Vasvári várispánság


Vasvári várispánság

Vasvár országunk nyugati szélén fekszik, és már a honfoglalás után, határvidékként is fontos védelmi szereppel bírt a nyugati irányból támadó ellenség feltartóztatására. A korabeli oklevelek és a régészeti kutatások alapján több védőmű létezéséről tudunk. Időben a legkorábbi keletkezésű a közismert nevén "Római sáncnak" hívott nyolc kilométer hosszúságú, mély árokkal és magas fa-földtöltéssel emelt objektum, mely a magyar kalandozásokat lezáró 955. évi augsburgi vereség után keletkezett. A védekező pozícióba szorult magyarok ezzel a gyepűvonallal igyekeztek a fennhatóságuk alá tartozó területeket megvédelmezni a nyugati uralkodók ellenében. 

Alig félszáz esztendő múltán azonban nagyot változott a helyzet, hiszen Szent István király idején a magyarság is keresztény hitre tért. Az uralkodó által létrehozott államszervezet legfontosabb területi egységeit a vármegyék jelentették, a királyi ispánnal az élen. Az ispánsági székhelyeken a talajba levert vaskos fagerendákból alkotott rácsszerkezetű várfal közeit agyagos földdel kitöltve sorra alakították ki a vármegyei központokat védelmező erődítményeket. A vasvári ispánságról 1108-ból származik az első adat, várának udvarán emelkedett a Szűz Máriának ajánlott főesperesi templom, de a börtön, valamint a vas és sóraktárak is itt kaptak helyet. 

Vasvár egészen az 1241–42-es tatárjárásig töltötte be fontos közigazgatási szerepét, amikor a mongol támadásban megsemmisült. A borzalmas vérengzést csak az erdők közé menekült népek élték túl, az üszkös romok újjáépítése évtizedekig tartott. Ekkoriban keletkezett a domonkos szerzetesrend Szent Kereszt temploma és kolostora a lassan magához térő településen. A barátok megélhetéséhez 1254-ben IV. Béla király adománybirtokkal járult hozzá. Az egyházi objektum nagyméretű, egyhajós épületének szentélye mellett tört az égbolt felé a harangtorony. Békét és nyugalmat sugárzó falai között évszázadokig háborítatlanul éltek a szerzetesek, mígnem a 16. században a török hódítás veszélye új helyzetet teremtett. 

A királyi Magyarország területén igyekeztek minden arra alkalmas épületet megerődíteni, új védőművekkel és hadiszerekkel ellátva a végvárrendszerbe tagolni. A korabeli forrásokból tudjuk, hogy 1557-ben a vasvári kolostort is megszállták a Gersei Pethő család katonái, elűzve a barátokat. Elsődleges feladatukat a Rába folyó átkelőhelyeinek őrizete jelentette a gyakorta errefelé portyázó török lovascsapatokkal szemben. 1644-ben Ákosházi Sárkány János dunántúli vicegenerális utasítására húzták fel az ágyúk elhelyezésére alkalmas Sárkány-bástyát. 

Az épületegyüttes egészen a 17. század végéig hadi célokat szolgált, majd az oszmánok kiűzése után ismét visszatérhetett ide a domonkos szerzetesrend. A sérüléseket kijavították, majd a kolostort az akkori időkre jellemző barokk stílus szerint formálták át. Az 1980-as években végzett régészeti kutatások eredményeképp helyreállították a templomot és a kolostor nyugati szárnyát, egyben igyekeztek napvilágra hozni a középkori építészeti megoldásokat is. Az épületegyüttesben helytörténeti múzeum is működik.

 


Szerkesztés dátuma: csütörtök, 2013. március 14.
Nézettség: 1,262 Kategória: Varaink, kastélyaink
Előző cikk: Várgesztes vára Következő cikk: Veszprém vára

Forrás:
www.magyar-varak.hu


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: