TÚRÓSBUGYOR ÉS LEKVÁROS PUFFANCS Áldott Emlékű Drága Édesanyámra emlékezve


TÚRÓSBUGYOR ÉS LEKVÁROS PUFFANCS  Áldott Emlékű Drága Édesanyámra emlékezve

 

 

 

 

 

 

 

TÚRÓSBUGYOR ÉS LEKVÁROS PUFFANCS

Áldott Emlékű Drága Édesanyámra emlékezve

 

 

       Több mint két éve vagyok már nyugdíjas. Ettől kezdve hetente kétszer tudom rendszeresen meglátogatni Édesanyámat a tőlünk 16 kilométerre lévő szülőfalumban Bakonyszentkirályon, aki május 14 – én töltötte be a 88. életévét. Általában Szerdán és Szombaton, de van, amikor a hétvégén más elfoglaltságom miatt csak Vasárnap tudok lemenni hozzá. Ilyenkor elvégzem az aktuális munkákat (Télen fa behordás a folyosóra, nyáron pedig az udvar rendezése stb.), közben pihenésképpen főzőcskézünk Édesanyámmal. Az utóbbi időben azonban már ezt is át szoktam vállalni Tőle, mert elég gyakran elfogja a szédülés. Félek, hogy esetleg nekiesik a tűzhelynek és valami nagy baj történik vele. Örül neki, hisz nehezére esik már sokszor minden mozdulat, amit meg kell tenni napközben. Hála Istennek az egészsége még olyan, hogy el tudja magát látni önállóan, de számára ez a segítség is sokat jelent. Egyébként legendás főzőasszony volt hajdanában a falunkban. Jóformán alig volt olyan lakodalom, ahova ne hívták volna meg jóféle étkek készítéséhez. Ezáltal tulajdonképpen elég sokszor volt részük a lakadárékban Édesapámmal együtt, akit meg nagyon jó táncos és nótás kedvű embernek ismertek a környéken.  Édesapám olyan jó mulatós ember volt, aki egy pohár bor mellett is elénekelgetett egész éjszaka a lagziban a többiekkel együtt. Volt, hogy a konyhából vitte ki a forgatagba táncolni Édesanyámat, átmenetileg felmentve szakácsnői kötelezettsége alól és bemutatták a legendás valcertudásukat. Édesapám ugyanis haláláig a keringőt csak valcernek nevezte és igen jó művelőjeként még fiatal lányok is felkérték idős korában, hogy pörgesse meg őket egy kicsit. De szeretnék úgy táncolni, ahogyan Ő tudott hajdanán. Az én tudásom a nyomába sem ér ezen a téren.

    Kanyarodjunk csak vissza a történetem elejére, mert ez az utóbbi külön igaz mese tárgya lesz talán majd egy más alkalommal. Édesanyámmal mindig előre megbeszéljük a legközelebbi alkalomra azt, hogy mi legyen majd az ebéd. Legutóbb Vasárnap csirke farhát leves volt sült tarjával és hasábburgonyával, amiből a mai napra még maradt annyi leves, hogy azt nem kellett főzni. Legutóbbi látogatásomra még a viharos idő beállta előtt éppen le tudtam vágni a füvet az udvaron, ezért különös dolgot mára nem terveztem. Ne vegye senki dicsekvésnek, de évtizedek óta főzőcskézek már, állítólag elég jól. (Mások állítják nem én, ezért mertem elmondani. De mint minden férfiembernek, nekem is legyezgeti a hiúságomat a megállapítás). Azt azonban őszintén bevallom, hogy sütni nem tudok. Természetesen ez süteményféleségek és az ehhez tartozó rokonságra vonatkozik, nem húsételekre, sültekre, pörköltekre, halételekre stb. Azokkal elég jól elboldogulok már régtől fogva.

     Szép emlékű Édesapám életében nagyon szerette a „kőtteket.”  Mikor annak idején Édesanyámnál megrendelte ezzel a jeligével az ebédet, akkor tudtuk, hogy ez túrósbugyrot és lekváros puffancsot (buktát, ismertebb nevén) és sóskiflit takart. A leves mindegy volt neki, mert nagyon szerette, de nem érdekelte különösképpen, hogy az milyen. Érdekességként még megemlíteném, hogy mindig vizet is ivott hozzá. Szóval, Édesanyámmal elterveltük, hogy ma azt fog sütni. Nekem most teendőm nem lévén, az volt a dolgom, hogy végignézzem a kelt tészta készítés folyamatát az összetevőktől kezdve a végtermék elkészültéig. Természetesen közben beszélgettünk és figyeltem minden mozdulatát, ezekről fényképeket is készítettem. Szomorú szívvel kellett tudomásul vennem, hogy már a mozdulatai lassabbak, mint egykoron, de hát mit számított az, hisz az én Édesanyám finom illatú túrósbugyra és lekváros puffancsa volt készülőben.

     Hűvös májusi idő volt ma is, de az eső már szerencsére elállt, ezért a konyhában a hagyományos tűzhely működött, ami nemcsak a főzésre szolgált most, hanem kellemes meleget is árasztott az őszies hangulatú kinti időjárás miatt. Mikor minden elkészült és ott illatozott az asztalon, akkor szemben leültünk az asztal két végére és jóízűen megebédeltünk. Ismét el kellett mondanom Édesanyámnak azt, hogy a gyermekkori ízek nemcsak az emlékeimben élnek, hanem még szép kort megérve is ott vannak a sütési tudománya végtermékeként az asztalon. Ott vannak és mosolygósan, melegen arra várnak, hogy az ízlelőbimbóinkat ingereljék, amikor szánkba véve elfogyasztjuk.

   Szeretett Drága Jó Édesanyám! Azt kívánom Néked, hogy még sokáig süssél nekem finom túrósbugyrot és lekváros puffancsot! Természetesen a dédunokák részére is csomagolt a finomságokból, hogy részesei lehessenek a hazai ízeknek.

 

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

 

Zirc. 2010. 05. 19.

 

 


Szerkesztés dátuma: vasárnap, 2014. november 23. Szerkesztette: Nagy Bálint
Nézettség: 1,225


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: