RÉGI ZSOLTÁR

Fehér csonttáblájú régi zsoltár,

Édesanyám féltett drága kincse,

Messiást – váró drága időkből –

Könnyes szemmel forgatom kezembe.

Édesanyám, már pihensz boldogan,

Szelíd dombtetőn a sírhalomban.

Régen, mikor kézen fogva vittél,

A zsoltárt kicsi kezembe fogva

Mentünk –mikor oly szépen megkondult

A kálvinista templom harangja.

Én csodáltam, én, a kicsi gyermek,

Hogy zeng, hogy zúg, hogy örvend a lélek.

Aztán jöttek a kegyetlen idők,

Véres csatatér lett a nagyvilág.

Anyám, akkor is zsoltárt zokogtál,

Mikor a fán megdermedt a virág.

S egy sötét éjjelen hogy megmenthesd,

Földbe ástad el a drága könyvet.

Édesanyám, drága Édesanyám,

Megfogadtam mire tanítottál,

Ékessége a szívnek a jóság,

A szeretet a legszebb virágszál.

A régi zsoltárt éneklem és hiszem,

Nem veszett el, él bennem az Isten.

Nagy Bálint