KÖMÉNYMAGOS RÁNTOTTLEVES

     Ifjúkoromban, mint ahogyan Édesanyámék szokták mondani „finnyás” – gyerek voltam. Magyarul ez azt jelentette, hogy bizony sok mindent nem akartam igazándiból megenni még akkor sem, ha nálunk paraszt családoknál nem lehetett nagyon válogatni az ételek között. Levesek közül nagyon szerettem a tyúkhúslevest, amit „tikos levesnek” - tituláltam csak úgy egyszerűen. Édesanyám egyébként is legendásan jó hírű főzőasszony volt a környékünkön. „Tudományát” nagyon sok lakodalomban meghívott szakácsnőként gyakran igénybe is vették. Bab és zöldborsóleves is még a kedvenceim közé tartoztak, habár a babtól utána elég illatosakat lehetett durrogtatni a család és mások „örömére.” Főleg a bátyámmal szoktuk egymást ezen a téren bosszantani. Egyszerűsége okán azonban máig, pedig ritkán eszem már, a köménymagos rántott leves is az egyik kedvencem. Nem azért eszem ritkán, mert már nem szeretem, hanem Édesanyám a kedvemért, most már legtöbbször az én segédletemmel, inkább „tikos” – levest készít, mikor meglátogatom, mert az mégiscsak „ünnepibb” ételnek számít. Az én háztartásomban pedig rajtam kívül más nem nagyon szereti, ezért nem is készítünk manapság ilyet. Mivel mostani írásom témája a levesek körül forgolódik, egyéb ételek ismertetését talán most mellőzném, majd egy másik alkalommal visszatérhetünk erre is.

    Két nappal ezelőtt szokásomhoz híven ismételten meglátogattam szép kort megélt Szeretett Édesanyámat.(87. évében járva hála Istennek, még önállóan el tudja magát látni a szülői házunkban Bakonyszentkirályon). A konyhaajtón belépve elém jött lassú lépteivel és összeborulva ölelgettük egymást úgy, mintha régóta nem láttuk volna a másikat. Kettőnk között van egy olyan valami megfoghatatlan kapocs, a szülő – gyermekin kívül is, ami semmivel nem mérhető fel talán. Mindig kitörő örömmel várja a jöttömet, és természetesen az érzés részemről is kölcsönös. Ma úgy döntöttünk, hogy inkább csak beszélgetünk meg főzőcskézünk, illetve közben felszaladtam a református parókiára leróni az éves gyülekezeti hozzájárulásunkat.(egyházi adónak is szokás mondani mifelénk) Általában ilyenkor Karácsony előtt szoktuk ezt megtenni.

    Visszatérve az alapgondolatomhoz, Édesanyám azt mondta a főzéssel kapcsolatban:

-Mit szólnál hozzá Kisfiam, ha ma nem húslevest főznénk, hanem valami mást?

-Tudja Idesanyám nagyon jól, hogy én ma már felnőtt fejjel, lassacskán öregecskén, már mindent megeszek. Mindegy, csak legyen valami leves is a tervezett csirkepörkölt mellé. Az én ötletem volt a pörkölt, mert az utóbbi időben inkább csak rántott húst és fasírtot szoktunk csinálni.

-Mit szólnál a rántott leveshez?

-Azt, hogy nagyon is jó lesz, úgyis régóta nem ettem már. A lényeg, hogy legyen benne tojás és pirított kenyér is.

     Úgy is történt. Édesanyám nekiállt a leves készítésének, mert ehhez igazán Ő értett, én pedig magamra vállaltam a pörkölt készítését. Kettecskén szépen összedolgozva a tűzhelyen időben végeztünk az „elegáns” ebéd elkészítésével. Nem vártuk meg az ebédre hívó harangszót sem, mert az ínycsiklandozó illatok ingerelték az ízlelőbimbóinkat és már tizenegy órakor derekasan belakmároztunk.

Gyermekkoromat idéző köménymagos rántott levest, aki még soha nem evett, annak szíves figyelmébe ajánlom, mert érdemes megkóstolni. Nem kellenek ide a drága alapanyagokból készült eledelek akkor, amikor ezzel is beérjük, annyira finom az íze. Jól teleraktam pirított kenyérrel, a levébe főtt tojás (nem egész tojás) pedig szálkásan omlott szét a szájüregemben úgy, hogy a Mennyei manna ízével vetekedett mikor a nagy tányér levest elfogyasztottam. Az már csak hab volt a jelképes tortán, mikor a csirkepörköltből is fogyasztottam kenyérrel. Úgy döntöttünk, hogy ma nem készítünk hozzá köretet, mert a kenyérrel mégis csak a finom szaftot jobban ki lehet tunkolni utána.

   Egy pohár finom hideg sör és kávé meg egy kicsit talán be is tetőzte az ebédemet úgy, mintha egy ötcsillagos szálló elegáns éttermében szolgálták volna fel. Itt azonban Édesanyámmal együtt még annál is nagyobb jelentőséggel bírt, mert Vele együtt közösen készítettük és fogyasztottuk el az egyszerű, mégis nagyszerű ételt. Hálás szívvel köszöntem meg Istennek azt a kegyet, hogy ismét Édesanyámmal együtt lehettem a terített asztalnál és nekem ez mindennél többet jelentett akkor és remélhetőleg még nagyon sokszor megismételhetjük az együtt főzés és étkezés örömét.

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

Zirc. 2008. 12. 15.

U.I. A fénykép Édesanyámról  2008.08.23 - án Bakonyszentkirályon a Falunapon készült