09.16 Mi lesz a kárral?


09.16 Mi lesz a kárral?

Ki vádolná Isten választottait? Isten, aki megigazít. (Róm 8,33)

Valaki ezt kérdezte: óriási ajándék a bűnbocsánat, kimondhatatlanul nagy dolog, hogy el lehet rendezni Istennel és emberekkel a bűnöket, le lehet zárni a múltat, és békesség lesz az ember szívében. De mi lesz az okozott kárral? Például egy alkoholista megtér Jézushoz, megszabadul szenvedélyéből - de ott marad körülötte a tönkretett lakás, és szerettei, akiket évekig gyötört, s ez emlékezteti sötét múltjára.

Tudjuk, hogy a sátán egyik tevékenysége az, hogy éjjel és nappal vádolja Isten előtt a hívőket (Jel 12,10). Sőt a saját szívünk is vádol minket gyakran (1Jn 3,20). Ilyenkor fontos fegyver a hálaadás. Tudom, hogv ilyen voltam, de bizonyos vagyok abban, hogy Isten megbocsátott, s nem vádlott vagyok, hanem kegyelmet nyert bűnös.

Amit az ember tehet, hogy többé nem követi el azokat a bűnöket. Ez is nagyon sokat jelent, például az említett családtagoknak. Nem tudja helyrehozni az elkövetett gonoszságokat, de mégis boldogok, mert egészen megváltozott, aki azokat régen okozta.

Amit pedig jóvá lehet tenni, azt el kell végezni. Zákeus mihelyt rádöbbent Jézus jelenlétében zsarolására, visszavitte a pénzt azoknak, akiktől jogtalanul elvette. Sok mindent helyre lehet még így hozni.

Amit pedig nem lehet, ami megmarad mementónak, az alázatban tartja a megtért bűnöst: ilyen voltam Isten nélkül, de többé soha nem akarom elhagyni őt. De ez sem önmarcangoló önváddal tölti el, hanem hálával, hogy ezután másként élhet.

Végül tudnunk kell, hogy Isten még az „okozott kárt" is fel tudja használni mások javára. Például József testvéreit is úgy mentette meg, hogy ők Józsefet Egyiptomba juttatták. Ez nem csökkenti a bűnös felelősségét, de mutatja Isten hatalmát és bölcsességét.


Szerkesztés dátuma: vasárnap, 2014. szeptember 28. Szerkesztette: Demeter Sándor
Nézettség: 1,337


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: