Kalotaszeg


Kalotaszeg

Kalotaszeg tájegység Romániában, részben Erdélyben a valamikori Magyar Királyság területén, Kolozsvártól nyugatra. Nyugat-Románia kevés tömbmagyar területeinek egyike, régi erdélyi magyar népi hagyományok őrzője.

Nevét a honfoglaló magyarok itt letelepedett Kalota nemzetségéről kapta. Kalota néven valamikor sokkal nagyobb területet neveztek, Kelemen Lajos Kalotaszeg történelmi és műemlékei című tanulmánya szerint a középkorban a Berettyótól a Sebes-Körösig terjedő vidéket. A mai tájegység Kolozsvártól nyugatra fekszik, de tőle északra és keletre is vannak falvak, amelyek néphagyományaik alapján rokonságot mutatnak Kalotaszeggel.

Földrajzi elhelyezkedés

Kalotaszeg szomszédai északról és keletről a Mezőség, délről Aranyosszék, nyugatról Bihar megye. Kalotaszeg Kós Károly megfogalmazása szerint azt az „eredetileg a Vlegyásza lábánál elterülő kicsiny háromszögletű földterületet jelenti, melyet a Bánffyhunyad alatt összeömlő Sebes-Körös és Kalota vizei fognak be. Tágabb értelemben Kolozsvár megyének azt a területét, amely a Kolozsvár-Nagyvárad vasútvonal, illetve országút közepén és két oldala mentén Kolozsvártól egészen Csucsáig terül el és amelyet délen a Gyalui-havasok északi, nyugaton a Vlegyásza havas és a Meszes hegység keleti lába foglalnak be.”

Kalotaszeg három fő részre oszlik: a Felszeg a nyugati havasoknál, az Alszeg az Almás-patak mentén és a Nádasmente Kolozsvárhoz közel. Kalotaszeghez tartozónak tekintjük még a Kapus völgyi Kapus-vidéket és az Átmeneti-vidéket is Kolozsvár környékén. Gyakran emlegetik Kalotaszeg részeként az un. peremvidéket is, melybe tartozó települések meghatározása forrásonként eltérő lehet.

Története

Kalotaszeg nevet, Kalathazeg néven egy 1433-as oklevél említette először, a Heltai Gáspár krónikájában. Kalotaszeg falainak a neve azonban már a 12. században előfordul az oklevelekben, illetve a birtokosztozkodó levelekben és egyéb okmányokban. Kapus 1130 és 1140-ben, Szentlászló 1196 és 1285-ben, Jákótelke 1214-ben, Gyerőmonostor 1241-ben, Gyalu 1246-ban, Bikal 1249-ben, Méra 1269 és 1299-ben, Körösfő 1276-ban. Fenes 1285-ben, Szentkirály - Zentelke 1288-ban, Szucság 1290-ben, Bábony 1291 és 1296-ban, Lóna 1298-ban, Bogártelke 1299-ben, Léta 1322-ben, Valkó 1330-ban, stb. A mai Kalotaszeg mar csak utolsó keleti maradványa annak a Kalota nevű nagy területnek, amely a középkorban a Berettyó folyótól a Sebes-Körös forrásvidékéig tartott és sokáig Bihar megyéhez is tarozott. Rétköz, Sebes, Sebes-Körös, Kiskörös, és Berettyó által körülzárt falvak összefoglaló neve Kiskalota volt. Ennek folytatása a Kisköröstől keletre a Berettyó és Sebes-Körös között az Erdély határáig nyúló Középkalota.

A Csongrád, Békés és Bihar megyét benépesítő Ond törzsből származhattak a honfoglalás idején a területet benépesítő magyarok. A 13. században élt Kézai Simon, IV. László udvari papjának a Gesta Hungarorum című krónikája szerint az Etelközből érkező magyarok a Keleti-Kárpátok szorosain áthaladva Erdélyben megpihentek, majd innen folytatták útjukat az Alföld felé. Azonban az utánuk jövő besenyők támadásának feltartására öt nemzetséget hagytak hátra és telepítettek le Erdélyben. Ezek közül a mai Kalotaszeg területét, Körösfőtől a Marosig a Mikola nemzetség szállta meg, míg délebbre és Torda körül a Szíl - Kalocsa nemzetség telepedett le. Tulogdy János Kalotaszeg földrajza című munkája alapján a Honfoglaló őseink 896 táján jutottak el Kapusig, ahol a Kapus-patak völgyében gyepűvonal húzódott. István király ország építő munkája során megszervezte a vármegyéket és az egyházmegyéket. Ekkor került sor arra is, hogy a nemzetségi birtokok nagy részét a királyi vármegyékhez csatolta. A románok az 1300-as években jelennek meg Kalotaszeg déli részein, és innen terjedtek-húzódtak be fokozatosan Kalotaszeg belseje felé. Kalotaszeg központja, Bánftyhunyad. mint a hajdani királyi birtok része, az 1450-es években jutott a losonci Bánffyak tulajdonába. Az Erdélyi Fejedelemség idején, Erdély politikai életében is szerepet játszó Jósikák és ezek leányági leszármazottai az első világháborút követő hatalomváltásig szintén jelentős részbirokokkal voltak jelen ezen a tájon. Kalotaszeg földje és magyar népe gyakran esett áldozatul a tatár és török dúlásoknak, kuruc-labanc harcoknak, az 1848-49-es pusztításoknak, az első és második világháborút követő bosszúknak-megtorlásoknak, diktatúráknak és az erőszakos kollektivizálásnak, erőltetett iparosításnak. Kalotaszeg magyarsága is egyre fogy, amelyet gyakran önhibája, „egykézése” is elősegít, akarva akaratlanul teret engedve a többnyire az Erdélyi-Szigethegység felől érkező betelepülőknek. 1945-ben még kb. 32.000 főt tett ki a kalotaszegi magyarság, míg az 1992-es népszámláláskor már csak 22.654 személy vallotta magát magyarnak.

Néprajz

A magyar népművészet újrafelfedezése a kalotaszegi hagyományok népszerűvé válásával kezdődött az 1880-as években, miután Gyarmathy Zsigáné felélesztette a varrottas kézimunkák készítését és a kalotaszegi hímzések európai hírnévre tettek szert. A kalotaszegi népművészet hatással volt magyar szecessziós iparművészek gödöllői csoportjára és Kós Károly művészetére . A kalotaszegi népművészet jelentős eleme a kalotaszegi népzene és táncés a kalotaszegi népviselet is. Érdemes említést tenni kalotaszeg népi építészetéről, a parasztházakról, nemesi udvarházakról és érdekességként a kalotaszegi régi malmokról is.

Kalotaszegi varrottas

Írásos hímzéssel először a konfirmálásra készült női vállfűs ingeket díszítették. Az írásos hagyományos színei – a funkciónak és használójának kora szerint - a piros, fekete, valamint sötétkék. Egy munkadarabot egy színnel varrtak ki. A második világháborút követően a vállfűs ingek használata és emiatt a készítése is szinte megszűnt. Az írásos hímzés fokozatosan átkerült a párnákra, lepedőkre, terítőkre, kendőkre, de díszítettek írásossal falvédőt, ágyterítőt és szinte mindent. Az elnevezés onnan ered, hogy az íróasszonyok előrajzolták, írták a hímezni való mintát a vászonra.

Kalotaszegi népviselet

A kalotaszegi népviselet különleges színgazdagságának, díszességének köszönhetően a magyarság egyik legismertebb hagyományos népviselete. Napjainkban egyházi ünnepek, családi események (esküvő, keresztelő, konfirmáció, temetés) alkalmával van lehetőség megpillantani az eredeti viselet egy-egy régebbi darabját. A tisztaszobák mélyén lapuló és egyre fogyó öltözékek azonban mind ritkábban kerülnek elő.

Kalotaszegi fafaragások

Kalotaszeg a faépítkezés és a fafaragó művészet jeles területe. Egykor fából készültek a házak és a csűrök, a templomok és a haranglábak, a temető fejfái és a mindennapi élet eszközei. Minden, ami fából épült, tökéletes építészeti szerkezete mellett a faragott hímességekkel a kalotaszegi magyarság páratlan művészi érzékéről tanúskodott.

Templomépítés és belső díszités

Kalotaszeg templomai többségében református templomok, amelyek szinte kivétel nélkül középkori építésű, főleg gótikus stílusú műemléképületek. Kalotaszeg a templomépítészet szempontjából az egyik legegységesebb arculatú magyar tájegység. A templomokhoz jellemzően négy fiatornyos torony tartozik. A templomok belsejét igen gazdagon díszített. Jellemző a festett fakazettás mennyezet. A templombelsők népies festészete a 17-18. században virágzott, a kalotaszegi festőasztalosok munkásságának köszönhetően. A templomokban gyakran találunk díszesen faragott festett szószéket. A templommennyezet közepéről függő lámpát gallyakkal, virágfüzérekkel díszítik. A templomok kincsei közé tartoznak a régi kalotaszegi varrottasok.

Kalotaszeg várai

Kalotaszeg várai közé tartozik az az öt vár, amely a középkorban az Erdélyben található Kalotaszeg vidékét védelmezte: Sebesvár vára, az Almási vár, Egeres vára, Léta vára, a Gyalui vár és a korán elpusztult Szászfenesi Leányvár, Magyarbikali Farkasvár valamint Bedecs vára. Kós Károly Varjúvárát csak a neve miatt említjük itt.

 


Szerkesztés dátuma: hétfő, 2013. január 7. Szerkesztette: Balázs István László
Nézettség: 1,669 Kategória: Erdély
Előző cikk: Kalotaszeg Következő cikk: Kelnek


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: