Új tető jelzi a nagybodófalvi templom megújulását


Új tető jelzi a nagybodófalvi templom megújulását

Tavaly decemberben beérkezett a Temes megyei RMDSZ segítségével megnyert pályázat résztámogatása a nagybodófalvi református templom javítására. Sajnos Nt. Bálint István lelkipásztor betegsége és halála miatt a javítási munkálatokat már nem érhette meg. A szapárifalvi-nagybodófalvi társegyházközség új lelkipásztora Csizmadia Ferenc lett 2014. május 1-jétől.

A vállalkozó kiválasztása után június 2-án elkezdődtek a templom tetőjavítási munkálatai. A kifedést követően sok, a költségvetés rendjén előre nem látható munka adódott, amit nem fedezett a kormánytámogatás és az eddig begyűlt adományok összege sem.

Szerte az országban és a határokon túl is sok nagybodófalvi elszármazott él, akikhez az alábbi felhívással fordultunk: „Arra kérem a nagybodófalviakat, hogy gondoljanak az itthonmaradottakra és arra a templomra, ahol kereszteltek, konfírmáltak, házasságukra áldást kapnak. Gyermekeiknek és unokáiknak is épült ez a templom.” Egyházkerületünk is gyorssegélyben részesítette a gyülekezetet. Egy báli bevétel és néhány külföldi magánadakozó    is meghallotta a kérő hangot. Dr. Higyed István ny. Lugosi lelkipásztor temetésén a koszorúmegváltás összegét a fiai szintén erre a célra ajánlották fel. A nagybodófalviak is szépen adakoztak látva, hogy megmozdúlt az élet a templomjavítás körül.

2014. július 6-án hálaadó istentiszteletet tartottunk, kifejezve abbéli bizodalmunkat, hogy a kezdetet a folytatás követi .

Soli Deo Gloria!


Szerkesztés dátuma: hétfő, 2014. szeptember 29. Szerkesztette: Demeter Sándor
Nézettség: 822


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: