A FRISSEN SÜLT KENYÉR ILLATA A házi kemencében készült kenyér emlékére


A FRISSEN SÜLT KENYÉR ILLATA  A házi kemencében készült kenyér emlékére

 

 

 

 

 

 

 A FRISSEN SÜLT KENYÉR ILLATA

A házi kemencében készült kenyér emlékére

 

 

      Manapság mikor elmegy az ember a boltba kenyérért, nem tanácsos sokat venni, ha nem tudjuk rövid idő alatt elfogyasztani. Bizonyos szavatossági idő lejártával ugyanis ehetetlenné válik, és már mehet is a szemétbe. Ilyet én gyermekkoromban nem ismertem. Faluhelyen laktam, ahol szinte mindenki otthon a saját kemencéjében sütötte meg a család kenyerét. Édesapám szülői háza mellett pár méterre volt felépítve a kicsi, de erre a célra mégis alkalmas kemence. Mi a szüleimmel és bátyámmal már akkor nem ott laktunk, sőt én sajnos nem oda születtem, abba az „új” házban, amelyet szorgalmas munkával egy régi uradalmi épületből alakítottak át Édesapámék. Faluhelyen a várandós asszonyok nem orvos, hanem bábaasszony (Bözsi néni) segédletével szültek még akkoriban. Azért írtam, hogy nem oda születtem, mert én kórházi gyerek lettem egy szerencsétlen, de egyben mégis szerencsés véletlen folytán. Édesanyám ugyanis nyolc hónapos terhesként egy vödröt cipelve elesett és elfolyt a magzatvize, ezért lovas kocsival hoztak be Zircre bennünket a Kórházba. Ettől függetlenül szülőfalumként Bakonyszentkirályt tartom azóta is annak ellenére, hogy anyakönyvezve Zircen vagyok.

       A régi házban ekkor már csak az apai nagyszüleim laktak nagybátyámmal és családjával. Akkoriban a kenyér alapanyagát sem kellett megvenni, mert azt a paraszti munkával megtermelt gabonából Veszprémvarsányban kiváló minőségű lisztté őrölték és kitartott a következő évi aratásig. Most is ott van még a padlásunkon az a láda, amelyben tartottuk a lisztet. Mikor szükség volt rá, Édesanyám felment a fonott zsomporral (szakajtókosár) és lehozta a kenyér, vagy bármi más ételhez szükséges mennyiséget. A kenyérsütésnek is megadták a módját, mert olyan minőséget tudtak produkálni, amit nem kellet már másod, vagy harmadnapon szemétbe hajítani.

      A kovászt a már előző este előkészítették az asszonyok, majd kora hajnalban elkezdődtek a dagasztás előkészületei. Ezt minden háznál teknőben végezték, kézi dagasztással, nem úgy, mint manapság pékségekben, kenyérgyárakban a gépek. Többször is gyúrták, dagasztották, majd ruhával letakarva kelesztették. Mikor az utolsó dagasztásra összegyúrták a kenyérmasszát, akkor már kiszakítás után a kenyérformázó fonott kosarakba rakták. Ekkor még tovább kelt a tészta és jól kitöltötte a kosarakat. Innen már egy idő után az izzásig melegített kemencébe sütőlapáttal bevetették (berakták), de előtte kicsit késsel bevagdosták a tetejét. Közben, ahogy sült, kicsit kihúzták a lapáttal és lekenték, hogy szebb színe legyen sütés közben. Tapasztalatból tudták, hogy mikor sült át, csak akkor vették ki és rakták fel kihűlni a polcra. Az így sütött kenyér még egy hétig is eltartott, megfelelően ruhába csomagolva. Az illata pedig… főleg amikor még meleg volt, semmihez nem hasonlítható. Nem kellett attól félni, hogy lejár a szavatossági ideje és megfájdul tőle a gyomrunk.

      Nekünk, gyerekeknek télidőben és koratavasszal mikor még volt füstölt kolbász a kamrában, padláson a disznóvágásból, külön szoktak kis cipót is sütni. A nyers tészta belsejébe beleraktak egy kolbászdarabkát, amely kisülve olyan mennyei illatot és ízt árasztott, hogy ennyi idő után is kicsordul a számból a nyál, ha rágondolok. A régi ház sincs már, a kemencét is régen lebontották. Ki foglalkozik manapság faluhelyen kenyérsütéssel, amikor szinte mindent készen meg lehet venni az üzletekben, vagy a helyi pékségekben? Nincs vele gond, csak meg kell venni, aztán már lehet fogyasztani. Hogy két nap múlva már nagyon sokszor megsavanyodik a gyorsított gyártástechnológia miatt, legfeljebb kidobjuk a kukába. Ezt csak úgy mondom, mert én ma is megbecsülöm azt a kenyeret, aminek a szavatossága lejárt. Megtanították velem a szüleim gyerekként egykor azt, hogy nincs eldobandó kenyér, még a héja sem. Legfeljebb ha már megszikkadt egy kicsit, akkor tepsiben kiszárítottuk és ledarálva prézlivé (zsemlemorzsa) magasztosult a maradék. Ha péküzem mellett megyek el manapság, most is megállok egy pár pillanatra, hogy beszívhassam a frissen sült kenyér illatát, pedig tudom, hogy az már nem az igazi. Az illúzió miatt azonban mindenképpen megéri rászánni azt a pár percet.

 

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

 

Zirc. 2007. 07. 19

 

 


Szerkesztés dátuma: kedd, 2014. augusztus 19. Szerkesztette: Nagy Bálint
Nézettség: 908


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: