A Szárkő hegység


A Szárkő hegység

“A Bánság teteje” 

A Szárkő név az ómagyar “szár” szóból származik, aminek jelentése kopasz kő. A sípályái miatt jóval ismertebb Kishavast is magában foglaló Szárkő hegység a Déli – Kárpátok északnyugati részén helyezkedik el, Hunyad és Krassó – Szörény megyék területén.

 A hegység nyugati határát – amely a Szőrényi-havasoktól választja el – a Temes, északi – a Poiana Ruszka hegység irányában – a Bisztra, délkeletről pedig a Hideg -, a Sík- és a Sebes – patak völgye határolja, elválasztva a Cserna -, a Godján -, és a Retyezát - hegységektől.

 A Szárkő hegység könyen megközelíthető, hiszen a Bánság központjának tartott Temesvártól csupán 130 kilométerre található. Temesvárt elhagyva az E 70 –es úton elöbb több nagyobb bánsági falun majd pedig Lugoson illeteve Karánsebesen keresztül haladva érjük el a Kishavasra induló nem túl jó minőségű 608 A jelzésű megyei műútat amely Szervesd (Zerveşti), Sebestorony (Turnu Ruieni) - a műútról jól megfigyelhető egy magasabb dombtetőn emelkedő középkori őrtorony maradványai - illetve Borlón (Borlova) keresztül vezet egészen a Kishavasra (Muntele Mic) induló libegő végállomásáig. 2006 októberében átadtak a forgalomnak egy 13 kilométer hosszú kitünő álapotba lévő aszfaltcsíkot amely felvisz 1.525 méter magason található Kishvas üdülőhelyre. Sajnos az út a téli évszakban a libegő végálomásától le van zárva.

 A Kishavas (Muntele Mic) üdülőhely 22 km távolságra található Karánsebestől, ahol számos jó minőségű és különbőző igényű illetve hosszúságú sipálya, valamint panzió, menedékház, szállóda áll a téli sportokat kedvelő turisták rendelkezésére. Az üdülőhelyen három jó minőségű sipálya található, a könnyű “Nap völgye (Valea Soarelui)” nevet viselő pálya, amely kb. 1.700 méter hosszú, a közepes nehézségű “Katlan (Căldare)” palya amely 600 m, illetve a jó sizők számára az 1.400 méter hosszú “Felvonó alatt ( Sub Teleschi)” nevű pálya. A Kishavas üdülőhelyre kitűnő fekvése miatt, a nyugati szelek bőséges csapadékot hoznak, a hóréteg eltarthat akár 5 – 6 hónapot is, novembertől májusig..

 Az 1976 –ban átadott libegő a Kishavasra viszi a tél szerelmeseit, a drótkötél pálya - mely Románia leghosszabb hasonló látesítménye – 3.492 méter hosszú, a 800 méteres szintkülömbséget pedig 35 perc alatt teszi meg.

 2004 szeptember 14 –én a Kishavason felavadták a jól látható, esténként messzire világitó Bánsági Hősök emlékére szánt fémkeresztet.

 Az üdülökomplexumból a kék sávot követve, majd a jelzetlen ösvényen haladva szűk 1 óra alatt érhető el a Kishvas 1.802 méteres csúcsa ahonnan csodálatos a kilátás a jóval magasabb Szárkő hegység 2.000 méteres fenséges gerincére.

 A Kishavason a szervezett turizmus az 1930–as évek közepén jelent meg, amikor sorra épültek a kisebb – nagyobb menedékházak föleg temesvári, de más környékbeli turisták számára. Napjainkban a Kishavas a Szemenik üdülőközponttal együtt a Bánság legfontosabb téli üdülőhelye.

 A Kishavasra induló libegő végállomásánál, 733 méter magason található autóparkolóban gond nélkül ott lehet hagyni az autókat, akár hosszabb időre is. Innen csak gyalog lehet tovább haladni, az 1.456 méter magasban fekvő Kuntu meteorológiai állomásig kb. 4 – 5 óra az út, a sárga kereszt, majd a kék kereszt illetve a piros sáv jellzéseket követve, de volt eset amikor télviz idején a nagy és friss hó miatt a felérés eltartott akár 11 órát is.

 A Szárkő hegységet, szépsége és impozáns alakja miatt mindig egy izgalmas nagy kalandott rejtő bánsági “szent hegynek” tartották, ahová jó fekvése miatt rendszeresen el lehet jutni évszaktól függetlenül akár töbször is.

 Felfelé haladva ahogy véget ér a fenyőerdő, előbukkan a Szárkő hegység gerincének fenséges panorámája amelynek lábánál fekszik a Kuntu meteorológiai állomás. Az állomás, amit az 1960-as években építettek, egy három szintes épület, labirintusszerűen elhelyezett szobákkal, emiatt nem ritka, hogy az először ott járó turista eltéved a kanyargós folyosókon, mindig más – más szobákba nyitogatva be. A meterologiai állomás meletti forrásból a néphagyomány szerint még Bem apó is ivott, hiszen a Szárkő hegységen keresztül menekült Törökország felé a levert szabadságharc végnapjaiban.

 Kuntutól körülbelül 4 óra alatt, követve kezdetben a vascölöpöket majd a kőrakásokat elérhető a 2.190 méter magasban fekvő Szárkő meterológiai állomás. Jó időben nem lehet eltévedni, de rosz, ködös, hóviharos időben jól jön a helyismeret és esetleg egy jól müködő GPS. Egy másfélórás mászás után elérhető a hegygerinc ahonan csodálatos a kilátás a környékre, látható a Szőrényi havasok vonulata, a Kishavas, aminek tetején jól kivehető a fémkereszt, megcsodálható a Szárkő hegység “U” alakú gleccserkatlanja, amelyben számos esztena található, amelyek a téli hónap időszakában teljesen kihalnak. A 2.000 méteres szint a Sadovanu hegygerinc térségben érhető el, ez az út legnehezebb és legveszélyesebb része rossz idő esetén. A Sadovanu térségéből egyre jobban látszik a majdnem a cúcson létesített két szintes meteorológiai állomás épülete, amely Délkelet Európa egyik legelszigeteltebb ilyen obiektuma. Általában havonta, vagy akár kéthavonta cserélik egymást az ott dolgozó meterológusok. Késő nyáron traktor hozza fel a sokszor hat hónapig is eltartó téli időszakra szükséges élelmiszert, ásványvizet, tüzifát, az áromfejlesztő műkődéséhez szükséges gázolajat. 2006 –ban az állomást szinte teljesen felújitották, mindenhol padlócsempe, új bútorzat, mosdó, kulturált WC....., korábban nem ilyen volt.

 A “rakétakilővőhöz” hasonlító épülettől körülbelül 160 méter távolságra található a táblával jelölt 2.190 méteres Szárkő csúcs. Innen is gyönyörű a kilátás, hiszen látható a Cserna-, Retyezát-, Godján-, impozáns bércei, sőt a távolba előbukik haloványan a Páring vonulata is. Tovább haladva a 2.199 méter magas Căleanu csúcs felé végig a gerincen, 2.000 méter fölött tovább csodálható a Retyezát – Godján fenségesen csillogó gerince. A Căleanu csúcsot egy jó óra alatt lehet elérni egy nagyon könnyű terepen, ez az útszakasz nincs jelezve ezért csak jó időben ajánlott.

 A Kuntu meterologiai állomásra körülbelül 3 óra alatt lehet visszaérni ugyanazon a jelzett úton követve a kőrakásokat majd a fémoszlopokat.

 Poiana Mărului üdülőfalu, amely 22 km távolságra található Nándorhegytől (Oţelu Roşu), valamint 50 km – re Karánsebestől kb. 600 méter magasságban fekszik. A szervezett turizmus 1936 –ban kezdődött amikor kormányhatározatban rendelték el az üdülőfalú létrehozását, a Kishavas üdülőfalúval eggyütt. A településről is, mely első nagyobb szálódáját 1977 –ben adták át, megközelíthető a Kuntu meterológiai állomás. A települést elhagyva a kék sáv turistajelzést követve lassú de folyamatos emelkedő után jó 4 óra alatt érhető el a Kishavas üdülőkomplexum. Az üdülőkomplexumtól ujabb 4 óra alatt, követve a piros sáv turistajelzést a Seron kilátó melett elhaladva érhető el a Kuntu meterológiai állomás épülete. A Seron kilátónál érdemes megpihenni egy kis időre, mivel a kilátónál található egy fából épült kb. 25 méter magas kilátótorony ahonnan csodálatos a kilátás a Szárkő gerincére valamint az erdővel beborított térségre. Az 1400 méter magasságban lévő Seron kilátótól a kuntui meterológiai állomás csupán 2,5 km távolságra talalható, ami 1 órás könnyed járás.

 Minden túratársamnak ajánlom, hogy legalább egyszer kiránduljon e csodálatos hegységben hiszen nem fog csalódni.


Szerkesztés dátuma: szombat, 2012. március 10. Szerkesztette: Balázs István László
Nézettség: 4,424 Kategória: Erdély » Bánát
Előző cikk: Bánsági utazás 1838-ban Következő cikk: Bánlak


   







Tetszik  





Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: