatos és egyéb betegségek (43,5 százalék) következtében haláloztak el. Az öngyilkosok száma is jelentős. Erőszakos halál tizenöt ember életének vetett véget az utóbbi két évtizedben. 1981-ben az elhunytak 71 százaléka töltötte be a hatvan évet, 1988-ban 84 százaléka. Ez az adat jelzi, hogy községünkben is emelkedett az átlagéletkor.
A természetes szaporulatot a születések és a halálozások különbsége adja. Az első világháború előtt a magas natalitás következtében – a mortalitás kedvezőtlen alakulása ellenére – a természetes szaporulat meghaladta a tíz ezreléket. A háborús évek visszaesése átmeneti volt, de az 1960-as évek derekán – a községi adatok szerint – a természetes szaporulat újra jelentősen csökkent, 5,6 ezrelékre. 1975 körül lassú emelkedés volt tapasztalható, ekkor ismét megközelíti a tíz ezreléket. Az 1980-as évektől azonban erőteljesen visszaesik, és ez a folyamat napjainkig tart. Néhány év adata – az élveszületések, a halálozások és a természetes szaporulat aránya ezrelékben – az elmúlt két évtizedben: 1981-ben 18; 10,9; 7,1; 1985-ban 14,4; 8,7; 5,3; 1990-ben 15,7; 12,1; 3,6; 1995-ben 12,5; 11,5; 1; 1998-ban 12,5; 17,8; – 5,3.
Szilágynagyfalu népessége már a XIX–XX. század fordulóján meghaladta a kétezer főt (1900-ban 2165 lélek). A múlt század folyamán – kivéve a két világháború közötti időszakot – mindvégig nőtt a település lakossága. 1910-ben már kereken kétezer-ötszáz fő, egy évtized alatt mintegy tizenhat százalékkal gyarapodott, főként a nagy természetes szaporulatnak köszönhetően. A történeti Magyarország területén zajlott ekkori kivándorlás feltételezhetőn nem érintette számottevően községünket, erről nincsenek adataink. Az 1919. évi spanyolnáthajárvány főleg a helyi cigány lakosságot sújtotta, összességében azonban nem rontotta a falu népességének számbeli alakulását. Miként az sem, hogy az 1920. június 4-i trianoni béke után többen elhagyják a községet, és Magyarországra települnek át. A következő évtizedben, 1920 és 1930 között Szilágynagyfalu lakossága 272 fővel, mintegy 10,9 százalékkal nőtt.
A népesség a gazdasági világválság után, az 1930-as évek végén jelentősen emelkedett, a születések aránya ekkor elérte a 34 ezreléket. A magas halandóság ellenére – viszonylag rövid idő alatt – a falu lakossága 434 fővel, évente átlag 1,42 százalékkal nőtt. Az 1941. évi újbóli magyar népszámláláskor Szilágynagyfalu először haladta meg a háromezer lelket, elérve a 3193 főt. A második bécsi döntés utáni gyarapodás egyik fő oka, hogy az anyaországból több tucat köztisztviselőt helyeztek a községbe. Egy részük 1945 után hazatelepült. Szintén jelentős emberveszteség érte Szilágynagyfalut a második világháború éveiben, a frontok hősi halottainak száma harminckilenc, közülük hatan – köztük két asszony és egy kislány – a helyi harci cselekmények áldozatai. A mintegy kétszázhúsz tagú helyi zsidó közösséget deportálták, a vészkorszakot kevesen élték túl. A falu embervesztesége több mint kétszázötven fő volt. Számosan fogságba estek. A hiányt az 1945 utáni magas születési arány sem tudta pótolni. Szilágynagyfalu lakossága 1956-ban még nem érte el a tizenöt évvel korábbit, három fővel kevesebb volt, mint 1941-ben.
Az 1950-es évek mélyreható változásokat hoztak a falu életébe, mindenekelőtt új munkahelyek alakultak. A születések száma ebben az időben nőtt, az 1960-as évek elejétől azonban már csökkent, mélypontja 1967.
A folyamat megállítására szigorú állami intézkedéseket – korlátozták a művi vetéléseket, ösztönözték a szülési kedvet – hoztak. Hatásukra – ha kezdetben lassan is – nőtt a születések száma. 1966-ban például – 1956-hoz viszonyítva – 3397 lélek, nyolc százalékkal több a népesség.
Az elvándorlási folyamat az 1960-as évek derekán indult a községben, elsősorban az iparilag fejlett városok és vidékek – Nagyvárad, Temesvár, valamint az akkor erőteljesen iparosodott Zilah – felé. A becslések szerint százötven-száznyolcvan fő költözött el az első hullámban Szilágynagyfaluból. A migráció kezdetben egyirányú volt, a faluból a város(ok) felé irányult. Az 1968. évi a közigazgatási átszervezés – a megyésítés – után jelentős mértékű bevándorlás is történt a környező falvakból községünkbe, a beköltözők száma elérte a százhatvan-száznyolcvan főt. Ezzel, valamint a természetes szaporulat növekedésével 1977 januárjában Szilágynagyfalu lakossága elérte addigi legmagasabb lélekszámát, a 3570 főt. Az elvándorlás az 1970-es évek végén sem lassult le, sőt emelkedett, elsősorban a 20–29 évesek korcsoportjára volt jellemző. Ennek következtében csökkent a falu termékenysége, a lakosság fokozatos elöregedésével pedig nőtt a halálozási arányszám.
A 1980-as években fellépett infláció, az életszínvonal csökkenése tovább ösztönözte a nagyfalusiak elvándorlását, ekkor már a szomszédos Magyarország irányába; néhányan az Amerikai Egyesült Államokba költöztek.
A születések aránya nagymértékben visszaesett. 1986. június 1-jén 362 fővel éltek kevesebben Szilágynagyfaluban, mint 1977-ben. A kivándorlók száma az 1990-es években volt a legmagasabb. Tanulságos feleleveníteni településünk lélekszámának XX. századi alakulását: 1900-ben 2156, 1910-ben 2507, 1920-ban 2487, 1930-ban 2759, 1941-ben 3193, 1956-ban 3190, 1966-ban 3397, 1977-ben 3570 lakos. A legutóbbi, 1992. évi népszámláláskor községünk össznépessége 3365 fő volt.
A nemzetiségi összetételt vizsgálva kitűnik, hogy a XX. század folyamán a magyarság volt – miként ma is – abszolút többségben. Az összlakosságon belül aránya mindig meghaladta a hetven százalékot: 1900-ban 72,8; 1941-ben 72,4; 1977-ben volt a legmagasabb, 77,9; 1992-ben 72,6 százalék.
A XVIII. században – például az 1725. évi összeíráskor – településünk lakossága szinte teljes egészében magyar, amit az akkori összeírásokban szereplő családnevek is tanúsítanak.
A falu következő legnépesebb etnikuma a román, amelynek száma és aránya azonban 1900-tól fokozatosan csökken. Az 1941. évi 0,4 százalékos visszaesés a második bécsi döntés utáni, Dél-Erdélybe történő kivándorlásból adódott. Megjegyezzük, hogy a nemzetiségek pontos számáról megbízhatatlanok az adatok. A románok aránya Szilágynagyfaluban az elmúlt évszázadban: 1900-ben 12,7, 1941-ben 12,3, 1977-ben 13,2, 1992-ben 11,1 százalék. Egyes adatok szerint az 1977. évi népszámláláskor a románok a 3570 fős összlakosságnak a húsz százalékát alkották, annak ellenére, hogy az előző népösszeírások, az 1956. és 1966. évi szerint a magyarság aránya megközelítette a nyolcvan százalékot. A románok magas hányada a cigányság nemzetiségi és anyanyelvi bevallásának az eltéréséből következhet, ugyanis köztudomásúlag a romák egy része román nemzetiségűnek íratta magát.
A románok – mint arra már utaltunk – a XVIII. század második felétől kezdve szivárogtak be a faluba. Csak jóval később alakították meg egyházközségüket, építettek templomot és tartottak papot. Kezdetben a falu déli, lakatlan részeit – Hóstát, Szántó utca, a mai Csusznya utca – szállták meg, a temetőjüket is itt alakították ki. Ma döntő többségük a falu Brazília nevű településrészében és a külterületeken – Korlát – lakik.
Jelentős tényező számuk alakulásában az 1970-es évek elején lezajlott bevándorlás. Ezt olyan családnevek megjelenése is bizonyítja, amelyek korábban nem voltak a településen. Az ekkor létesített új munkahelyek – téglagyár, szarvasmarha-hizlalda, gép- és traktorállomás – vonzották őket, és sokan kaptak vezető beosztást a község közigazgatásában, a gazdasági, oktatási és egészségügyi intézményekben. A már tősgyökereseknek számító román családok a magyar nyelvet is jól beszélik. Az utóbbi évtizedekben jó néhány magyar–román vegyes házasságot kötöttek a faluban. A leggyakoribb román családnevek: Duca, Rad, Brisc, Matei, Puşcaş és Imre. A magyarsággal való együttélés az évszázados hagyományok következtében súrlódásoktól mentes.
A népszámlálások a cigányságot külön vették számba, lélekszámáról azonban nincsenek megbízható adatok, mert az egyéb anyanyelvűek rovatba sorolták őket. Az etnikum számbelileg a románságot követi. A romák hivatalos adatok szerinti aránya községünkben az elmúlt évszázadban: 1900-ban 5,3; 1941-ben 6,9; 1977-ben 7,8; 1992-ben 11,2 százalék. Anyanyelvük cigány, de jól beszélik a magyar és a román nyelvet is. A gyermekek csak cigányul érintkeznek a család többi tagjával. Statisztikai adat először 1820-ban említi a nagyfalusi cigányokat, öt családot. A községbe való letelepedésük több szakaszban történt. Olcsó munkaerőként a helybeli földbirtokosok pártfogását élvezték, szívesen alkalmazták őket majorságaikban. A Bánffy-uradalomban elsősorban napszámosként dolgoztak, mások sármunkásként – sártéglavetőként – keresték kenyerüket.
A cigányok közül sokan a nagyfalusi vásárok XIX. század végi fellendülése idején érkeztek, és a sokadalmakon muzsikusként működtek. Legtöbbjük azonban a múlt század második felében költözött be a környező falvakból (Berettyószéplak, Szilágybagos, Szilágyzovány). Az első családok a falu nyugati részén (Kertfelett, Katalincsó) és a Gyümölcsénesi út mentén telepedtek le. Innen költöztették át őket az 1950-es években mai helyükre, az úgynevezett Cigánykolóniára. Zömük ma is itt él. Különálló, kisebb telepük a Tóni nevű a Zoványi út mentén. Ennek magvát egy híres cigány kovács vetette meg. Néhány cigány család a második világháború után kapott házhelyet a Bakosban.
Az 1989. decemberi rendszerváltás előtt több roma a termelőszövetkezet kertészetében dolgozott, néhányuk szakképzetlen munkásként, ipari üzemekben. Ma többnyire munkanélküliek, néhányuk napszámos, főként kertásást vállalnak a portákon. A lányok, asszonyok alkalmi munkából szereznek pénzt, élelmet. Tavasszal gombát, erdei gyümölcsöket gyűjtenek, amelyet eladnak. Télen gyékényből lábtörlőket, vesszőből kosarakat fonnak. Muzsikálásból ma már kevesen élnek. A 1990-es évek elején halt meg az utolsó nagyfalusi cigányprímás, Csengettyűs Sándor. Az alkoholizmus és a dohányzás igen elterjedt körükben, e két szenvedélynek nemcsak a férfiak, hanem a nők is hódolnak. A cigányok átlagéletkora igen alacsony. 1986-ban például a hatvan éven felüli cigányok aránya össznépességükben – 318 fő – mintegy három százalék volt. A születések száma nagyobb náluk, mint a falu magyar és román lakosainál, de a cigány csecsemők és gyermekek magas halandósága miatt a természetes szaporulatuk igen alacsony. A cigánylányok általában igen fiatalon – tizenhat éves koruk körül – mennek férjhez, és átlag négy-öt gyermeknek adnak életet. A családok ezért népesek, a harmincegy, putriszerű lakásban több mint háromszázan zsúfolódnak össze.
A szilágynagyfalusi cigányság anyagi helyzete és életkörülményei szerint két csoportra osztható. Az egyiknek a tagjai – a Lukács, Lakatos, Moda, Kovács, Boda família – viszonylag jól élnek, munkahelyük van, a gyermekeik rendszeresen járnak iskolába, és igyekeznek beilleszkedni a falu társadalmába. A magyar és a román családokkal vegyesen laknak a Brazília falurészben. Lakásaik viszonylag korszerűek, komfortosabbak.
A cigányság másik nagy csoportja elkülönülve, vályogból tákolt putrikban, igen egészségtelen körülmények között él. Korpiramisuk alapja – a 0–14 évesek – igen széles, ez a sok gyermeket – össznépességük 38,7 százalékát – jelzi. A csúcsa – a hatvanévesek és ezen felüliek – eltorzult, hiányos, ez pedig a magas halandóságot mutatja. Mivel a cigánylakosság körében inkább a férfiak dolgoznak, a nők csak a nyári idényben, igen jelentős az eltartottak – 57,8 százalék – aránya. Helyzetük az 1989. évi fordulat után sokkal nehezebbé vált, mert valamennyien munkanélkülivé váltak. Kevés nyugdíjból és az igen alacsony, gyermekek után járó állami segélyből tengődnek. A legelterjedtebb családnevek 1986-ban: Kállai, Varga, Lukács, Budai, Csengettyűs és Boldizsár. A nagyfalusi cigánycsaládok nagy része református, a jobb módban élők gyermeküket konfirmáltatják. A legtöbb roma gyereket nem keresztelik meg.
A vallása alapján számon tartott zsidóság ugyancsak több nyelven beszélt, nagyobb része azonban magyarnak vallotta magát Szilágynagyfaluban.
A statisztika szerint a jiddisek (héberek) aránya a népösszeírások alkalmával: 1900-ban 9; 1941-ben 6,4 százalék; 1977-ben és 1992-ben már egyetlen zsidó vallású vagy nemzetiségű személyt sem jegyeztek fel községünkben.
Az izraeliták hajdan Szilágynagyfalu harmadik jelentős számú nemzetiségét adták. A XVIII. század második felétől vándoroltak be Galíciából a történeti Magyarországra. Az 1840. évi XXIX. törvénycikk tette lehetővé szabad költözésüket, ekkortól jelentek meg tömegesen a Partiumban, elsősorban annak északi részén, Máramaros vármegyében. Szilágynagyfaluban a XIX. század első évtizedeiben, majd különösen a XIX–XX. század fordulóján már jó néhány zsidó családról tudunk. Nagyobb számú megjelenésük a vásárok megélénküléséhez és a vasútépítéshez köthető. A faluban ekkor megépült zsinagógához már népes hitközség tartozott. Létszáma rohamosan emelkedett.
A helybeli zsidóság többsége kereskedelemmel, elsősorban bor, fa és szarvasmarha értékesítésével foglalkozott, és iparosként – tímár, bádogos, metsző, mészáros – tevékenykedett. Egyesek értelmiségi pályán – rabbi, vallástanító, pénzügyi szemlész – helyezkedtek el. Akadt közöttük napszámos, gazdálkodó, de haszonbérlő, sőt szesz- és olajgyáros is. 1945 után a lágerekből hazatértek már jelentéktelen szerepet játszanak a falu gazdasági életében. Az 1960-as években valamennyien kivándoroltak Izraelbe és az Amerikai Egyesült Államokba. Leggyakoribb családneveik: Rozenberg, Klein, Stern, Weiss, Ungar, Grünfeld, Steiner, Gross, Hecht, Holczer, Silberstein és Izrael (Zrilu).
Szilágynagyfalu népességének kor szerinti összetétele az elmúlt évszázadban jelentősen módosult. 1900-ban a fiatalok aránya rendkívül magas, addig az időseké igen alacsony. Az adatsor: a 0–4 évesek aránya 34,7, 15–39 évesek 36,3, 40–59 évesek 20,3, hatvanévesek és ennél idősebbek 8,7 százalék. A következő fél évszázadban ezek az arányok lényegében nem változtak. Az 1910. évi népszámláláskor: 33,4; 28; 18,8; 9,7 százalék, 1941-ben: 33,6; 27,9; 19,7, illetve 8,8 százalék.
A második világháború után a születések és halálozások csökkenésével, valamint a megváltozott életkörülmények hatására az átlagéletkor a kétszeresére nőtt, a korcsoportok közötti arányok viszont lényegesen eltolódtak. Ez már az 1966. évi adatokból jól érzékelhető, amikor a 0–4 évesek aránya 27,8, a 15–39 éveseké 30,8, a 40–59 éveseké 28,4, a hatvanéveseké és ennél idősebbeké 13,4 százalék. Két évtized, 1986-ban a múlva a változások még szembetűnőbbek. A fenti arányok: 23,1; 35,3; 25,2; illetve 16,4 százalék. A 0–4 évesek aránya 1900 és 1986 között 11,6 százalékkal visszaesett, a hatvanévesnél idősebbek száma megkétszereződött.
A munkaképes korúak aránya lassan emelkedett – 59,4 százalék – eltérve az országos átlagtól. A falu lakosságának összetételében történt változások természetesen nem egyediek, lényegében megegyeznek a térséget jellemző általános folyamatokkal. A különbség csupán az, hogy jelentős mértékű elvándorlás és a társadalmi átalakulás hatásaként az idős korosztályok aránya meghaladta az országos átlagot. 1986-ban például 16,4 illetve 13,6 százalék volt. A születések számának csökkenése miatt a fiatalok aránya – 23,1 százaléka – elmaradt a hazai átlagtól (27 százalék). Mindez a későbbiekben várhatóan hátrányosan befolyásolja majd a népesség újratermelődését, a természetes szaporulatot és az aktív keresők számát.
Szilágynagyfalu népességének 1986. évi korpiramisa a következő képet mutatta. Az 1930-as évek második felének magas természetes szaporulata következtében az 50–59 év közötti korosztályok még igen népesek. Ráadásul a korcsoportból az elvándorlás jelentéktelen volt. A 40–49 éves korcsoporthoz tartozók nagyjából a második világháború éveiben születtek, számuk alacsony. A 19–25 év közötti korcsoport – annak ellenére, hogy az elvándorlás ennél a korosztálynál volt a legjelentősebb – még eléggé népes. Ez azzal is magyarázható – főként a női korosztály esetében –, hogy jó néhány más településekről érkezett fiatal telepedett le a faluban.
A piramis alapjához közeledve szembetűnik a népesség korcsoportonkénti csökkenése. A 0–9 közötti korcsoportban fiútöbblet érzékelhető. Ennek oka, hogy a nemek születéskori aránya nem egyenlő, és több fiú születik, mint kislány. Több a férfi a 25–39 év közöttiek, az 50–59, valamint a hatvanéves és annál idősebb korosztályok körében is (75 éven felül).
Annak ellenére, hogy több nemzedéknél férfitöbblet mutatkozott, a népesség egészét vizsgálva a nők voltak túlsúlyban. Ez főként azzal magyarázható, hogy a két nem halandósága eltérően alakult. A nőké szinte minden életkorban kedvezőbb a férfiakénál. A női többlet kor szerinti alakulását módosította még a második világháború, a hatvanéves és annál idősebbek korcsoportjában megmutatkozó magasabb férfihalandóság. 1973 és 1998 között például a faluban nyolc kilencvenévesnél idősebb asszony élt, férfi csupán öt. A falu leghosszabb kort – száz esztendőt – megért lakosa ugyancsak asszony volt, Baricsány Ferencné született Benedek Zsuzsanna.
A korpiramis csúcsa meglehetősen széles, ez a nagyfalusi magyarság elöregedéséből következik. A 75 éven felüliek száma – 1986-ban 132 fő volt – a második világháború férfiveszteségei ellenére is magas. Községünk népessége tehát a fogyó-öregedő típus felé halad, ezért jövője a szülőképes korosztályok – a 15–49 éves nők – számának alakulásától függ. Ha ez utóbbi a közeljövőben csökken, akkor a születések száma is visszaesik. A falu magyar nemzetiségű lakosainak korpiramisa olyan szabályos trapézhoz hasonlít, amelynek a nagy alapja egyre keskenyebbé, a felső része pedig évről évre szélesebbé válik.
A kedvezőtlen irányú folyamat már a kisgyermekek számának alakulásában érzékelhető: az iskola eddigi két elsős osztálya helyett az alsó tagozaton a jövőben csak egyet tudnak majd indítani. A munkaképes korú – 15–59 évesek – lakosságnál a férfiak és a nők aránya napjainkban hasonló. A 25–30, illetve a 35–40 évesek körében sokkal kevesebb a nő, ez azt is jelzi, hogy az elvándorlás elsősorban ezeket a nemzedékeket érintette. Az 50–59 évesek magas aránya az 1930–1940-es évek fordulójának magas születési arányából következik.
Az előbbi folyamatokat a gyermekek számának alakulása is tükrözi az egyes családokban a XX. század első felében. 1900 és 1925 között az egy–négy utódot nevelő famíliából volt a legtöbb Szilágyfaluban, de ezen belül már a kétgyermekesek voltak túlsúlyban. E negyedszázadban a családonkénti gyermekszám így alakult: nem volt gyermek 24 családban, egy gyermek volt 32-ben, kettő hetvenben, három 35-ben, négy 24-ben, öt utód nyolcban, hat háromban, hét gyerek hatban, négy családban nyolcnál több gyermeket neveltek. A nagyfalusi nők ebben az időben átlag 2,3 gyermeket hoztak a világra. A következő évtizedben – 1926 és 1935 között – az előbbi jellemzők lényegileg nem változtak községünkben. Ekkor a gyermektelen famíliák száma húsz, az egy utódot nevelőké harminc, 75 a kettőt, 35 a hármat, 14 a négyet, öt az ötöt, kettő a hatot nevelőké. Két famíliának hétnél több gyermeke volt. Az egy szülőképes korú nőre jutó átlagos gyermekszám (2,3) nem változott.
Az 1930-as évek derekától Szilágynagyfaluban a kétgyermekes család vált meghatározóvá annak ellenére, hogy a nők átlagban 4,2 (!) gyermeket hoztak a világra. Az 1936 és 1956 közötti két évtizedben 18 família volt gyermektelen, egy gyermeket hatvan, kettőt 166, hármat 75, négyet 41, ötöt hét, hatot öt, hetet négy, és hétnél több utódot ugyancsak hét családban neveltek. A magas gyermekszám okát a második világháború utáni magas születési arányban kereshetjük.

Szilágynagyfalu népességének növekedése 1785 és 1992 között

Székely Sándor családja 1910-ben

A népmozgalom alakulása Szilágynagyfaluban 1981–1998 között

Középkorú asszony feltűzött hajjal (1928)

Víz utcai idős házaspár (Ősz Ferenc és Benedek Klára) 1998-ban

Nagyfalusi menyasszony és vőlegény (1945)

Nagyfalusi legények (Tökölyi fiúk) az 1930-as években

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

LANGUAGES

 



Szerkesztés dátuma: csütörtök, 2014. július 17. Szerkesztette: Cigány Író Író
Nézettség: 931


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: