|
|
Szekszárdi író, versíró Debreceni Zoltán - Vers Hajdúbagosról
Cigány irodalom és kúltúra ,Debreceni Zoltán versíró alkotásaimat..
Cigány irodalom és kúltúra ,Debreceni Zoltán versíró alkotásaimat..
Debreceni Zoltán író, versíró
Debreceni Zoltán író múzsája Csajé
Debreceni Zoltán - Tavaszi Reggel...
A nap sugarai átölelik a mezőt, Virágok nyílnak, mint gyémántok a fűben. A madarak dalolnak, a szél susog, Tavasz reggelén minden életre kel.
A patak vize csobogva kanyarog, a fák lombja zölden hullámzik a szélben. A természet mosolyogva boldogan ébred, Tavasz reggelén minden életre kel.
Debreceni Zoltán - Csillagok és álmok...
Csillagok ragyognak a sötét égen, Mint szívünkben a vágy, a tűz, a fény. Álmodunk, repülünk, mint madarak, Szerelmünk szárnyán, messze, magasban.
Nézz fel, kedvesem, a csillagos égre, Ott vagyok én is, a Te nevedben. A csillagok között, a végtelenben, Szeretetünk örök, mint az idő.
És ha egyszer eljön a hajnal fénye, Ébredj fel, és nézz rám, mint a reggelre. Mert mindig itt leszek, melletted állva, Csillagok és álmok között, boldogan
Debreceni Zoltán író - Éjjel a tóparján.
Biharkeresztes, Cigány író
Debreceni Zoltán - Éjjel a tóparján...
Holdfény csillan a csendes tón, Mint szívem, mely szerelmedre várón. A csillagok is suttognak, mint te meg én, Titkos nyelven, mely csak a miénk lehet.
A szél halkan simítja az éji egeket, Mint te simítod arcomat a sötétben. A világ csendes, csak a szívünk dobban, Egy dallamot zeng, mely sosem hagy alábban.
A szeretet, mint éjféli virág nyílik, S a lelkünkben örök tűzként kigyúlik. Te vagy nekem a napfény, a holdvilág, Minden éjszakámhoz a legszebb álom világ.
Dombóvár - Debreceni Zoltán versíró
Debreceni Zoltán - Vers Dombóvárról...
Dombóvár, te város a völgy mélyén, Hol a múlt és jelen találkozik édesen. A sok tavaid vígan mosolyognak A várfalak között a történelem szavakban szólalnak.
A piactéren a zöldségárusok vidáman kínálják portékájukat, A templomok harangjai szólnak, mint régi dalok. A kis kávézók teraszain a kávé illata terjeng, Míg a városi parkban a fák hűs árnyékot vetnek.
Dombóvár, te csendes és barátságos hely, Ahol az emberek mosolyognak, és a nap mindig süt. A régi házak homlokzatán a múlt idők emlékei, És a város szívében a szeretet mindig él.
Dombóvár, te város, amit mindig szívünkbe zárunk, Hol a múlt és jelen összefonódik, mint a folyók. Legyen boldog minden napod, Dombóvár, Mert te vagy az, ahol otthon vagyok, és mindig szeretlek
|
Debreceni Zoltán - Csillagok és álmok...
Csillagok ragyognak a sötét égen, Mint szívünkben a vágy, a tűz, a fény. Álmodunk, repülünk, mint madarak, Szerelmünk szárnyán, messze, magasban.
Nézz fel, kedvesem, a csillagos égre, Ott vagyok én is, a Te nevedben. A csillagok között, a végtelenben, Szeretetünk örök, mint az idő.
És ha egyszer eljön a hajnal fénye, Ébredj fel, és nézz rám, mint a reggelre. Mert mindig itt leszek, melletted állva, Csillagok és álmok között, boldogan.
Debreceni Zoltán író
( Debreceni Zoltán író ) HBm. Sándoros tanya
Debreceni Zoltán - Nem vagyok nagy költő..
Nem vagyok nagy költő csak szeretek írni. A bánatot s a szomorúságot papírra vetni. A szegények versírója vagyok, tőlük az életről sokat is tanulok.
Kitárják nekem a szerető szívüket. Letörlik előttem szemükről a könnyeket. Elmondják sorba a gondjukat, bajukat. Abból írom le hosszan a szomorú sorokat
Debreceni Zoltán Hajdúbagosi Cigány író
Debreceni Zoltán - Vers Hajdúbagosról
Hajdúbagos gyönyörű szép tája. Mintha szülőföldem lenne, én úgy tekintek rája. Bólingatva köszöntenek a nyárfák és a virágok itt messziről engemet, ha közéjük az erdőbe és a rétre kimegyek.
Pedig Pocsajban szült a jó anyám. Ott dédelgetett, ott is ruházta rám a becses nevemet. Hideg novemberben jöttem erre a világra. Fiatalon jutottam az árvák sorsára.
Édesanyámat elrabolta tőlem a rák. Nem engedte, hogy engem szeressen neveljen, beleegyezésem nélkül a temetőbe vitte. Apám szívből szerette, anyámat mindjárt a mély sírba követte.
Hosszúpályiban lettem teljesen, igazán árva. Itt zárta mind a kettőt a hideg sír magába. Ezután a nap is az égről rám halványan ragyogott, sokszor alig fénylett. Mindig könnyes volt a szeme, amikor rám nézett.
Beteg és rákos lettem. A testvéreimtől és hazámtól messze elsodort az élet. De mindig velem jöttek a régi bús és gyönyörű emlékek. Mikor elmegyek Pocsajba, a kis szülőfaluba, mosolyogva néz le rám a magas égről a nap, a piros
Szerkesztés dátuma: csütörtök, 2014. augusztus 7. |
Szerkesztette: Debreceni Zoltán Író
|
Nézettség: 591 |
Cikkhez csatolt fotók módosítása
|