VAKON HINNI SOHASEM SZABAD… Szabadon szárnyalón, szabályok nélkül gondolkodva


VAKON HINNI SOHASEM SZABAD…  Szabadon szárnyalón, szabályok nélkül gondolkodva

 

 

 

 

 

 

 

 VAKON HINNI SOHASEM SZABAD…

Szabadon szárnyalón, szabályok nélkül gondolkodva

 

Vakon hinni sohasem szabad

még akkor sem, ha az idő úgy szalad,

ahogyan talán magunk sem szeretnénk,

pedig ha tehetnénk, megváltoztatnánk azt,

amit földi embernek nem lehet, éppen ezért

nem tehet semmit sem a magamfajta vándor,

aki nem úgy táncol, ahogyan fütyülnek,

éppen ezért messze elkerülnek az élet adta

olyan lehetőségek, amelyeket nem kérek akkor,

ha talpnyalás az ára, pedig nagy a kára azoknak,

akik hozzám hasonlóan gondolkodnak.

Vakon hinni sohasem szabad

még akkor sem, ha Bülbülszóval kérnek,

cserébe mindent megígérnek ha

az ő malmukra hajtod a vizet, amiért drágán megfizet

az Istenadta Nép, aki ha láncot nem tép,

akkor elenyészik a rabság igájában,

a hétköznapiság mocsarában,

éhezve, koldulva, fázva,

megalázottan az út porába

hemperegve fedél nélkül élve,

mert a látszat - demokráciáért cserébe

térdet hajtani nem akar,

inkább elveszik, de nem gyáván,

inkább Örökre megmarad árván,

mert olyan „Nagycsalád” nem kell,

ahol, ha szólni mer, akkor jogait elveszik,

mindenéből kifosztva az utcára teszik.

Vakon hinni sohasem szabad,

de a Hazát Szeretve Megvédeni

aki nem akar, annak nevét kitörli Mindenki

abból  a könyvből, ahova, ha kisbetűvel is

Mint Nemecsek Ernő nevét egykor beírták,

ma pedig már elzavarták Örökre,

mert a Hazáját Elárulta nem nagy örömre,

hanem a saját dicsőségére, mint azok

a felfuvalkodott zsarnokok,

akik olyan akarnokok, hogy azt hiszik,

mindezt az Ország Javára Teszik,

pedig Csak a Saját Zsebüket Tömik.

Vakon Hinni Sohasem Szabad,

 Térdet Hajtani Pedig Nagy Vétek

a Senkiháziak előtt!

 

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

 

Gyula. 2014. 08. 05. Kedd délelőtt 9:42


Szerkesztés dátuma: kedd, 2014. augusztus 5. Szerkesztette: Nagy Bálint
Nézettség: 831


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: