1956. NAPJAI EGY KIS BAKONYI FALUBAN BAKONYSZENTKIRÁLYON. Mire emlékszik, egy akkor 8 éves gyermek?


1956. NAPJAI EGY KIS BAKONYI  FALUBAN BAKONYSZENTKIRÁLYON.  Mire emlékszik, egy akkor 8 éves gyermek?

 

 

 

 

 

 

1956. NAPJAI EGY KIS BAKONYI

FALUBAN BAKONYSZENTKIRÁLYON.

Mire emlékszik, egy akkor 8 éves gyermek?

 

 

 

   Utólag már halványodnak az emlékei az embernek 65 évesen, de évtizedekkel ezelőtt leírt jegyzeteim alapján megpróbálom felidézni azoknak a napoknak a történéseit. Figyelembe kell azonban azt is venni, hogy mit tanultunk az iskolában, azokban a viharos időkben és később, valamint a szüleim által átélt és értelmezett dolgokat egyaránt. Nem elhanyagolható immár a mai napok kutatási eredményei alapján a megítélése a történéseknek, de bocsássa meg az olvasó most nekem azt, ha az akkori hangulat és ismereteim alapján hogyan vélekedhettem arról, amit én láttam, hallottam, vagy milyen információ juthatott el hozzánk Bakonyszentkirályra, ebbe a kis Bakonyi falucskába. Mi itt akkor, főleg 8 évesen hogyan is tudhattuk volna azt, hogy mi az - az „ellenforradalom, vagy forradalom”, hisz egyiknek a fogalmával sem voltunk tisztában. Azt is be kell most már vallanom őszintén, hogy nem ostorozva magamat, de sok mindent át kellett nekem is értékelnem abból, amit tudtam, tanultam a hivatalos oktatáspolitikából, vagy pedig más forrásokból tudomásomra jutottak megdönthetetlen bizonyítékokkal később. Ha valaki elolvassa majd ezt a rövid kis visszaemlékezésemet, a következőkre kérem: Ne a hitelesség igényével fogadja majd a szavaimat, mert egy 8 éves gyermek emlékezete főleg egy olyan, akkor is és még sokáig tisztázatlan viszonyokról, hogy az ma már sok információ birtokában számomra is tisztább képet mutat. Szándékosan pontos napokról nem írok, mert az már utólagos belemagyarázása lenne a dolgokba. Természetesen az óta már hitelesen feldolgozták szinte percre pontosan az eseményeket, de számomra az én akkori emlékeim szemszögéből láttatom az eseményeket és ezért elnézést kérek.

   Rövid kis visszaemlékezésem azonban most kizárólag az akkori tudásom és információmra hagyatkozik, mert csak így lehet számomra hiteles az – az időszak a mi kis településünkön. Természetesen hogy ebből mi a valós igazság, azt már több évtizeddel később tudhattam csak meg felnőtt fejjel, de egy 8 éves gyermeken azt hiszem nem szabad számon kérni azt, hogy úgy látta a történéseket, ahogyan azt megpróbálták később hitelesnek elfogadtatni a hivatalos híradásokban és dokumentumokban.

    Ugorjunk akkor tehát vissza az 1956 – os esztendőre úgy, ahogyan én láttam, vagy látni véltem akkor: Akkoriban a nyolcadik életévemet tapostam és gyermekésszel nem tudtam felfogni az „ellenforradalom” borzalmait.(Megismétlem itt is azt, hogy akkor és még nagyon sokáig is ez volt a hivatalos álláspont). A híre hozzánk is elérkezett az egyik napon. Mi gyermekek nem sokat törődtünk vele, hisz számunkra az volt a lényeg, hogy vége legyen a tanításnak az iskolában és mehessünk haza. Egyik nap estefele az „ellenforradalom” helyi hívei és támogatói (ezek a kifejezések mind a régi jegyzeteimből valók, éppen ezért ugyan ma már nem egyetértve az elnevezéssel, de nem megváltoztatva az akkori hivatalos verziót, ezt használom) fáklyás felvonulást rendeztek, amelyre a falu lakosságának zöme kivonult. Volt, aki lelkesedésből, de legtöbbjüket csak a kíváncsiság hajtotta, hogy lényegében mi is történik vajon? Akkor még nem volt televízió, mobiltelefon, internet, hogy az aktuális hírek a történés pillanatában már elérhetőek legyenek. A rádió volt az egyedüli hírforrás igazán, de abból sem lehetett egy kis faluban az országos nagy dolgokról hitelesen tájékozódni.

   Németfaluban a katolikus templom előtt gyűlt össze a tömeg, ahol a szószólók beszédet tartottak az „ellenforradalom” dicsőségéről és arról, hogy a kommunistákat mind egy szálig ki kell irtani, mert azok a nép ellenségei. Voltak, akik helyeslőleg kiabáltak:

-Úgy van! Igaza van! Vesszenek valamennyien! – de legtöbben csak figyelték, hogy mi is akar itt lenni igazából. Majd az egyik fiatalember lelkesedéstől felhevülve elszavalta a „Talpra Magyar” – t. Közben előkerítették a falu zászlait és a címereket kivágták belőlük, mert benne volt az ötágú csillag. Utána a vezérek kiadták az indulási parancsot visszafele Magyar faluba,(a két falurész 1926 – ban egyesülve vált Bakonyszentkirállyá, előtte Német Szentkirály, Németfalu, Magyarszentkirály, Magyar falu néven volt hivatalosan) majd később át a szomszédos Csesznek községbe. Oda már nem mertem elmenni, csak a Vámhegyig kísértem el a tömeget, mert féltem, hogy kikapok otthon a szüleimtől, hogy csavargok este. A szüleim szegény parasztok voltak világéletükben és látványosan soha nem politizáltak, de Édesapámnak parasztköltőként megvolt mindenről a véleménye, amit versei máig megőriztek. Megvolt a rendszer kritikája is a verseiben, amiért 1959 – ben 3 éves hallgatásra ítélték egy templomban elmondott verséért, de ez egy más történet. Akkor azonban a konyhaablakot is elsötétítve távol maradtak a történésektől, ezzel is elkerülve azt, hogy a kevés információ miatt esetleg olyan végzetes hibát kövessenek el, amire volt már példa számtalanszor a Község történetében. A további eseményekről csak később szereztünk tudomást. Cseszneken is hasonló módon zajlott le az összejövetel.      Az országban szovjet katonai segítséggel állították helyre a „rendet” és megkezdődött a szervezők és hangadók felelősségre vonása.

    A helyi tüntetés szervezőit is később több év börtönnel „jutalmazták”, mert felléptek az akkori rendszer ellen, amit hivatalosan „ellenforradalomnak” állítottak be és mi is így tanultuk később az iskolában történelemből. Természetesen ezekről a dolgokról is kis falunkban csak később szereztünk tudomást. Egyik éjjel nem sokkal az említett események után hatalmas dübörgésre ébredtünk, amelyre az ablakok is belerezegtek. Ijedten ugrottunk ki az ágyból és nem tudtuk elképzelni, hogy mi történhetett kint az utcán. A kíváncsiság természetesen bennünk is megvolt, akárcsak a falu többi lakójában és kiszaladtunk megnézni, hogy mi a helyzet? Rövidesen meg is tudtuk a dübörgés okát, ugyanis a szovjet hadsereg egyik páncélos és légvédelmi alakulata vonult át a községen és ez verte ki az álmot a szemünkből. A harckocsik lánctalpai úgy összevagdalták a falun keresztülvezető utat, hogy alig lehetett ráismerni. Akkor még földutak voltak és igen nagy kárt tudtak benne tenni a nehéz harci járművek.

   Másnap tudtuk meg azt is, hogy a légvédelmi alakulat beásta magát a három falu kereszteződésénél lévő futballpálya mögé.(Bakonyszentkirály, Csesznek, Bakonyoszlop)A hatalmas négycsövű ágyú félelmetesesen meredt az ég felé, hogy az esetleges légitámadást elhárítsa. Rettegve gondoltunk arra, hogy mi lesz, ha elkezdődik a zenebona és megszólalnak a fegyverek.

    A falun keresztülvezető telefondúcokra a tábori telefon huzalait erősítették, amelyek aztán valamelyik utcában eltűntek, hogy a faluvégeken lévő futóárkokban és bunkerekben kössenek ki, de ezt is csak később tudtuk meg. Valamelyik nap történ, ki tudja ezt már a régmúlt távolából hónapra és napra pontosan felidézni, főleg, hogy csak 8 éves voltam akkor. Kószáltunk a legjobb barátommal, a Matyókkal, akit csak Lajcsinak hívtunk egymás között.(Drága Barátom az idén hunyta le örökre a szemét 2013. 07. 07 – én).

-Te Lajcsi! Mit gondolsz miféle drótok ezek a telefondúcokon? – kérdeztem tőle hirtelen.

-Tudja a fene! Gyere, nézzük meg hova vezetnek, hátha megtudunk valamit.

   Úgy is történt. Lassan elindultunk a huzalok mentén az egyik irányba. Póznától póznáig követtük a vezetékeket, miközben kiértünk a Szürüskertbe. (Szérűskert, de mi csak így neveztük igazi falusiasan) Amint kiértünk, a gesztenyefák elé, hirtelen felkiáltott a barátom:

-Odanézz! Ott vannak a ruszkik! – A jelzett irányba néztem és megpillantottam néhány orosz katonát, akik éppen a vezetékeket göngyölítették, hosszabbították meg.

-Hű az áldóját! Ne menjünk tovább, mert meglűnek a ruszkik! – mondtam Lajcsinak. – Fussunk gyorsan visszafelé! – Úgy is történt. Ijedtünkben hátra sem mertünk nézni, úgy szaladtunk.

   A faluban szinte minden gyereknek elmeséltük a látottakat és később megbátorodva többen is visszasompolyogtunk ruszkikat nézni. Észrevettek bennünket, de nem bántottak, inkább visszamosolyogtak ránk és integettek, de mi azért csak tisztes távolból néztük azt, amit csinálnak. Hála Istennek, nem került sor nálunk akkor harcra és sértetlenül került ki a falunk ebből az eseményből. Visszagondolva már nagyon távolinak tűnik az egész, hisz akkor még csak 8 éves voltam, ma pedig már a 66. év felé visz a sorsom. Ha behunyom a szememet és erősen elmerülök a múlt felidézésébe, ma is hallom saját magamat, amint ezt kiáltja:

-Hű az áldóját! Ne menjünk tovább, mert meglűnek a ruszkik!

 

Az események hiteles feldolgozása az alábbi linken olvasható:

 

https://www.facebook.com/notes/b%C3%A1lint-ifjnagy/1956-os-esem%C3%A9nyek-sz%C3%BCl%C5%91falumban-bakonyszentkir%C3%A1lyon-forr%C3%A1sm%C5%B1-m%C3%A9sz%C3%A1ros-gyula-forr/663738113660835

 

 

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

 

Gyula. 2013. 10. 23. Szerda reggel 7:57

 

 

 


Szerkesztés dátuma: csütörtök, 2014. október 23. Szerkesztette: Nagy Bálint
Nézettség: 1,006


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: