Csővár vára


Csővár vára

Csővár az azonos nevű vár alatt jött létre az évszázadok során. A várat egy 1319-ből származó oklevél említi először „Castrum nostrum Cheewar” néven, mikor Károly Róbert a hűtlen István, Chunta László fiainak, valamint Ördög Andrásnak és Botos Miklósnak birtokait elvette és Elefánti Dezső várnagynak ajándékozta. 1423-ban Zsigmond király kérése, hogy a vár Garai János kezébe jusson meghiúsult, Chapy András miatt. A husziták (144-ben?) elfoglalták Giskra parancsnokságával, a vár ekkor került romos állapotba. 1448-ban helyreállíttatta a Ráskay család, akiknek a birtokába került a vár. Ráskay Ferenc királyi főlovászmester és budai várkapitány tulajdonát képezte 1484-ben. Később, 1490. június 17-én az országnagyok több más kastéllyal együtt Corvin János kezében hagyta a várat. 1562-ben I. Ferdinánd király Vicmándi Tamás és Gáspár nemeseket, Persei Meleg Boldizsár és Szilassy Györgyöt nevezi meg új birtokosnak. A vár jelenlegi elpusztult állapotába valószínűleg a török hódoltság alatt került. A XV. századból ismert várúr és a falu birtokosa Csövi Miklós, aki rablólovagként garázdálkodott a környéken. A török időben rommá vált a kis erődítmény, és elnéptelenedett a falu is.

 A XVIII. században szlovák telepesekkel indult újra az élet a településen leszármazottaik a Cuvar nevet adták a településnek. A ma önálló községnek hosszú ideig közös közigazgatása volt a szomszédos Acsával. A hegyek kiváló kirándulási lehetőséget bizosítanak, de horgászni is lehet a közelben, a Csővár és Acsa közötti Sinkár-tónál. Valószínűleg a tatárjárás pusztításai után IV. Béla ösztönzésére emeltette a környező vidék földesura, a Zsidó nemzetség. A 14. század elején Csák Máté fegyveresei megostromolták és lerombolták , újjáépítésére csak jó száz esztendő múltán került sor. A Csői-Nézsai nemesi família összefogva a felvidéki területeket megszálló cseh huszitákkal, valóságos rablótanyává változtatták a hegyi sasfészket, innen indítva rablóportyáikat a környező települések ellen. Még Hunyadi Mátyás király uralkodása alatt is állandóan panaszkodtak erőszakos uraira, így 1470-ben maga az uralkodó nevezte `hűtleneknek` Nézsai Lászlót és Jánost. Gaztetteiknek csak az vetett véget, hogy 1474-ben fiúutód nélkül hunytak el, így birtokaik visszakerültek a királyi Kamara kezelésébe. 

1486-ban Hunyadi Mátyás törvénytelen fiának, Corvin János liptói hercegnek adományozta oda sok más uradalommal egyetemben, ezzel akarván biztosítani, hogy mint az ország leggazdagabb földesura, biztosítva legyen a trón megszerzésére az esélye. Halála után azonban a felbátorodott főnemesek sorra kaparintották meg János herceg várbirtokait, így Csővárt 1496-tól Ráskai Balázs báró mondhatta a magáénak. A dúsgazdag főúr, aki 1498-tól királyi tárnokmester hivatalát viselte, reneszánsz stílusú átépítéseket végeztetett a várban, amit így kényelmes lakópalotává változtatott. Ez jelentette Csővár virágkorát, amit a 16. században rövidesen a pusztulás követett.

Csővár erőssége két részre osztható, külső- és belsővárra.

A külső vár 110 x 60 méteres területet foglalt magába, míg a belsővár maradványa megközelítőleg 36 x 25 méter nagyságú. Három oldalról 10 méter széles, részben sziklába vésett száraz árok, míg a negyedik déli oldalon meredek, szinte függőleges, 100 méter mélységű szakadék védelmezte a támadóktól. A 16. század első felében létesítették a külső várat, melynek legjelentősebb védőműve a 20 méter átmérőjű ágyúrondella. Az elpusztult kaputornyon belépve a déli falszorosba érkezünk, aminek jobb oldalán tátong a szakadék. Megkerüljük a belsővárat, aminek kapuja valószínűleg a keleti oldalon nyílt, de még nincs feltárva. A keleti palotaszárny kőfala még több méteres magasságig áll, falában nagyobb üregek jelzik az egykori ablaknyílásokat. A mindent elborító növényzetben nehéz felismerni az egyes épületeket, a legtöbből - köszönhetően a környékbeli lakosok és a földesúr nagymértékű bontásainak - csak az alapfalak maradtak meg. Az északi és a déli oldalon gazdasági helyiségek, míg a délnyugati sarkon egy négyszögletes 1,8 méter falvastagságú, 5 x 3,5 méter belső szoba méretű háromemeletnyi magas torony csonkja mered az égbolt felé. A belsővár udvarán téglával kifalazott 4 méter átmérőjű, ovális ciszternát vágtak a sziklába az egykori mesterek.

Buda 1541-es elfoglalása után a megszállás veszélye egyre közelebb került a nógrádi területekhez is. Földesura, Bebek Ferenc báró igyekezett a tüzérségi fegyverekkel vívott hadviselésnek ellenálló módon megerődíttetni, ekkoriban létesítették a kerek ágyúrondellát is a külső várban, de ennek ellenére sem képviselt már jelentősebb katonai értéket a királyi végvárrendszerben. 1544-ben Nógrád, míg két esztendő múltán Szanda is a pogányok hatalmába került, így a csővári keresztény vitézek két tűz közé szorultak. 1550-ből még ismeretes a csővári kapitány írásos jelentése Habsburg Ferdinánd királyhoz, amit a kémei és a foglyul ejtett törököktől szerzett a hadi helyzet alakulásáról.

 A következő esztendőben aztán Csővárat is megrohanták és elfoglalták a hódítók. Rövid ideig még lakták az épületeit, amiről a régészeti feltárás során fellelt használati tárgyaik is tanúskodnak, de a hódoltság északabbra tolódásával a sorsára hagyták. A pusztuló maradványait az 1730-as években a Prónay família részben lebontatta, hogy köveiből új barokk kastély létesíthessen Acsa község belterületén. Az 1950-es esztendőkre már végső romlásba jutott a középkori vár, de lelkes helybeli kezdeményezéssel az utolsó órákban megmentették a leomlani készülő öregtorony csonkját, aláfalazva az objektumot. Ekkor került sor a várrom területének megtisztítására, az udvar közepén lévő ciszterna vizsgálatára, amelyből szépen faragott reneszánsz kőtárgyak kerültek elő. A leleteket a penci falumúzeumban helyezték el. Sajnos a lelkesedés később alábbhagyott, így napjainkra ismét visszahódította a természet a csővári romokat, melyeknek szakszerű feltárása és megóvása a jövő feladatai közé tartozik.


Szerkesztés dátuma: vasárnap, 2013. március 3.
Nézettség: 2,444 Kategória: Varaink, kastélyaink
Előző cikk: Csókakői vár Következő cikk: Dédesi vár

Forrás:
www.turautak.eoldal.hu


   







Tetszik  





Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: