Csak a szél maradt még,
s néhány tegnap-törmelék.
Cigi hamu az út mentén.
Ennyi volt, véget ért,
mint egy álom az ébredésnél,
köszönés nélkül tovakélt.
Alszik még a léptem,
forró bögrére tapad a vérem,
távoli tekintet tapogat párás föld felett,
s gőzzel itatja egy mentás lehelet.
Száradt kukoricán csorog a harmat,
penész ez, nem hajtás, halott áldomás,
délibábon játszó régi képfoszlány.
Felkel a nap, s valaki fürkészve vár,
de csak a szél ölel, csókot hint rám.
Lázasan érintünk, s elengedünk újra,
néha mély nyomot taposunk az útra.
Újból születünk egy útitársban,
s meghalunk minden búcsúzásban.
