TOVÁBBRA SEM FOGADKOZOM… Év eleji gondolataim


TOVÁBBRA SEM FOGADKOZOM…  Év eleji gondolataim

 

 

 

 

 

 TOVÁBBRA SEM FOGADKOZOM…

Év eleji gondolataim

 

Továbbra sem fogadkozom az Új Év elején,

Mert nélküle is megvagyok ezen a Földtekén.

Ki fogadkozik, de nem tudja teljesíteni,

Annak a szavára ma már soha nem ad senki.

Ha valamit változtatni szeretnék ez évben,

Nem kürtölöm Világgá igazságom nevében,

Hanem azt teszem, ahogy azt pillanat diktálja,

Nem pedig a kivagyiság hangosan kiáltja.

 

Továbbra sem fogadkozom az Új Év elején,

Mert nélküle is megvagyok ezen a Földtekén.

Igaz, hogy a kenyerem legjavát már megettem,

De úgy hiszem, sok teendő van még énelőttem

Amit még a múltamban nem sikerült elérnem,

Azt a jelenemben és jövőmben kell Remélnem.

Ehhez nem kell minden évben fogadkoznom,

Csak céljaimat kell időben meghatároznom.

 

Továbbra sem fogadkozom az Új Év elején,

Mert nélküle is megvagyok ezen a Földtekén.

Három hónap múlva hatvanét év lesz mögöttem,

De amíg a Szerelmem mindig itt lesz mellettem

Addig nem számolom tovább a múló éveket,

Mert Szívemben Örökre Ott Marad a Szeretet.

Ehhez nem kell minden évben fogadkoznom,

Csak céljaimat kell időben meghatároznom.

 

Továbbra sem fogadkozom az Új Év elején,

Mert nélküle is megvagyok ezen a Földtekén.

Kétezer tizenötben azt Remélem én Istenem,

Hogy továbbra sem fogod elereszteni kezem.

Segítesz utamon, hogy az ihlet ne hagyjon el,

Mert engem próza, líra továbbra is érdekel.

Add Uram, Hogy Majd Ebben az Újabb Esztendőben

Minden Honfitársunk Is Élhessen Békességben!

 

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

 

Gyula. 2015. 01. 02. Péntek délután 15: 05

 

 


Szerkesztés dátuma: péntek, 2015. január 2. Szerkesztette: Nagy Bálint
Nézettség: 852


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: