Bükk


Bükk

A Bükk szépségei: Szilvásvárad és környéke

A Bükk-hegység övezte Szilvásvárad Észak-Magyarországon, Heves megyében található, és természeti, turisztikai adottságainak, értékeinek köszönhetően minden évben számos turista, kiránduló (köztük én is) keresi fel.

Ha megvizsgáljuk a térség történetét, akár már a kőkorszaktól kezdve, akkor rögtön szembetalálkozunk Szilvásvárad egyik nevezetességével: az Istállós-kői-barlanggal. Istállós-kő a Bükk legmagasabb pontja, amely 959 méter magasra emelkedik. Az Istállós-kői-barlang 609 méter magasan található, amit a turisták a Szalajka-völgyből induló szerpentinúton könnyen meg tudnak közelíteni. Statisztikák szerint ez a barlang Magyarország leglátogatottabb ősemberbarlangja. A barlang régészeti feltárása 1912-ben kezdődött Hillebrand Jenő ősrégész vezetésével. Az ekkori ásatások során megtalálták egy hároméves gyermek kulcscsontját és számos kőeszközt is. Az ásatások folytatódtak, és 1927-ben a feltárás során több mint 200 darab emberi csontra, továbbá egy 80 mázsás tűzhelyre bukkantak a régészek. Történelmi szempontból is fontos tehát az ősemberbarlang, amelyben 40000 éves leleteket hoztak napvilágra, de nem elhanyagolható a turisztikai szempont sem, hiszen sokan azért látogatnak el Szilvásváradra, hogy megtekintsék ezt a természeti értéket.

Pisztráng és erdei vasút a Szalajka-völgyben

A közelben található a Szalajka-völgy is, amelyről sokan tartják, hogy Szilvásvárad szíve. A Szalajka-völgy talán az egész Bükk-hegység leglátogatottabb és legszebb része. Valóban Szilvásvárad központja, hiszen itt közlekedik az erdei vasút, a Szalajka-patakban él a sebes pisztráng, itt található a vadaspark, a turisták által kedvelt Fátyol-vízesés, és nem utolsó sorban innen indul a legtöbb turistaútvonal a kirándulni vágyóknak. Fontos megjegyezni, hogy a Szalajka-völgy természetvédelmi terület, hiszen a Bükki Nemzeti Park része. Az erdei vasutat 1908-ban kezdték el építeni, hossza 4,5 kilométer, a Szalajka-völgyi lovaspálya és a Fátyol-vízesés között fut. A vasút 2008. szeptember 27-28-án ünnepelte fennállásának 100. évfordulóját.

Szilvásváradon közel egy évszázada foglalkoznak pisztrángtenyésztéssel. Ahogyan említettem, a Szalajka-patakban él a sebes pisztráng, azonban a hal szaporítása miatt a patak medrét több helyen visszaduzzasztották, és mesterséges pisztrángneveldéket alakítottak ki. Helyi specialitás a hal füstölt és sült módon való elkészítése.

A vadaspark a Szalajka-völgy egyik oldalán található, ennek fő látnivalója a dámszarvas és a muflon. Az állatok egy kerítéssel bekerített részen élnek, és ezen a kerítésen keresztül lehet őket simogatni, etetni, amit főleg a kisgyerekek élveznek.

Szintén itt található a Fátyol-vízesés, amely véleményem szerint nem csak a Szalajka-völgy, hanem talán egész hazánk egyik legszebb természeti jelensége. A Fátyol-vízesésen a Szalajka-patak folyik, melyet a Szikla-forrás és a Szalajka-forrás táplál. A vízesés 17 méter hosszú, és több okból is találó lehet a „Fátyol” név rá. Egyrészt a vízesés mintája is hasonlít egy fátyoléra, másrészt a vízpermetnek is van egy jellegzetes fátyla.

Fontos még megemlíteni, hogy 1976-ban Szilvásváradon lovas stadiont (majd később lovardát is) építettek. Ezért Szilvásvárad volt a házigazdája az 1984-es fogathajtó világbajnokságnak, az 1999-es III. Nemzeti Lovas Fesztiválnak és a 2000-es II. Lovas Világtalálkozónak is.

A nevezetességek és természeti értékek miatt bátran tudom ajánlani minden embernek, hogy látogasson el ide. Akár egy finom pisztrángra, egy erdei vasutazásra, egy lovaskocsikázásra vagy egy könnyű sétára jövünk a Szalajkába - feledhetetlen élményekben lesz részünk.


Szerkesztés dátuma: szerda, 2013. március 27. Szerkesztette: Mereteiné-Matosics Ágnes
Nézettség: 2,156 Kategória: Magyarország
Előző cikk: Budapest Következő cikk: Bükk hegység

Forrás:
www.zoldmuzeum.hu


   







Tetszik 1 Nagy István kedveli
Nagy István




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: