Ahol a Bakony hegyei szelíden elnyúló lankává változnak, - rajta a civilizáció emberének keze munkáját dicsérő barázdák sokaságával - terül el a Dunántúl történelmének egyik meghatározó jelentőségű települése, Pápa. A régmúlt kutatóinak értő kezei alatt megszólalnak a föld mélyéről napvilágra került tárgyak, hogy egykoron élt gazdáikról, a históriás időkről valljanak. 

A Tapolca-patak mentén a sok ködbe veszett nép után a magyar honfoglalóknak sikerült véglegesen tanyát vernie. Pápa már az Árpád-házi uralkodók idején a környék hetipiacát adó helységgé fejlődött. Zsigmond király 1389-ben a legbensőbb udvari köréhez tartozó Garai főnemesi családnak adományozta, ezzel a lakosság földesúri alávetettségbe jutott. Az új birtokosok rövidesen erődített rezidenciát (`curiát`) emeltettek. A 15. század Magyarországának leghatalmasabb urai - akik még a királlyal is rokonságban álltak - kiváltságokkal halmozták el a főként kézművesiparral és kereskedelemmel foglalkozó polgárokat. 

Pápa fénykora azonban a 16. században véget ért, miután a törökkel vívott vesztes mohácsi csata után az ország egyre nagyobb vidékeire terjedt ki az oszmán hódítás. 1541-ben Buda tornyaira is felkerült a félholdas lobogó, a szultán pedig örökös fogságra vetette enyingi Török Bálintot, akinek ez idő tájt Pápa is birtokát képezte. Kétségbeesett felesége kérlelésére Martonfalvy Imre irányítása alatt kezdték megerődíteni a várost, amelyet már a török portyázók támadása fenyegetett. 

A rohammunkával emelt palánkfal kiállta a támadásokat, biztos menedéket nyújtva a város lakosságának. Az elkészült erődítést betagolták a bécsi Haditanács által kialakított királyi végvárrendszerbe. A palánkfalak mögött strázsáló végváriak gyakran kaptak lóra, hogy feltartóztassák a környéket rabló-dúló könnyűlovasok portyáit. 1594-ben - amikor a hadászatilag igen jelentős Győr az Oszmán Birodalom kézre jutott - helyőrsége elmenekült, de három esztendő múltán ismét a királyi csapatok hatalmába került. 1600-ban a Pápán állomásozó vallon katonák, nehéz életkörülményeikre, a zsold elmaradására hivatkozva fellázadtak és a török kezére akarták játszani a várat. Ennek megakadályozására nagyobb sereg vette ostrom alá. A kitörni igyekvő vallonokat levágták, míg a foglyul ejtetteket válogatott kínok közepette végezték ki. 

Az erődítménynek még a II. Rákóczi Ferenc vezette kuruc szabadságharcban is jutott szerep, falain néhány esztendeig ott lobogott a felkelők zászlaja. Az 1711-es szatmári békekötés után azonban hadi szerepe végleg leáldozott, a terjeszkedő város lakossága fokozatosan lebontotta védőműveit, a végvár helyén pedig az Esterházyak felépítették a napjainkban is látható barokk kastélyépületet.