JÉZUS ÉS A GYERMEKEK


JÉZUS ÉS A GYERMEKEK

Alapige:Mt 10,13-16

Ekkor kisgyermekeket vittek hozzá, hogy megérintse őket, a tanítványok azonban rájuk szóltak. Amikor ezt Jézus észrevette, megharagudott, és így szólt hozzájuk: "Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne tiltsátok el tőlem őket, mert ilyeneké az Isten országa.

Bizony, mondom néktek: aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen sem megy be abba." Ekkor átölelte és kezét rájuk téve megáldotta őket.


Imádkozzunk!

Mindenható Istenünk, megalázzuk magunkat előtted és kérünk, segíts lélekben olyanokká válnunk, mint a kisgyermekek.

Bocsásd meg, hogy miközben sokat panaszkodunk, zúgolódunk szegénységünk és erőtlenségünk miatt, aközben olyan sokszor büszkék, gőgösek, rátartiak vagyunk, magunkban bízunk, és csak az nyugtat meg, ha valamit mi végünk el.

Kérünk, taníts ma minket erre a csodára, hogyan lehetünk olyanok, mint a kisgyermekek. A te Szentlelked végezze el bennünk munkáját, és hadd győződjünk meg arról, milyen tehetetlenek vagyunk a jóra, és mennyire rászorulunk a kegyelmedre és ajándékaidra. Köszönjük, hogy te gazdag vagy a kegyelemben és bővölködsz az ajándékokban.

Köszönjük, hogy Jézus Krisztussal együtt mindent nekünk akarsz adni, amire szükségünk van ebben az életben és az örökkévalóságban. Kérünk, ragyogtasd fel előttünk ma ezt a te nagy szeretetedet és bátoríts minket, hogy higgyünk neked.

Kérünk, hogy gyermeki nagy hittel ajándékozz meg minket. Szólíts meg igéddel, így kérünk tőled bocsánatot mulasztásainkra, vétkeinkre. Kérünk tőled figyelmes, nyitott szívet, és olyan igét, ami a te szádból származik, s ami éppen ezért nem tér hozzád üresen, hanem megcselekszi a maga munkáját. Olyan nagy szükségünk van rád, a te vigasztalásodra, bátorításodra, feddésedre és feloldozásodra.

Kérünk, beszélj velünk és munkálkodj bennünk.

Ámen.


Igehirdetés

Jézus Krisztusról szóló sorozatunkban legyen ma szó erről a témáról: Jézus és a gyermekek. Akik a Kalauz szerint olvassuk a Szentírást, a Máté evangéliumából most egy héten belül mind a három olyan jelenettel találkoztunk, ami arról szól, hogyan viszonyult Jézus a gyermekekhez.

Amikor készülni kezdtem erre az igehirdetésre, átfutott rajtam, hogy ha csak az elmúlt hetek beszélgetéseire, találkozásaira gondolok is, óhatatlanul az jut eszembe, vajon nem időszerűtlen és életidegen-e ilyen témáról beszélni, hogy Jézus és a gyermekek. Megjelentek előttem azok, akik itt ülnek közöttünk, akiknek nehéz munkahelyi gondjaik vannak, vagy éppen nincs munkájuk, anyagi nehézségekkel küszködnek, erejüket meghaladó családi terhek alatt görnyednek, vagy épp az egyedüllét kínozza őket. Sokféle bizonytalanság, megoldatlanság. Jézus és a gyermekek - vajon van ennek aktualitása most a számunkra?

Aztán ahogy Isten kinyitotta ezeket az igéket előttem, egyre inkább megerősödtem abban, hogy reménységgel hallgassuk mindazt, amit Jézus ezeken a kijelentéseken keresztül mond, mert a hitéletünket, az abban való növekedésünket nagyon is befolyásoló, meghatározó, alapvető igazságokat jelentett ki akkor, amikor egy-egy kisgyereket felemelt, megmutatta a tanítványoknak meg írástudóknak, és elmondott valami egyszerű, de az egész életünkre és örök életünkre nézve fontos kijelentést.

Így figyeljünk erre a néhány jelenetre, mert mindössze három olyan jelenetet jegyeztek fel az evangélisták, amikor Jézus gyermekekkel találkozott.

1. Ez az első, amit most hallottunk, amikor egészen kicsiket - az itt szereplő görög szó arra utal, hogy csecsemőket - vittek oda az édesanyák Jézushoz. Volt ilyen szokás, hogy az újszülötteket egy-egy tekintélyes rabbihoz vitték a szülők, és kérték, hogy áldják meg őket.

Ez a jelenet mellesleg arra is utal, hogy Jézus a tekintélyes, a legtekintélyesebb tanítók közé számított a közvélekedésben. Ugyanakkor meg kell jegyeznünk, hogy éppen ezek a tanítók és írástudók megvetették a gyerekeket, mert a gyermek még nem ismeri a törvényt, nem tud felmutatni semmilyen vallásos teljesítményt. Isten országa szempontjából tehát nem számít.

Így érthetjük meg azt a megjegyzést, amivel az ötezer ember jóltartásáról szóló csodás történet záródik, amikor azt olvassuk, hogy "voltak ott körülbelül ötezren férfiak, asszonyokon és gyermekeken kívül." Mert hogy ők nem tényezők, futottak még... De az néha előfordult, hogy mégis odavitték egy-egy tanítóhoz, rabbihoz a kicsiket is, hogy áldja meg őket.

Ezek a szülők fontosnak tartották, hogy Jézus áldása nyugodjék meg a gyermekeiken. (Zárójelben kérdezem: mi fontosnak tartjuk-e, megteszünk-e mindent azért, hogy a gyermekeink, unokáink Jézushoz jussanak? Hozzuk-e, hívjuk-e őket olyan helyre, ahol hallhatnak Jézusról hiteles információkat, sőt ahol a gyermeknyelven hangzó igén keresztül magával a mindenható Úrral találkozhatnak, és megismerik már gyerekfejjel és szívvel Őt mint Megváltójukat és Urukat? És ez ellensúlyozhatja azt a temérdek romboló, szennyező hatást, ami sok forrásból egész héten zúdul az ő kicsiny létükre is. Fontos-e nekünk, hogy gyerekeinket Jézus megáldja, újra és újra az Ő igéjével táplálja?)

A tanítványok ebben az esetben akadékoskodnak. Ők jelentéktelennek találják a szülők kérését, és nem engedik, hogy zavarják vele a nagy Mestert. Odaállnak Jézus és a Jézust kereső szülők közé. Nem szomorú? Vajon nem fordult elő velünk még soha, hogy a helyett, hogy Jézushoz hívtunk volna másokat vagy megkönnyítenénk Krisztust-kereső embereknek, hogy megtalálják az Urat, ahelyett a magunk hitvány, képmutató életével botránkoztatunk másokat, és távol tartjuk őket Jézustól?

Ezért olvassuk itt azt, amire ritkán kerül sor az evangéliumban, hogy Jézus megharagudott. Azt mondja: "engedjétek hozzám a gyermekeket, mert aki nem így fogadja az Isten országát, mint gyermek, semmiképpen sem megy be abba."

Jézusnak nem rangon aluli csecsemőkkel foglalkozni. Ő sosem volt fáradt, ha valaki kereste őt, hanem nagy szeretettel fogadta, és gazdag áldással bocsátotta útjára.

Ebben az esetben a kisgyermekeket, ezeket a csecsemőket egyenesen példaként állítja oda a felnőtt társadalom elé. Ebből, amit Jézus itt mond, kétségtelenül ez a leghangsúlyosabb: "aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen sem megy be abba."

A kisgyermek hogyan fogadja, ha valami ajándékot kínálnak neki? Úgy, hogy elfogadja. Nincsenek fenntartásai, hátsó gondolatai. Nem kell szorozni-osztani, hogy ezt hogyan kell majd meghálálni. Nem vonakodik, és nem gondolja, hogy ezt ő is meg tudná szerezni. A gyermeket éppen az jellemzi, hogy tudja, hogy gyermek. Sem többnek, sem kevesebbnek nem tartja magát. És ha valamit kínálnak neki, azt elfogadja. Annál inkább, mert tisztában van azzal, hogy a legtöbb dolgot nem tudja még megszerezni magának. Egy csecsemő nem tud termelni, nem tudja megvásárolni. Még megenni sem tudja magától azt, amire szüksége van, úgy kell valami módon a szájába rakni.

Jézus ebben állítja példaként a kicsiket a felnőttek elé.

A kicsi tudja, hogy kicsi. Átéli rászorultságát akár ösztönösen, mint egy csecsemő, akár egyre tudatosabban, ahogy növekszik, és engedi, hogy megajándékozzák.

Pontosan ez a gyermekekre jellemző lelkület hiányzott az akkori vallásos élet vezetőiből, és hiányzik ma is sokakból.

Az akkoriak úgy gondolták és tanították, hogy ha valaki megtartja a törvényt (Pál apostol megkérdezte őket, hogy ki az közületek, aki meg tudta tartani, mert neki nem sikerült. Ő is nagyon szerette volna), ha teljesíti a vallás előírásait, akkor neki Istentől mintegy jár valamilyen jutalom, és ez az örökélet, az üdvösség. Ő megdolgozott érte, és Istent ezzel mintegy kényszeríti, hogy honorálja az ő vallásos fáradozását.

Jézus itt határozottan azt mondja, hogy ezek az emberek ezzel zárják ki magukat az üdvösségből. Hitegetik magukat azzal a hazugsággal, hogy ők azért megdolgoztak, azt megérdemlik. Nekik valami jutalom jár, holott mivel Isten igazságos, nekünk csak az Ő igazságos ítélete járna. Ő azonban nem akarja a bűnös halálát, hanem azt akarja, hogy megtérjen és éljen. Éppen ezért ajándékként kínálja a bűnbocsánatot, az új életet, az üdvösséget. Ez azonban senkinek nem jár, erre senki nem szolgálhat rá, ezért nem tudunk megdolgozni, mert ha megfeszülünk, sem tudunk olyat produkálni, amire Isten azt mondaná: ez makulátlan, tiszta és szent. Mert a szentségtelen természetünkből nem fakad semmi, ami szent.

Isten minősítése szerint nem tudunk olyat teljesíteni, amiért neki fizetnie kellene. Amire igazában rászorulunk, az mind ajándék. Ő ajándékként kínálja, kérdés: elfogadjuk-e? Úgy fogadjuk-e, mint egy kisgyermek? Aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, Jézus nyomatékos szót használ itt: semmiképpen sem megy be abba. Mert az Isten országa, az Istennel való közösség visszanyerése, az üdvösség, egyáltalán az értelmes Istennel eltöltött földi élet és az örökélet nem a mi teljesítményeink jutalma, hanem az Isten meg nem érdemelt szeretetének az ajándéka.

Kisgyermeknek lenni azt jelenti, hogy valaki ezt komolyan veszi. Az Isten ajándékait kisgyermekként fogadni vagy elfogadni, azt jelenti, hogy ez a lelkület alakul ki bennünk. Ehhez őszinte alázat kell, helyes önismeret kell, hogy tudjam, hogy e tekintetben olyan vagyok, mint egy csecsemő, aki sem előteremteni, sem megvásárolni nem tudja azt, amire szüksége van, anélkül viszont elpusztul. Isten kínálja ajándékként, nem kell elpusztulni. Ehhez önismeret kell és bizalom a mi szerető mennyei Atyánkban, aki nem hagyja éhen halni a lelki csecsemőket. Csak legyünk olyanok, mint a kisgyermekek, és úgy fogadjuk az Ő ajándékait.

Ez tehát az első, amit Jézus kisgyermekekkel találkozva az egész felnőtt társadalomnak, minden embernek mond: "aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen sem megy be abba."

2. A másik jelenet az, amit olvastunk az istentisztelet elején, amikor a tanítványok fojtott hangon, de heves indulatokkal vitáznak arról, hogy ki a nagyobb közöttük, és ki lesz nagyobb majd a mennyek országában. Akkor Jézus odahív egy kisgyermeket, felemeli és ismét valami nagyon fontosat mond.

Jézus odahívott egy kisgyermeket, közéjük állította, és ezt mondta: "Bizony, mondom néktek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába. Aki tehát megalázza magát, mint ez a kisgyermek, az a nagyobb a mennyek országában. És aki befogad egy ilyen kisgyermeket az én nevemben, az engem fogad be."

Jézus tehát itt arra tanítja hallgatóit, hogy Isten az emberi értékrendet a visszájára fordította. A mennyek országában, egyáltalán az Isten színe előtt nem a hatalom birtoklása, és az egyre nagyobb hatalomért való küzdelem tesz naggyá, hanem a segítségre szorulóknak való szolgálat. Az Isten országában, az Isten mércéje szerint azok lesznek a nagyok, akik az emberi mértékek szerint sokszor kicsik maradnak. A mi Istentől elrugaszkodott, megromlott természetünkből minden esetben az következik, hogy nagyok akarunk lenni akármilyen téren és értelemben. Felülkerekedni másokon, lenyomni másokat, esetleg leteperni és ráállni, hogy így legyünk nagyobbak. A magunk szolgálatába akarunk hajtani másokat, hogy uralkodhassunk és így meggazdagodhassunk. A mi természetünkből, ami velünk születik, ez következik.

Ezzel szemben mit mond Jézus? Egy fejezettel később így olvashatjuk ezt: De Jézus magához hívta őket, és ezt mondta: "Tudjátok, hogy a pogányok fejedelmei uralkodnak rajtuk, és a nagyok hatalmaskodnak rajtuk. De közöttetek ne így legyen: hanem aki naggyá akar lenni közöttetek, az legyen a szolgátok, és aki közöttetek első akar lenni, az legyen a rabszolgátok. Mint ahogy az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért." (Mt 20,25-27).

Vagyis Jézus azt mondja: nem tilos törekedni arra, hogy nagyok legyetek és elsők. Csak tudni kell, hogy az Isten szerinti nagyság és elsőséghez vezető út a szolgálat. Isten előtt az lesz egyre nagyobb, aki egyre kisebb lesz és egyre többeknek kész szolgálni. Aki mindenáron nagyra akar nőni a maga szemében és az emberek előtt, az odaáll Isten elé, és belőle takar el valamit, és az Ő dicsőségére vet árnyékot az ő nagysága. Aki mer és tud a szó ilyen értelmében kicsi maradni, és úgy szolgálni, azon viszont felragyog Isten dicsősége. Már itt ebben a sötét világban és majd az örökkévalóságban is.

Gondoljunk csak Saul királyra, Dávid elődjére, aki egészen addig, amíg magát alkalmatlannak, tapasztalatlannak, gyakorlatlannak tartotta, és így mindenestől Istenre hagyatkozott, és prófétájának engedett, egyik győzelmet a másik után vívta ki. Ő csodálkozott rajta a legjobban. Mihelyt megnőtt, kihúzta magát, és azt mondta: megy ez már nekem Isten nélkül is, még életében emlékoszlopot állíttatott magának, mint némely későbbi diktátorok, egyik vereség a másikat követte, és tönkrement a nép, az ország az uralkodása alatt. Alig várta a nép, hogy megszabaduljon tőle.

Amíg kicsi volt, Isten nagysága nyilvánvalóvá lett az ő számára is, meg a nép előtt is. Mihelyt megnőtt, és azt gondolta, hogy a saját nagyságától megy majd a munka és az uralkodás, Isten visszavonult és önmagára kellett hagyatkoznia. Kiderült, hogy a magát nagynak képzelő ember újra és újra milyen erőtlen és ostoba.

Pál apostol nem bízta el magát, de Isten mindenképpen meg is akarta őrizni őt ettől. Ezért adatott neki egy betegség, mintegy tövis a testébe. Amikor többször könyörgött, hogy Isten gyógyítsa meg őt, mert akkor könnyebben tudná végezni a szolgálatot, akkor ezt a különös választ kapja: a betegséged megmarad, ezért többé ne imádkozz. Kell, hogy erőtlen legyél és az emberek is lássák, hogy erőtlen vagy, mert akkor fogják nyilvánvalóan érzékelni, hogy azok a nagy dolgok, amiket általad Krisztus elvégez, nem a te teljesítményed, hanem Jézus Krisztus munkája. (2Kor 12). Azt mondja Pál: akkor én nagy örömmel dicsekszem az én erőtlenségemmel, mert amikor erőtlen vagyok, akkor leszek erős. És ez így is volt.

Van az Isten országában ilyen különös törvényszerűség is. Ezért mondott nagyon igazat az én egyik kedves fiatal barátom. Az ifjúsági körből az egyik fiú hosszabb időre külföldre ment. Elbúcsúztattuk. Az előtérben a szűkebb barátai még egyszer elbúcsúzott tőle. Amikor pedig az udvaron volt, a legjobb barátja az ajtóból még utána kiáltott: meg ne nőj! Ez számomra is egy életre szóló figyelmeztetés volt. Meg ne nőj, akkor lesz nagy Krisztus az életedben. Nehogy magadnak tulajdonítsd azt, amit Ő végzett el benned és akar elvégezni általad. Le ne csípj abból a dicsőségből egy picit se, ami egyedül Őt illeti meg, sőt te légy az, aki minden dicsőséget, minden esetben egyedül csak neki adsz, és akkor használja Isten ezeket a kicsi szolgáit nagy dolgokra.

Aki ilyen értelemben kicsi tud maradni, és úgy akar első lenni, hogy lesz mindenkinek szolgája, az marad Jézus közelében. Mert Jézus is ezt az utat választotta. Otthagyta a mennyei dicsőséget, ahogy egyik szép úrvacsorai énekünkben szoktuk énekelni: Istenségét elrejtette, midőn testünket felvette. Megalázta magát. Emberekhez hasonlóvá lett, és amikor olyan állapotban találtatott, mint ember, engedelmes volt a halálig, mégpedig a kereszthalálig. Annakokáért az Isten is felmagasztalta Őt és ajándékozott neki olyan nevet, amely minden név felett való. Hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon: mennyeieké, földieké és föld alatt valóké, és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére. És nincs más útja a tanítványnak sem, mint amin a Mester előtte jár. Ezt a magunk megalázásának az útját járta előttünk Jézus, és az lesz nagy, első az Isten országában, aki kész mindenkinek szolgájává válni.

Ezért mondja itt Jézus, hogy aki befogad egy ilyen kisgyermeket az én nevemben, engem fogad be. A legkisebbekkel azonosítja magát. (Erről az igéről egyszer külön kell beszélni, ha a gyermekvállalás témáját vesszük majd elő.)

Jézus tehát ebben a második jelenetben arról szól, hogy Isten újjászületett gyermekei rejtett életet élnek. Egészen mások a céljaik és más úton jutnak el oda, mint a világ. Ezért mondja itt Jézus: de ne így legyen tiközöttetek. A pogányok hatalmaskodnak, igyekeznek minél több erőt kifejteni, fitogtatni, a nem létező erejükkel is hivalkodnak. De ne így legyen közöttetek. Akarjatok ti is elsők lenni, de úgy, hogy mindenkinek készek vagytok szolgálni. Ez jellemzi Isten gyermekeit. Királyfiak, a mindenható Isten gyermekei, és mégis szolgák, sőt rabszolgákként töltik el az életüket. Nem morogva és elégedetlenül, hanem tudatosan, mert tudják, hogy ez az életformájuk.

Amikor adnak, nem tudja a jobb kezük, mit cselekszik a bal. Amikor böjtölnek, akkor csak az ő mennyei Atyjuk tud arról. Nem emberek dicséretét keresik, mert akkor annyival kellene beérniük, és nem számíthatnak a mennyei Atya dicséretére, hanem az Isten dicséretét, a tőle való jutalmat várják. Úgy, ahogy Jézus a Hegyi beszédben többször mondja: amikor efféléket teszel: adakozol, böjtölsz, imádkozol, elég az, ha a te Atyád tudja, mert Ő titkon figyel és megfizet neked nyilván.

Van egy angol novella, amelyik arról szól, hogy egyszer egy leány, aki egész életében nagyon szegény volt, sok megaláztatásban volt része, meghal és a mennyország kapujába kerülve, csodálkozik azon, hogy milyen nagy szeretettel, elismeréssel fogadják őt. Megkülönböztetett helyre ültetik stb. Amikor kérdezi, hogy ez nem tévedés-e, hiszen neki egész életében még annyit sem mondott senki: köszönöm, vagy kedves vagy, akkor mondják neki: nem. Mindaz, ami itt elhangzik és történik, ez évek alatt halmozódott fel és neki el volt készítve. Hát ilyet! És akkor elmondják: ez azért van, mert szerette az Úr Jézust, s mivel szerette, így másokat is szeretett. Különösen azt tartották itt számon a mennyben, hogy az ágyhoz kötött, súlyos beteg nővérének éveken át minden nap vitt egy kis meleg ételt, akkor is, ha saját magának sem tudott főzni, vagy neki nem maradt. De hiszen én erre már nem is emlékszem - mondja. Akkor említették neki: ez a jó. Amit nem könyveltek a földön, azt könyvelik a mennyben. Amit úgy cselekedtek szolgálatként, hogy nem tartjátok számon, és nem vártok érte semmit, azért gazdag jutalmatok lesz a mennyben.

Ne értsük félre ennek a mondanivalóját. Nem arról van szó, hogy az ő jó cselekedeteiért juthatott be a mennybe. Azért jutott be, mert szerette az Úr Jézust, s mert Jézus neki ott helyet készített. De aki szereti Jézust, az így lesz első a földön, ahogy itt olvastuk. Legyen mindenkinek szolgája. Mégpedig úgy, hogy nem tartja számon. Egyszerűen ez az életstílusa. Nem is tud másként, és nem is akar másként élni. Engedi, hogy a benne élő Krisztus szolgáljon másoknak.

Jézus erre is felhasználta azt a kisgyermeket, akit felemelt és azt mondta: ha ilyenek lesztek, akkor lesz Isten áldása az életeteken.

3. A harmadik jelenet virágvasárnap történt a jeruzsálemi templomban. A hozsannázó sokaság már elhallgatott. Jézus a kereskedőket már kikergette a templomból. Azt olvassuk, hogy néhány vak és sánta volt még ott, akiket meggyógyított. Amikor már szinte teljesen kiürült a hatalmas templomépület, egyszer csak gyerekhangok harsantak fel. Kisgyerekek kezdték kiabálni azt, amit előtte a felnőttektől hallottak: hozsánna, hozsánna a Dávid Fiának. Gyerekek kezdték éltetni a Messiás Krisztust. Gyerekek mondták ki azt a hitvallást, amit fővesztés terhe mellett akkor már megtiltottak. Mert nem volt szabad Jézust Messiásnak nevezni, ezt nyilvánosan megvallani. A rend őrei rá is szólnak Jézusra: nem hallgattatod el őket? Azt mondja Jézus: nem. Gondoljátok, hogy ezek maguktól mondják ezt? Ezek azt sem tudják, hogy tilos mondani, hogy miért tilos. Talán azt sem értik igazán, mit mondanak. De Isten indította őket arra, hogy ezeknek az ajkán most felhangozzék még egyszer az imádság, és dicsőíttessék Isten. A gyerekek énekével Isten mintegy pecsétet ütött mindarra, ami azon a napon a szent városban és a templomban történt. (Mt 21-14-16).

A gyerekek Isten kezében eszközzé váltak ott. Kicsi gyerekek a hatalmas Isten kezében a hitvallás, az Istent dicsőítés eszközévé váltak.

Hadd folytassam egészen személyesen. Ez azt is jelenti, hogy akármilyen erőtlennek, alkalmatlannak, ügyetlennek, tapasztalatlannak tartod magadat, Isten bármire fel tud használni, ha gyermeki szívvel engedelmeskedsz neki. Kicsi gyerekek - a hatalmas Isten kezében - nagy dolgok elvégzésére.

Nem olyan régen történt itt a gyülekezetben, hogy az egyik családban váratlanul valami baj következett be. A szülők kétségbeestek, kapkodni kezdtek. Honnan szerezzenek segítséget? Akkor előállt a négyéves kisfiúk, és azt mondta: kérjünk segítséget az Úr Jézustól. Először furcsán hangzott ez nekik, aztán rájöttek: tőlük hallotta a kisgyerek, hogy az Úr Jézus meghallgatja az imádságot és tud segíteni. Egy percre elcsendesedtek, imádkoztak. És egy óra sem telt el, amikor emberileg teljesen elképzelhetetlen módon megjelent a segítség.

Ez nem mindig így történik, és az imádságot ne automatának gondoljuk, hogy elmondom és Isten egy órán belül teljesíti. Sokszor akkor szeret minket, ha nem teljesíti, mert ostobaságokat is szoktunk kérni. Ez a példa azonban megerősíthet minket abban, hogy jót kérjünk, hogy ha az éneket igazán szívvel mondjuk: gyermeki nagy hitet kérni taníts. Erre mondja itt Jézus: ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába. A gyermeket e tekintetben állítja példaként elénk.

Miből kell megtérnünk? Abból a magabiztos, magunkban bízó, önhitt, gőgős, büszke felnőttségből, amikor a rutinunkban, az eszünkben, a tapasztalatunkban, az összeköttetéseinkben, meg a szerencsében bízunk, ahelyett, hogy gyermeki hittel azt mondanánk: hívjuk segítségül az Úr Jézust. Erre nézve ígéreteink vannak. Hiszen Ő él, hiszen közel van mindazokhoz, akik Őt hívják. És mikor még ajkunkon sincs a szó, Ő már érti azt. Miért nem ez jut eszünkbe legelőször ebben az esetben? (Én most nem rajtuk akarok ítélkezni, magamon ítélkezem.) Hívő szülők. Miért nem azt mondják: nagy baj történt váratlanul. Fogalmunk sincs, mit tegyünk. Gyere kisfiam, imádkozzunk az Úr Jézushoz. Miért a telefonhoz kell kapkodni, meg egymást szidni a baj bekövetkezte miatt, holott egyikük sem volt oka? Mert a romlott természetünkből ez következik. De az újjászületett természetből meg az következnék, hogy mint a kisgyermekek odaállunk a mi hatalmas Urunk elé és tartjuk a kezünket: kérem szépen. Átélve a rászorultságunkat, komolyan véve az Ő mindenható nagyságát, irántunk való meg nem érdemelt szeretetét, és tartjuk a hitünk kezét, várjuk az ajándékot.

Ha meg nem tértek... Amikor Jézusról és a gyermekek kapcsolatáról beszélünk, akkor erre figyelmeztet minket az ige. Ebből kell megtértünk, és ide lehet megtérnünk.

Először tehát azt kérdezte tőlünk Isten: hogyan fogadjuk az ő ajándékait, és fogadjuk-e úgy, mint a kisgyermek? Azután arról volt szó: akarunk-e és tudunk-e kicsik maradni? Minél nagyobb valaki, minél tehetségesebb, elismertebb, magasabb pozícióban van, annál nehezebb kicsinek maradnia. De csak úgy lesz áldás az életén, ha kicsi marad. Harmadszor azt láttuk, hogy Isten a legkisebbeket is fel tudja használni eszközéül. Amikor már sehol senki, üres a templom, ezek a kicsik ragaszkodtak Jézushoz, ott vannak a közelében. Az ő ajkukon szólal meg az Isten dicsőítése egy Istentől elfordult, és Őt sokszor káromló világban.

Legyen most igazi imádságunk ez a jól ismert ének: "Hinni taníts, Uram, kérni taníts! Gyermeki, nagy hitet kérni taníts! Indíts fel szívemet, buzduljon fel, neked. Gyűjteni lelkeket! Kérni taníts!" (479. dicséret).


Imádkozzunk!

Kegyelmes Istenünk, bocsásd meg nekünk, hogy sokszor éppen akkor húzzuk ki magunkat büszkén, amikor a leginkább átéljük a magunk tehetetlenségét és erőtlenségét.

Bocsásd meg, hogy oly sok hamis beidegződéssel áltatjuk magunkat és próbáljuk becsapni egymást is.

Könyörülj rajtunk, hogy őszinte, egyszerű, gyermeki lelkület jellemezzen minket. Szeretnénk azok lenni, akik vagyunk, és téged annak látni, aki vagy. Engedd átélnünk a magunk rászorultságát, és segíts hinnünk, hogy nálad mindaz készen van, amire szükségünk van ebben az életben és az örök életben.

Ajándékozz meg minket ilyen benned való, fenntartás nélküli bizalommal. Ezzel a gyermeki, nagy hittel. Segíts ezt gyakorolnunk a hétköznapokban. S miközben végezzük a magunk munkáját, teljesítjük kötelességeit, hadd várjuk tőled szent bizonyossággal, hogy te is teljesíted ígéreteidet és elvégzed mindazt, amit csak te tudsz.

Könyörgünk hozzád azokért, akik most különösen rászorulnak irgalmadra. Könyörgünk azokért, akiknek a javait, otthonát, életét ismét fenyegeti az ár. Te meg tudod fékezni a vizeket. Kérünk, Urunk, szárítsd fel a felesleges vizeket, tartsd vissza a vizek áradását, és szárítsd fel mindazoknak a könnyeit, akik úgy érzik, most minden okuk megvan a szomorúságra, csüggedésre, kétségbeesésre.

Kérünk, használj minket is minden alkalmatlanságunk ellenére abban, hogy tudjunk könnyeket törölni, vigasztalást és reménységet önteni mások szívébe.

Köszönjük, hogy így bízhatjuk rád a magunk életét, szeretteinkét, népünkért, és könyörgünk: segíts most gyermeki hittel folytatni az imádságot.

Ámen.

http://www.refpasaret.hu


Szerkesztés dátuma: csütörtök, 2014. október 2. Szerkesztette: Demeter Sándor
Nézettség: 983


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: