Kedves Barátaim a paralimpiai élményemet, íme most közreadom:
Elérkezett a nap, hogy a fiam is elutazott a csapatával Londonba a paralimpiára. Az ő sportága később következett -egyéniben a párbajtőr-, mint a többieknek. Milyen sokat jelent a technika, mert még a sport küzdelem előtt volt alkalmunk skypon beszélgetni, így sok mindent általa tudtam meg.
Elmondása alapján nagyon jól felkészült az olimpiára London a sok sportoló befogadására és végig pompás szervezésről tanuskodtak. Ott ahol ők el voltak szállásolva az olimpiai faluban minden szállást adó épület már magán embereknek el volt adva, lakásnak, tehát a zárás után kifestve, kitakarítva adják át a tulajdonosoknak a lakásokat.
Minden szálláshely 3 szintes, és a legmodernebb felszereltséggel. A fekhelyükön lévő angol zászló színezetű takarót minden sportoló ajándékként megkapta és hazahozhatták. Minden igényüket nagyon sok fiatal szervező a segítségadásukkal, kedvességükkel kielégítette. Kiderült, hogy sok magyar fiatal ment ki az olimpia alkalmával a nyelvi tudásuk bővítése érdekében.
Az étkezésük is első osztályú volt, svéd asztalos rendszerrel és nagyon kulturáltan.
Volt lehetőség arra, hogy minden reggel egyéni edzéseket folytassanak, akár úszásban, akár evezésben, akár edzőtermi mozgásban, ez a sportágtól függetlenül lehetett alkalmazni.
A skypos beszélgetésünk során nagyon megnyugtatott, hogy a verseny előtt nagyon jó pszichés állapotban van, nagyon bizakodó volt a fiam. Elérkezett a nap a szerdai amikor ő is versenyezett párbajtőrben. Végtelenül elkeserítő volt, hogy a média nagyon kevés lehetőséget adott, hogy láthassa is az ember a mérkőzéseket, csak arra összpontosított, ahol már eredmény is volt. Pedig ezek a sportolók is megérdemelték volna a közvetlen közvetítést. Én mindig a netet böngésztem, hogy mindent tudjak és figyeljem az eredményeket.
Tamás ellenfele egy olasz, egy amerikai, egy orosz és egy ukrán versenyző volt. Nagyon boldogan újságoltam a páromnak az első kettő versennyel szembeni győzelmét, mert telefonon mindig hívtam mikor már meg volt a mérkőzés. Nagyon bizakodtam, hogy felkerül a táblára, de mivel a két utolsó versenyzőt nem verte meg egy-egy asszó hiányzott hozzá, így tovább nem jutott. Pedig akkor azt hittem, hogy két győzelem lehetővé teszi, hogy felkerüljön a táblára és tovább folytathassa a versenyzést. Itt nagyon sok minden számít, hogy az a versenyző akit megvert hanyadik lett és felkerült - e a táblára, ugyanis világbajnokságokon és bajnokságokon ez az eredmény már bejutást jelent. De mivel itt a világ legjobbjai versenyeznek a szabályok is sokkal szigorúbbak.
Szerintem mindketten bíztunk a jobb eredményben a jó felkészültség alapján, de ez is nagyon szép eredmény és büszke vagyok arra, hogy a fiam 11-ik helyezést érte el. Másnap beszültünk skypon és akkor még nagyon el volt keseredve, -hogy nagyon kicsin múlott minden-, de a mi örömünk és büszkeségünk kinyilvánítása megnyugtatta őt. Csodás volt tőle hallani irány a Rió-i olimpiára és ott majd biztos sokkal jobb lesz, mert tapasztaltabb lesz.
Elmondása alapján a versenyen nagyon zavaró volt számára mikor a kerekesszékkel betolták mondhatom az "arénába", hirtelen nagy fény lett, és mindenki kiabált a szurkolás és győzelem miatt. Mivel még nem volt olimpián ezek számára új dolgok voltak, és ezzel már szerintem tapasztalatot is szerzett a következő 4 év múlva induló alkalomra. Sporttársai csodás eredményeket hoztak , nagyon büszke vagyok rájuk és a fiamra is.
A londoniak vendégszeretetét dicséri, hogy a sportolok ajándékokat kaptak, válltáskát, hátizsákot , és paralimpiai emblémával ellátott pólót. A fiam számára nagy élmény volt a záróünnepség, azt mondta valami csodálatos volt ezt látni és ott lenni. Az biztos, hogy az olimpiára nem mindenki jut ki, csak a legjobbak, akik a versenyek során megszerezték a szükséges kvótát. Nagyon büszke édesanya vagyok és ezt a büszkeséget a fiam adta meg.
Az indulás előtti várakozás a repülőtéren, ők a sporttársai és edzője.
A verseny pillanatai.
