MIKOR RIGÓ URAT A NEMI BETEG GONDOZÓBA KÍSÉRTEM Katona emlékeimből


MIKOR RIGÓ URAT A NEMI BETEG   GONDOZÓBA KÍSÉRTEM  Katona emlékeimből

 

 

 

 

 

 

 MIKOR RIGÓ URAT A NEMI BETEG

 GONDOZÓBA KÍSÉRTEM

Katona emlékeimből

 

 

      Rigó Jancsi egy nagyon értelmes és udvarias fiatal romagyerek volt. Mikor 1967 őszén bevonult az ezredünkhöz, éppen abba a rajba került, amelynek én voltam az újonckiképzője. Mindig előzékeny és olyan józanul gondolkodó ember benyomását keltette, aki látszatra soha nem akart kitűnni a többiek közül, de mégis a gyakorlatban ezt tette. Részt vett mindennemű feladat elvégzésében még akkor is, ha nem csupán utasításra, hanem önként kellett jelentkeznie. Vékonydongájú, szikár gyerek, aki mosolyogva teljesítette a parancsot még akkor is, ha annak kitolás jellege volt. Az öregkatonákból kellett kiállítani a 24 órás körlet szolgálat ügyeletesét. Az ő feladata volt a körlet rendbetétele, kerül, amibe kerül alapon. A mindenkori újoncállományból került ki a segédje, akinek napos volt az elnevezése.

     Történt egyszer, hogy az ügyeletes szerint nem volt elég rend, éppen ezért az öregek kivételével mindenkit kizavartak az udvarra és a helyiségbe berepült a gólya. Aki nem volt katona, az nem is tudja elképzelni, hogy ez mit jelent. Mostanában már a fiataloknak nem kell tőle tartani, hogy behívják katonának, hisz megszűntek a sorozások. Hivatásos állományú katonáink vannak csak, tényleges állomány már nem létezik. Mikor még létezett, az utóbbi időben már abban sem volt köszönet. Ugyanis az a pár hónap, amit bent töltöttek, semmire sem volt elég. Mi még 2 évig hordtuk a bokaszíjas csizmát télen és nyáron egyaránt. Régi szép idők…

      Visszatérve a gólyára. Azt jelentette ez a kifejezés, hogy az öregkatonák felborogatták az ágyakat, a mellettük lévő szekrények tartalmát is kifordították, majd az ügyeletes a bejárati ajtóban elrikkantotta magát:

 -Újoncállomány sorakozó!

Az udvaron várakozó „kopaszok”(így hívták őket mindaddig, míg a következő újonc generáció be nem vonult az alakulathoz) hanyatt homlok rohantak be az épületbe és felsorakoztak az előtérbe. Mikor mind ott volt, újból magához vette a szót:

-Kopaszok! Villámsebesen rendet tenni, mert a gólya berepült a körletbe. Oszolj!

    Villámsebesen szétszéledt a riadt csapat és hozzálátott a romeltakarításhoz, ami bizony nem volt könnyű feladat. Ugyanis a szekrényből kiszórt ruhák is kissé összekeveredtek, az ágyakról és felszerelésükről nem is beszélve. A mi időnkben ugyanis nem voltak még matracok, hanem saját tömésű szalmazsákok szolgáltak fekhelyül a vaságyakon. Bevonuláskor mindenkinek sajátmagának kellett megtömni a szalmazsákot úgy, hogy a széleit szögletesre lehessen majd bevetés után eligazítani. Elkényeztetett városi Uri gyerekek nehezen is boldogultak vele, mert a falusiaknak azért volt valami otthonról hozott szalmazsákos gyakorlata.

    Telt múlt az idő, valamikor elkészültek a rendcsinálással, de ez még nem volt elég. Több vödörnyi vizet is bezúdítottak az öregek, amit fel kellett takarítani úgy, hogy ragyogjon a körlet padlója. Utána mindenkinek oda kellett állnia az ágy mellé a szekrénye elé vigyázzba, a szolgálat és a kiképzők pedig leellenőrizték a körletet. Mondanom sem kell, mint ahogyan a fegyver sem volt tiszta sohasem, csak tisztított, a rend sem lett tökéletes. Hibát találni mindig lehetett, mint ahogyan a rendőr is bele tud kötni még az álló fába is, szokták volt mondani. Minő nagy probléma, az egyik ágyon egy kis darab szalmaszál ott felejtődött, amelyet valamelyik éles szemű ellenőr észrevett. Természetesen nagy műbalhé lett ebből, amelyet azonnal meg kell torolni, de mi legyen a büntetés? Az a legkevesebb, hogy még többször felmosatnak velük és a héten mindenkit eltiltanak a klubszoba használattól. Ennél látványosabb valamit kell kieszelni. Mivel zömmel az én embereim, köztük Rigó Úr tartózkodott aznap a körletben úgynevezett pihenős rajként, az ügyeletes engemet kért meg arra, hogy találjak ki valamit. Soha nem voltam bosszúálló, éppen eleget törtem a fejemet, hogy olyan feladatot eszeljek ki, ami azért ne legyen ilyen látványos, mint a gólya berepülés.

    A feladat a következő volt:

 Egy szétterített pokrócra rátették a szalmaszálat, a négy sarkát pedig megfogták és vigyázz menetbe kivitték az alakuló tér mögötti üres területre. A többiek pedig kísérték őket úgy, mint egy temetési menet. Ott kiástak egy sírt, majd belehelyezték a szalmaszálat, mintha koporsó lenne. Rigó Úr fabrikált egy kereszt alakú ágat, és mint egy pap, imádkozott a behantolt sírnál. Így utólag visszagondolva talán kissé morbidnak tűnik a feladat, de akkor ez a lehető legjobb megoldásnak tűnt a számomra ahhoz, hogy még jobban ne szúrjanak ki az újoncokkal. A papi teendők ellátásával is én bíztam meg Rigó Jancsit, mert talpraesettsége miatt Őt tartottam legalkalmasabbnak a feladat ellátására.

    Az újonckiképzésnek már vége volt, de még mindig magázó viszonyban voltunk egymással. Egyszer mikor nem voltunk szolgálatba, szomorú szemekkel jött oda hozzám és látszott rajta, hogy valamit mondani szeretne, de nagyon nehezére esett a dolog. Biztatásomra egyszer csak feltekintett és megeredt a szava:

-Képzelje el váltásparancsnok elvtárs, hogy jártam! (Nálunk a rajparancsnokokat az ezrednél váltásparancsnoknak hívták, de ugyanazt jelentette. 3 váltásban voltunk elosztva. Az egyik szolgálatban volt, a másik pihenős, a harmadik pedig mindig kiképzési feladatokat látott el a tanteremben és terepen.)

Emlékszik még mikor a múltkor kimaradáson voltam a városban?- Igenlő válaszomat látva folytatta. – Akkor én összeszedtem egy roma kurvát és néhány nappal később a nemi szervemen kiütések keletkeztek és iszonyúan fájni kezdett, alig tudok vizelni az óta. Elmentem a gyengélkedőre és az orvos azt mondta, hogy összeszedtem tőle valami nemi betegséget. Képzelje el, már a magunkfajtában sem lehet megbízni. - Mikor meglátta az arcomon a halvány mosolyt, komoly arccal folytatta a mesélést - Adott egy beutalót a Nemi Beteg Gondozóba. Holnap kell kimennem a városba. Azt mondta a századírnok, hogy egyedül nem mehetek, csak kísérővel. Valószínű, hogy magának kell majd eljönni velem, ha igaz.

-Rendben van Rigó Úr! Természetesen elmegyek magával a Rendelőbe és remélem, az orvosok rendbe teszik az „ajándékba” kapott kellemetlen kis rendellenességet.

  Így történt meg az eset, hogy másnap kimenő ruhába öltöztünk és a megfelelő okmányok birtokában beballagtunk a városba, ami nem éppen közel volt a Laktanyától. Menet közben sokat beszélgettünk és megtudtam tőle, hogy milyen körülmények között élnek a szüleivel együtt, ami nem volt éppen emberhez méltó, valljuk meg őszintén. Nekem sem előtte, sem akkor, sem a mai napon nincs semmi problémám a romákkal, mert életem során találkoztam sok jó dolgos emberrel közülük ugyanúgy, mint az úgynevezett „fehér” emberrel. Nálam a mérce mindig a becsületesség és tisztesség volt a mérvadó, nem a bőr színe, éppen ezért távol áll tőlem mindenféle rasszizmus a mai napig bezárólag és még addig, amíg élek..

   Akkoriban Pápán még a Főtéren volt a Nemi Beteg Gondozó, ahol aztán „leadtam” vizsgálatra Rigó Urat, én pedig közben körülnéztem egy kicsit a városban. Dolga végeztével aztán még egy kicsit sétáltunk a környéken, majd visszaindultunk a Repülőtér irányába. Most utólag is csak azt tudom mondani, hogy amíg az én beosztottamként végezte a szolgálati idejét, példamutató volt minden téren. Szorgalmas volt, minden közösségi munkában benne volt és a Harcállásponti szolgálati helyén is kiválóan teljesítette a rábízott feladatokat.

Néha mikor szóba került a dolog, hamiskásan elmosolyodott és így felelt:

-Egy életre is elég lecke volt a kaland a romacsajjal!

Legközelebb inkább alsó madárfogással én csinálom, minthogy valami kehét összeszedjek valamelyiktől. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy minden lány beteg lenne és a kedvem sem ment el a csajozástól, de ezután jobban fogok vigyázni.

   Mikor eljött a leszerelésünk pillanata, odajött hozzám és így búcsúzott tőlem:

-Őrmester elvtárs!(Leszereléskor előléptettek őrmesternek)

Soha nem felejtem el mindazt, amit értem tett itt a seregben.(El kell mondanom még azt, hogy mikor már szolgálatba jártunk az újoncokkal, egymás között tegeződtünk, csak az elöljárók előtt volt kötelező a magázódás. Rigó Úr azonban soha nem tegezett vissza, nekem megbecsülése jeléül, vagy nem tudom miért, de mindig megadta ezt a tiszteletet, hogy magázott)

Magának sok mindent köszönhetek, mert nem a koszos cigánygyereket látta bennem, hanem emberhez méltóan bánt velem az egy év alatt és ezért örök hálával tartozom magának. Engedje meg, hogy nemcsak kézfogással, hanem egy baráti öleléssel is elbúcsúzhassam magától.

  Így is történt és az elmúlt időszakban többször eszembe jutottak ezek a pillanatok, amikor Rigó Úr hamiskásan mosolyogva tette a dolgát.

 

RIGÓ JANCSI!

 

Vajon mi lett belőled az elmúlt 46 év alatt? Ugyanolyan tisztességes tudtál maradni továbbra is, mint amilyennek megismertelek, vagy elsikkadtál a nagybetűs életben, mint olyan sokan mások a sorstársaid közül? Remélem, hogy nem így történt!

 

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

 

Gyula. 2014- 08. 21. Csütörtök délelőtt 10: 58


Szerkesztés dátuma: csütörtök, 2014. augusztus 21. Szerkesztette: Nagy Bálint
Nézettség: 1,091


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: