Ropognak, dörögnek pusztító fegyverek,
Iskolák omlanak, templomok rengenek,
Tombol és őrjöng a vérszomjas gyűlölet,
Pokolnak szolgái, földbéli „istenek”.

Füstölgő romok közt zokog egy kisgyermek,
Lábai remegnek, kezei véresek!
Szerető szülei többé már nincsenek,
Megölték őket a gyilkoló emberek!

Egykor volt otthonból rémülten kimászik,
Körötte a világ lángol és szikrázik,
Aprócska termete alig-alig látszik,
Picinyke szívének anyja úgy hiányzik!

Vörösen virágzó vad halál mezején,
Megperzselt testekkel borított útra kél,
Elárvult léptei törmelék tetején,
Szipogó fájdalma egész az égig ér!

Könnyeit szárítja szomorú őszi szél,
Gomolygó felhőből feléje száll a fém,
Mennyország kapuja gyönyörű hófehér,
Rövidke élete hirtelen véget ér!

2014.09.09.