Kolcvár


Kolcvár

A Kendeffy család ősi fészke, a Hátszegi-medencében található, Malomvíz (Râu de Mori) községtől 2.5 km távolságban. A vár 726 méter magaságban található.

Története: A Kende, majd Kendeffy nevű hátszegi főúri család a maga védelmére építette a várat. A 14. század második felében már állt a lakótorony, mely a vár magját képezte. 1519-ben várként (castrum) említik. A várat a törökök elfoglalták, és elhurcolták Kendeffy Ilona férjét, aki a fogságban halt meg. Evlija Cselebi 1661-ben járt falai között. A XVII. század vége felé az ismét a Kendeffyek birtokában volt uradalmaival együtt. 1671-ben még őrség tartózkodott benne. A vár a 18. századtól romos állapotban van. A négyzet alaprajzú toronynak három szintje maradt fenn korunkra, eredetileg ennél is magasabb lehetett. Déli oldalán szakadék óvta, a többi részen várfallal övezték a tornyot.

Egy, a várhoz kapcsolódó monda szerint Kendeffy Ilona Kolcvár ablakában ülve, lenfonalát addig kell fonja, míg az a mélyben rohanó Sztrigy vizébe ér: mert férjura a tatár rabságból csak akkor tér vissza.

Jules Verne-t ez a vár ihlette meg a Várkastély a Kárpátokban című regényének megírásakor.

 


Szerkesztés dátuma: hétfő, 2013. január 7. Szerkesztette: Balázs István László
Nézettség: 1,088 Kategória: Erdély
Előző cikk: Kisdisznód Következő cikk: Kolozsvár


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: