MIKOR A TEHENEK LEGELTEK… Gyermekkorom emlékei


MIKOR A TEHENEK LEGELTEK…  Gyermekkorom emlékei

 

 

 

 

 

 

 MIKOR A TEHENEK LEGELTEK…

Gyermekkorom emlékei

 

    A Bakony egy kis falucskájában születtem egy református család második gyermekeként. A szüleim pár hold földön gazdálkodó parasztok voltak, amit később a TSZ szervezéskor be kellett adni a közösbe. Gyermekkorom nem volt valami mozgalmas, de olyan emlékekkel lettem gazdagabb, amiket a mai fiatalok, (még a falusiak sem) már nem ismernek. Mostanában ha vége a szünidőnek, sokan elmennek különféle táborokba, nagyszülőkhöz, ha még élnek, vagy el vannak odahaza a Számítógép, Videó, Tablet, Okos telefon „jótékony” – oltalmában. Nem biztos, hogy ez jó dolog, mármint az utóbbiak, amikor felügyelet nélkül szembesülnek a technika olyan „áldásaival”, - ami talán még korai a számukra. Az én gyermekkoromban ilyenek még nem voltak. Egy kis „Néprádiónk” – volt, ami a Kossuth és Petőfi adókat tudta fogni: Ez volt az egyedüli, ami összekötött bennünket a világgal és később a Megyei Napilap, semmi más.

      A nyári szünet kezdetekor kezdődött meg számunkra is az a szabadabb élet, ami az iskolai kötöttségek miatt nem létezett. Legtöbb háznál voltak tehenek, amiket egyébként a községi tehénpásztor (népszerű nevén tehenes) szokott kihajtani reggel őrizni, este pedig hajtotta őket haza. Érdekes volt ilyenkor a látvány, mert a gazdák előre kinyitották a kaput és a jószág minden felszólítás nélkül ismerve a járást, szépen beballagott. Jóllakottan behajtották az istállóba és a gazdasszony megfejte őket a Zséterbe.(Olyan edény, amibe kézzel fejték bele a tejet) A konyhában szépen leszűrte és a család vagy frissen langyosan (tehénmelegen), felforralva fogyasztotta, a feleslegből pedig készültek a házi finomságok. Édesanyám sajt kivételével mindent el tudott készíteni. Volt ott túró, tejfel, tejszín, minden, ami a szem – szájnak ingere. Voltak olyan tehetősebb családok, akik azt a felesleget, amit a háziak nem tudtak elfogyasztani, elvitték a községi Csarnokba. Ez egy olyan központi tejbegyűjtő hely volt, ahol már elkezdődött a feldolgozása is, a Szeparálás.(gépi szétválasztása az összetevőkre) Innen aztán teherautókkal tartályokban vitték a megyei Tejüzemekhez további feldolgozásra.

      Visszatérve a korábbi gondolatmenetemre, a szünidőre:

Vakációkor legtöbb család ahol volt olyan gyermek, akire rá merték bízni a jószág őrzését, erre az időre felfüggesztett a csordával való legeltetést és itt kezdődtek a mi nyári kalandjaink. Szabályozott legeltető helyek voltak, ahova ki lehetett hajtani a teheneket. Ezek olyan dús füves területek, amelyek a határban a föld művelésére alkalmatlanok, de a teheneknek kitűnő falatként szolgáltak. Reggel bepakoltak a szüleink egy napra való elemózsiát, hogy kibírjuk éhezés nélkül, ami kis nyári munkánkat és a faluvégén összegyülekezve mindenki hajtotta a maga jószágát. Vízre nem nagyon volt szükségünk, mert az egész határban a falu körül bővizű tiszta források bugyogtak fel a föld alól. Természetesen ezeket is ismertük és valaki közülünk mindig teletöltötte az üvegeinket, amíg a többiek vigyáztak a tehenekre.

       Délben igyekeztünk árnyas fás területek közelébe kerülni, legtöbbször az erdő szélére, ahol leültünk elverni az éhségünket. Utána lustálkodtunk együtt a tehenekkel együtt, majd folytatódott tovább a legeltetés. Titokban néha elcsórtunk hazulról pár szál gyufát és skatulyát, aztán az összeszedett száraz fából biztonságos helyen tüzet raktunk. Arra mindig vigyáztunk, hogy az erdőtől távol legyünk és őrködtünk felette szigorúan. A tarisznyánkba volt sonka, szalonna, amit, nyársat faragva és rátűzve megsütöttünk, mint ahogyan a tábortüzeknél is szokás. Manapság már külön grillező és mindenfajta nyílt színen sütő szerkentyűk vannak, ahol szabad idejükben szoktak a családok kerti partikat rendezni. Nekünk akkor ez volt a kerti partink, csak nem tudtuk, hogy ilyen flancos neve is lesz majd egykor. Vidám, gondtalan szabad életet éltünk akkor a nyári szünetben, nem unatkoztunk egy fikarcnyit sem. Jó helyen voltunk friss levegőn, mert olyan szép barnára sültünk, hogy a tanítás kezdetére alig ismertek meg bennünket a tanítóink.

     A legeltetés közben persze mi is álmodoztunk egy jobb világról, ébredező férfiasságunk tudatában álmodoztunk a kislányokról, a bimbózó szerelemről, hisz ez is természetes volt akkoriban. Összekovácsolódott kis csapat voltunk, akiket összekötött a közös sorsunk akkor, nem gondolva, hogy majd később szétszór bennünket az élet az országban, meg még azon túl külhonba is. Egy dolog számított nekünk, hogy megfeleljünk a szüleink elvárásainak. Ügyeljünk gondosan a jószágra, hogy megfelelően jóllakjon, eközben nehogy tilosba tévedjen, mert abból lett volna nagy probléma. Nem emlékszem arra, hogy a csősz (a földek vigyázója) vagy valamelyik gazdálkodó paraszt feljelentett volna bennünket, hogy a tehenek rámentek a megművelt földekre. Vidámak, bohók, felszabadultak voltunk. De azért óvatosak, figyelmesek is.

     Óra nélkül is tudtuk az idő múlását, mert napsütés esetén egy leszúrt botból napórát készítettünk. Tudtuk az égtájak irányát, nem volt nehéz betájolni az óránkat. A lemenő Nap is támpont volt, meg a belső biológiai óránk is kitűnően működött. Mikor itt volt az idő, összetereltük a jószágot és hazahajtottuk őket. Otthon már vártak bennünket a szüleink meleg vacsorával és a megvetett dunyhás ágyban (mi így neveztük a liba és kacsatollal bélelt ágyneműt) és jóízűt aludva reggel frissen folytattuk azt, amit előző nap abbahagytunk.

Drága Gyermekkor, de jó visszaemlékezni ezekre, az időkre.

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

Gyula. 2014. 08. 15. Péntek délelőtt 11: 45

 

U.I. A fénykép csak illusztráció, nem a történések idején készült

 

 


Szerkesztés dátuma: péntek, 2014. augusztus 15. Szerkesztette: Nagy Bálint
Nézettség: 1,034


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: