Válaszút


Válaszút

Korábbi versek 23/2

Egykori szerelem története ( 2005.10. )


Ismeretlenül is tudhattam róla,

hogy nem rontotta meg, még senki se soha.
Elmondott nekem mindent a szeme,
láttam a sorsomat viseli benne.

Nem dönthettem többé már szabadon,
érzelem kelt életre szavamon.
Gyengédséggé vált minden mozdulat,
beteljesítette összes vágyamat.

Átadtuk egymásnak önmagunkat,
s éltük boldogan a világunkat.
Majd eljött az éjjel, egymagam voltam,
a Szerelmünk harcát ekkor megálmodtam!

De nem tudtam meg, mivel álok szembe,
a gonosz az arcát ekkor elrejtette.
Így várnom kellet, mást nem tehettem,
a végzet úgyis mindig menthetetlen!

Azon az estén, mikor eljött a harc,
rádöbbentem, hogy milyen az az arc.
Mámoros élmények, vad buja táncok,
máris lehullnak az erkölcsi láncok.

Eltúlzott külsőd semmit sem takar,
megteszel mindent, mit a társaság akar.
Füstölgő szádból ömlik csúnya szó,
viselkedésed nagyon taszító.

Nagy a kísértés, most mindent szabad,
de önámítás, hogy a magad ura vagy.
A jólét lett csapdád, és az árulás,
A hűtlenséged is már elvárás!

Szembesültem hát a valósággal,
reá néztem, de már nem őt láttam.
Önző léte túl nagy változás,
Fordulópont ez az állomás!

Eldől most a múltunk mennyit ér,
A közös jövőnkért te mit tennél?
Tudnod kell azt, hogy mire vagy te képes,
hisz fogy az idő, ez a játék veszélyes!

Fel kell nőnöd, és el kell döntened,
mi az mi fontos, milyen lesz életed.
Csukd be a szemed s már tudod a választ,
mit sóhajt szíved, és az eszed választ!


Szerkesztés dátuma: kedd, 2015. február 17.
Nézettség: 619


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: