Világosvár Aradtól ÉK-re fekszik, a Zarándi-hg. ÉNy-i lábánál. A hegy, amin a vár fekszik, tulajdonképpen ennek a hegységnek a nyúlványa. A középkorban Zaránd vármegyéhez tartozott. 1318-ban szerepel először az írott forrásokban. Ekkor királyi vár, várnagya pedig Héder nembeli Dezső, aki még 1326-ban is viselte ezt a tisztséget. A későbbiek során a várnagyok többnyire Zaránd vármegye ispánjai is voltak.
1390-ben Zsigmond király Sárói László temesi ispánnak adta Fehérkörösbányával és a hozzátartozó aranybányával együtt. Az adománylevél utal a váruradalomra is, amely magyar és román falvakból állt. A következő évben viszont Zsigmond elcserélte ezeket Újvárért és Kőszeg városáért, Világosvár pedig megmaradt a király birtokában. A 15. század elején a törökök Szerbia szinte teljes egészét elfoglalták, Lazarevics István szerb uralkodó pedig Magyarországon kapott menedéket. A még kezén maradt Nándorfehérvárt átadta Zsigmondnak, cserébe viszont jelentős magyarországi birtokokat kapott. Zsigmond halála után, 1439-ben Albert király Lazarevics örökösének, Brankovicsnak adományozta Világosvárt is. Az Albert halálát követő polgárháborús hónapokban Brankovics Mária anyakirálynő pártjára állt I. Ulászlóval szemben. A várat Maróti László aradi ispán foglalta el I. Ulászló számára, a király pedig 1441-ben nekiadományozta. Miután I. Ulászlónak sikerült megszilárdítani hatalmát az országban kibékült Brankoviccsal és visszaadta a szerb uralkodótól korábban elkobzott birtokokat is. Világosvár újból Brankovics birtokába került. Hunyadi János törökellenes "hosszú hadjárata" (1443-1444) során sikerült Brankovics számára visszafoglalni Szerbia nagy részét, amit az 1444-ben kötött magyar-török béke is visszajuttatott a szerb uralkodónak. Ennek fejében Brankovics Hunyadinak adományozta Világosvárt nagykiterjedésű uradalmával együtt, illetve zálogba adta a vajdának magyarországi birtokainak tetemes részét. A világosvári uradalom öt mezővárosból több mint száz faluból és nemesfémekben gazdag bányákból állt, amelyek a következő kerületekbe szerveződtek: Kalodva, Aranyág, Kápolna, Csúcs, Fehér-Körös, Halmágy és Ribice. A későbbiek során kettejük viszonya megromlott, és ezt az állapotot csak tovább súlyosbította Hunyadi 1448-as törökellenes hadjárata. Mivel Brankovics a szultántól kapta vissza várainak nagy részét, nem volt hajlandó részt venni Hunyadi oldalán a hadjáratban. 1448-ban a magyar kormányzó Rigómezőnél vereséget szenvedett, hazafele jövet pedig Brankovics fogta el. Szorított helyzetében Hunyadi kénytelen volt eleget tenni Brankovics követeléseinek, többek között Világosvárt is visszaszolgáltatta neki. Brankovics halála után (1456) a vár Mátyás kezébe került, aki ide zárta be az 1458-ban ellene szövetkező Szilágyi Mihályt. Kibékülésük után kerülhetett a vár Szilágyi birtokába, majd ennek halála után özvegye, Bátori Margit tarthatta meg zálogképpen. Az özvegy halála után, 1464-ben Mátyás a Bátori családnak adományozta, akik a 16. század második évtizedéig folytonosan birtokolták. 1514-ben Dózsa György hadai ostromolták meg és foglalták el a várat. Solymos várához hasonlóan ezt is Szapolyai János "szabadította" fel, viszont nem volt hajlandó kiadni jogos birtokosának, Bátori István nádornak. A mohácsi csatát követően a Ferdinánd király oldalán álló Bátorinak sikerült ugyan rövid időre visszafoglalni a várat, azonban Szapolyai 1529-ben újból elfoglalta és Cibak Imre váradi püspöknek engedte át.
1566-ban foglalták el a törökök és kisebb megszakításokkal a 17. század végéig birtokolták. Evlia Cselebi török utazó leírása szerint az ég csúcsáig emelkedő magas, vörös szikla fölött sólyomfészek módjára álló kicsiny, erős, színes vár. A várban hatvan ház, egy dzsámi s egy magtár van s másféle épület nincs. Keletre néző egyetlen kapuja előtt a Vértanúk búcsújáróhelye van (ford. Karácson Imre). Heisler császári tábornok 1693-ban foglalta el a várat a törököktől. A romosan maradt erődítményt többé nem hozták rendbe. A 18. század közepén a világosi uradalmat Bohus Imre, a Grassalkovichok jószágigazgatója vette meg, aki a vár köveiből épített magának udvarházat Világosváron (ma Ion Slavici-emlékház). Állítólag a Horea-felkelés során az osztrákok újból ágyúval lőtték a várat, hogy a felkelők ne tudják használni.
A vár a helységtől K-re emelkedő Várhegyen helyezkedik. Három, viszonylag jól elkülönülő részből áll. Legmagasabban helyezkedik a középső épületegyüttes, amely egyben a vár legrégebbi része. Ez egy toronyból és egy hozzávetőlegesen négyzetes udvarból állt, D-i oldalán épületszárnnyal. É-i oldalát később újabb fallal erősítették. A középső maghoz Ny felől csatlakozik a vár második része. Fala háromszögű udvart fog közre, bejárata a DK-i oldalon található, ÉNy-i oldalán pedig egy torony emelkedik. Mindössze alsó tömör fele maradt meg, a várfal védőfolyosójáról idevezető ajtóval. Ennek ellenére a torony a vár legjobban megmaradt része. Kelet felől szintén kibővítették a várat egy nagyméretű négyzetes udvarral. A várba ezen az előudvaron keresztül lehetett bejutni, amit kívülről a sziklába vájt mély szárazárok vett körül. Az udvaron volt a kút, illetve az 1970-es évek elején végzett régészeti ásatások során itt feltártak egy kovácsműhelyt. Amint Evlia Cselebi leírásából kiderül a vár "színes" azaz festve volt. Ezzel van összhangban egy 19. századi leírás, miszerint az egyik falon kék alapon fehér rózsák voltak láthatók.
