SANYI, DE KOCCINTANÉK VELED MA IS EGY POHÁR SZÜRKEBARÁTTAL! Kis – Kapcsándy Sándor Pápai költőbarátomra emlékezve 1944. 04. 13 – 2014. 06.24


SANYI, DE KOCCINTANÉK VELED MA IS   EGY POHÁR SZÜRKEBARÁTTAL!  Kis – Kapcsándy Sándor Pápai költőbarátomra emlékezve  1944. 04. 13 – 2014. 06.24

 

 

 

 

 

 

SANYI, DE KOCCINTANÉK VELED MA IS

 EGY POHÁR SZÜRKEBARÁTTAL!

Kis – Kapcsándy Sándor Pápai költőbarátomra emlékezve

1944. 04. 13 – 2014. 06.24

 

 

 

SANYIKÁM! KEDVES BARÁTOM!

 

  Egy éve mentél el már és az Égi íróasztalodnál írod a szebbnél – szebb Szonetteket és más versformába öntött remekműveidet. Egy közös Barátunk éppen pár nappal ezelőtt írt nekem, hogy tudom – e, hogy már Örökre elmentél? Természetesen tudtam, hiszen a Drága Párod azonnal értesített engemet erről a sajnálatos hírről. Bánatomra nem tudtam ott lenni a végső búcsúztatásodon, de a Világhálón méltóképpen búcsút vettem Tőled akkor Barátom.

 

https://www.facebook.com/notes/b%C3%A1lint-valentinus-ifjnagy/%C3%B3da-eur%C3%B3pa-nemzeteihez-kis-kapcs%C3%A1ndy-s%C3%A1ndor-p%C3%A1pai-k%C3%B6lt%C5%91-bar%C3%A1tomra-eml%C3%A9kezve-1944/1508092362741876

 

   Nagyon hiányoznak azok az együtt töltött órák, amik ma már emlékké magasztosultak, amit nem lehet és nem is szabad elfelejtenem. Olyan sok közös témánk volt, hogy azt személyesen, levelezésekben és költői eszközökkel való kifejezésmódban is sikerült megörökítenünk. Mindkettőnk Édesapja jó tollú parasztköltő volt, akiktől azt a bizonyos „talentumot” talán nekünk is sikerült megjussolnunk, de ezt majd eldönti, ha nem is a jelen, talán majd az utókor.

   Hiányoznak azok a percek is, mikor Nálatok járva órákon át beszélgettünk a kis alkotószobádban, ahol sűrűn felkeltél a székedből és az ablakot kitárva rágyújtottál. Azt mondtad, hogy: „Az Irma nem szereti a bagószagot, azért kell cigiznem a nyitott ablaknál!”

  Sokszor kértelek én is, hogy hagyd abba, de mosolyogva válaszoltál: „Bálintkám, nekem már mindegy!”- Közben sűrűn köszöngettél az ablak előtt elhaladóknak, hiszen a környéken mindenki ismert és viszont. Később, amikor a betegség elhatalmasodott rajtad, már felhagytál a dohányzással, de akkor már késő volt, mert a levegő is kezdett elfogyni körülötted.

   Szép emlékeink közül azok voltak igazán a legszebbek, mikor Drága Édesapáink jöttek szóba. Ilyenkor mindig elszomorodtál és kezdtek kicsordulni a könnyeid, de a hangodon is érződött a meghatódottság. Érzékeny szívű és lelkű ember voltál, aki ezt nem is tudtad, de talán nem is akartad magadba fojtani, ennek Mindig ki kellett jönni Belőled.

Tudtad, hogy ha nem is vagyok rendszeres szeszívó, de a kedvenc borom az édeskés Szürkebarátot mire Hozzátok érkeztem, ott volt behűtve, fogyasztásra készen és egy kis korty pálinkával is köszöntöttetek Kedves Nejeddel együtt.

A Szürkebarátos témát még én is megverseltem egyszer, amit meghatódva fogadtál, amely így szólt akkoriban:

 

KÉT SZÜRKE BARÁT

Egy baráti találkozás emlékére

 

Két Szürke Barát lassan Szürkebarátot kortyol,

Miközben mindkettő az Édesapjára gondol.

Dolgos földtúró dalos paraszt poéták voltak

Akik reggeltől késő estékig robotoltak.

Az eke szarvát fogva is versben gondolkodtak,

Melyből este csodálatos szép sorok íródtak.

 

Igyunk Jó barátom arra, hogy az Apáink nem

Hiába munkálkodtak, pedig arra sohasem

Gondolhattak, hogy feljutnak majd a Parnasszusra,

Vagy jószerével csak a szikes földet feltúrva

Álmodhatják maguknak a költészet csúcsait,

Vagy learathatják majd olvasók babérjait.

 

Mondd Barátom hát csak ilyen keveset értek Ők

A jóságos munkás szántó mag és betűvetők?

Ők az idők távolából is itt vannak velünk,

Irányítják, fogják a mi tollforgató kezünk.

Képzeletben ott van borospohár a kezükben,

Szeretet lángja ég most is a dacos szemükben.

 

Mintha azt mondanák zengő érces szavaikkal,

Ti ne érjétek be soha a vágyaitokkal!

Küzdjetek mindhalálig még jobban, mint mi tettük,

Pedig Hazánkat - földünket ugyanúgy szerettük.

Írjatok ki magatokból örömet - bánatot,

Tiszteljétek mindazt, mit Istenünk néktek adott.

 

Ne legyetek köpönyegforgató gyalázatos,

Ne legyetek soha térdet hajtó alázatos!

Írás tisztaságát Ti is szem előtt tartsátok,

Ezt kérve - kéri Tőletek szeretett Apátok!

Bibliás őrálló protestánsok Maradjatok,

Ne porosodjon soha polcon a Zsoltárotok!

 

Két Szürke Barát lassan Szürkebarátot kortyol,

Miközben mindkettő az Édesapjára gondol.

Könnyező szemeikkel idézik meg most Őket,

Régen eltávozott paraszt poéta Szülőket.

Emlékük ezután Mindörökké Áldott legyen,

Aranyló búzamező érettük lengedezzen!

 

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

 

Zirc. 2007. 04. 20.

 

Drága Barátom, Kisebbik Sanyi!

 

   A Kisebbik, természetesen nem a magasságodra vonatkozik, mert az is igaz, hogy mindketten „mélynövésű” emberek voltunk világéletünkben, hanem a megkülönböztetés végett. Drága Édesapád parasztköltő volt, akinek jelentek meg írásban és könyv alakban versei és mivel Te is poéta pályán mozogtál, a hasonlóság miatt egy kis változtatást eszközöltél a publikációidnál. Így váltál Kis – Kapcsándy Sándorrá. Szerény személyem meg szintén így lett és maradt a mai napig Ifj. Nagy Bálint (Valentinus) még akkor is, ha már a hatvannyolcadik évemben járok.

   Az idő oly gyorsan halad, hogy észre sem veszi az ember. Egy éve mentél el Barátom, de mintha ma történt volna, mikor megkaptam a szomorú hírt felőled a kedves Nejedtől, hogy Örökre lehunytad a szemeidet

   Visszaemlékezve mindarra, amit Együtt töltöttünk, átéltünk, azt hiszem, a Mi Barátságunk egy Igazi Emberi és Költői is volt egyben, amelyet Soha nem lehet elfelejteni, amíg csak élek. Végezetül az egyik nagyszerű verseddel veszek búcsút Tőled Barátom, amelyet az Édesapáinkról írtál:

 

APÁINKHOZ

Nagy Bálint és Kapcsándy Sándor emlékére

 

A szemüket takaró kalap

csak a naptól védte meg őket,

hisz az arcaik barnasága

hamu alatt, parazsat rejtett.

Sürgönypózna szemük és szájuk

ismert hangokra csillogott, szólt

nem mintha féltenék irhájuk:

háborúk pokla lelkükben volt.

 

A munka után jött a vasárnap:

a pihenőnap volt az Úré,

-mikor jóllaktak ökrök, lovak -

ezután lettek az Istené.

Imádság közben az emlékek

úgy csokroztak, mint akácvirág…

Ó, milyen messziről érkeztek,

dalra, biztatva a pacsirtát…

 

A lankás Kisalföld és Bakony

vércsés vijjogású dombjai

találkoztak a horizonton,

mindkettőnek versdallamai

-hűséges tejtestvér – költők –

dobolták a föld szeretetét,

s nem a csillagok hozták elő

a magyarságnak szent érzetét.

 

Szabadságba vetve vágyukat

minden gyötrelemnek a szárnyán.

Ijesztette őket „gaz – durva”,

s hitték: lesz „új magyar igazság „!

Az adók mértéktelen terhe

nem védte meg a hombárokat,

még a vermek is kibelezve:

versbe írták indulatukat…

 

Élő e kötelék, sírig tart,

hiába szaval északi szél.

A virág helyett vers vígasztal:

szánkra véve Istennek nevét.

A pacsirták füttye sem múlandó,

bennünk látnak új kalászokat:

„s virág himbál minden lombon

hajtva az elmaradozókat”…

 

Kis Kapcsándy Sándor

 

 

 

  Egy Igaz, Hűséges Barát Emléke Örökké Élni Fog az Emlékezetünkben és a fennmaradt alkotásaiban egyaránt. Ezt Soha nem Szabad Elfelejtenünk!

 

 

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

 

Gyula. 2015. 06. 24. Szerda délelőtt 9: 45

 

 


Szerkesztés dátuma: szerda, 2015. június 24. Szerkesztette: Nagy Bálint
Nézettség: 252


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: