Somoskő vára


Somoskő vára

Somoskő vára a magyar –szlovák országhatárt jelző kerítés túloldalán, a kicsiny település fölé magasodó vulkáni csúcson található. Korai vármagját a vidéken birtokos Kacsics nemzetség emeltette a XIII. század második felében. Az Árpád-házi uralkodók férfiágának kihalását követő anarchikus belháború idején a nemesi család kénytelen volt behódolni Csák Máté tartományúr előtt. A korabeli oklevelek szerint Anjou Károly serege 1320-ban foglalta vissza a Csák birodalomból Fülek és Sirok várait, ekkoriban kerülhetett királyi kézbe a somoskői várbirtok is. A győztes uralkodó kedvelt hívének, Szécsényi Tamás bárónak adományozta, kinek leszármazottai egészen a XV. század közepéig lakták épületeit.  

A török hódítás fenyegető vihara a következő évszázadban érte el Nógrád vármegyét, ekkor kerültek a közeli Salgó és Fülek végvárai a „pogány” seregek hatalmába. Somoskő helyőrsége majd két évtizedig kitartott a két ellenséges vár között. Az Oszmán Birodalom hadai végül 1576-ban rövidebb ostrom után elfoglalták, így egészen 1593 őszéig lengette a szél a török lófarkas zászlót tornyai felett. Ekkor helyőrsége a közeledő királyi sereg elől gyáván megfutamodott. 

A következő időszakban, jelentős mértékben átépítették védőműveit, például ekkoriban emelték a hatalmas ágyútornyait. Végső romlását az 1682-es füleki ostrom idején, a környéken portyázó lovasok okozták, akik felgyújtották épületeit, s ezzel végképp elvesztette hadi fontosságát. Az 1840-es években erre járt Petőfi Sándor és a következőket írta róla az Útirajzokban: „Somoskő nem nagy vár, nem is nagy hegyen fekszik, de bámultam építését, mely gyönyörű öt-, hat-, hétszögű kövekből van.”

 


Szerkesztés dátuma: szerda, 2013. március 13.
Nézettség: 2,345 Kategória: Varaink, kastélyaink
Előző cikk: Somlóvár (Doba) Következő cikk: Sopron vára

Forrás:
www.magyar-varak.hu


   







Tetszik  





Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: