A PAPDI TEMPLOM ÉS MAUZÓLEUM
Rövid helytörténet
Papd (román nevén Bobda) a Bega-csatorna mellett fekvő nagyközség. A legrégibb oklevelekben Papdi néven szerepel. A XV. században Papd néven említik. A középkorban Temes vármegyéhez tartozott.
Birtokosai:
- legrégibb birtokosa 1221-ben az ittebői prépostság volt, ennek megszűnte után számos köznemes birtokába jutott
- 1288-ban a Ména nembeli Péter fia János vett itt egy részt a Kun Keyran fiaitól
- 1349-ben első ízben szerepelnek a papdi nemesek
- 1489-ben Dóczy Imre és a Pető család volt az ura
- a XV. század végén az Endrődi Bekesfi család a főbirtokos
- 1494-ben Botha Andrásnak és Tárczai (Tarczay) Jánosnak voltak itt birtokai
- a török hódoltság alatt nem pusztult el
- 1779-ben Torontál vármegyéhez csatolták
- 1782-ben, a kincstári jószágok elárverezésekor, Gyertyánffy Antal, Lukács és Kristóf vették meg
- 1838-ban Bobdai Gyertyánffy Antal, később Gyertyánffy József volt a földesura
Levéltári forrásokból azt tudhatjuk meg, hogy a Csávossy család a XIX. században egy terjedelmes birtok tulajdonosa Papdon. Fő foglalkozásuk, egyben elsődleges pénzforrásuk a mezőgazdaság volt. Ez a kor egyik legjövedelmezőbb üzletei közé tartozott ebben a régióban, így a Csávossy család társadalmi beosztásához méltó birtokot épített ki magának. 1904-ben a papdi Csávossy Gyula nemesi rangot kapva belép a magyar arisztokraták sorába. A nemesi oklevelet a Magyar Nemzeti Levéltár őrzi.
Volt egyszer egy báró...
Báró Csávossy Gyula 1839. május 16-án született. Iskoláit Budapesten és Bécsben végzi, majd visszatér a Bánságba. A történelem elegáns, kora ízlésével mindig lépést tartó, előkelő úriemberként tartja számon. Korall-gombos, vörös nercbundáját változatosan illesztette a XIX. század divatos tartozékaival.
Első felesége, Szemő Valéria-Magdaléna (1843 - 1889) nem több, nem kevesebb, mint 10 gyermekkel ajándékozza meg. Három évvel felesége halála után, 1892 szeptemberében a báró elveszi Josephine von Spiegelfeldet, aki két fiúgyermeket szül neki: Józsefet (1894) és Endrét (1897).
Építkezések a nemesi birtokon
A XX. század küszöbén a Papdra látogató szemei elé egy különleges, gazdag nemesi birtok tárulkozik. Egyfelől egy csodaszép, 42 szobás kastélyt láthat, mely elegáns bútorzattal, híres festményekkel és porcelánokkal, csipkefüggönyökkel és muránói kristállyal díszített lámpaoszlopokkal büszkélkedik. A kastélyt árnyékos fákkal övezett illatos rózsapark veszi körül. Építése az 1860-as évek derekán kezdődik, 1889-ben fejezik be.
Az út másik oldalán egy templom magasodik az ég felé, mely családi sírboltot takar. Külalakjában és szerkezeti formáiban az esztergomi bazilikát és a budapesti Szent István templomot idézi fel. Mindkét épület Csávossy Gyula tulajdona, mely társadalmi státusát és építészeti ízlését is méltatja.
A mauzóleum alapköveit 1860-ban teszik le, jelenlegi formáját 1908-ban kapja. Ezt a tényt a 2 harangon olvasható felirat is igazolja, melyeket Temesváron, Antonius Novotny műhelyeiben öntöttek. Vitrói egy müncheni neves művész, Franz Mayer keze munkája, aki a császári udvarban dolgozott
Az aranykor vége
8 hónappal felesége, Josephine von Spiegelfeld halála után, 1911. szeptember 10.-én báró Csávossy Gyula is meghal. Üvegkoporsóba teszik, és a családi sírboltban helyezik örök nyugalomra. Talán ez az a pillanat, amikor hanyatlásnak indul a papdi nemesi uradalom. A báró örökösei, valószínűleg pénzhiány miatt lemondtak a fényűző családi kastélyról, 1925-ben Kanadába emigrálnak.
1932-ben, amikor Papdot árvíz éri, a kastély még áll. Az ezt követő években egy helybeli vásárolja meg aprópénzért az épületet, az összeg felét banki kölcsönből állja. Rövid időn belül a banki kamat fizethetetlenné válik számára, így az intézmény drasztikus megoldáshoz folyamodik az összeg visszaszerzése érdekében. A kastélyban levő tárgyakat, berendezést értékesítik, majd lerombolják az épületet és építőanyag gyanánt minden tégladarabot eladnak. Csupán a báró hőn szeretett, azonban már köddé vált lovainak istállója menekül meg.
A báró templomában a második világháború alatt minden vasárnap misét tartott a falu tanítója, a pap csak nagy egyházi ünnepekkor, Karácsonykor, Húsvétkor és Pünkösdkor jött. Néhanapján esküvőkor és keresztelőkor is. Majd Papd legértékesebb építészeti remeke és a környékbeli falvak legnagyobb látványossága a helybeliek „értékmentő” gondolkodásmódjának áldozatává vált.
A második világháborút követő években maga a polgármester rendelte el a sírok felfeszítését a benne rejlő értékek, pénz és ékszerek államosítása érdekében. A községbeliek meghökkenten, de szó nélkül nézték végig a hivatalos sírrablást és a mauzóleum meggyalázását. A polgármester 2 évi börtönbüntetést kapott tettéért, melyet 1946 és 1947 között töltött le. Ez a cselekedet lopások és vandalizmusok sorozatát indította el. Előbb az oltár és a mauzóleum bejárata között elterülő vörös szőnyeget lopták el és a könnyen mozdítható egyházi tárgyakat. Majd hogy a betörés könnyebb legyen, leszedték az épületbe való behatolást gátló kilincsek és zárak nagy részét. Ezt követően, egy sötét éjszakán pár vakmerő a templom karzatán levő orgonát próbálta ellopni. Ennek súlyát azonban nem mérték fel, elejtették, így az menthetetlenül darabokra esett. A két haranggal is próbálkoztak, de azok mozdíthatatlanul oda vannak erősítve, így nem jártak sikerrel. Ezek után már csak a sírbolt megrongálása és a halottak maradványainak meggyalázása, szétszórása volt a legrosszabb dolog, ami itt történt. Páran a hívők közül összeszedték egy zsákba ezeket a maradványokat és eltemették a község katolikus temetőjébe. Jogállás szerint az épület nem az egyház tulajdonában van, báró Csávossy Gyula a helyi közösségnek adományozta, aki ennek fejében vállalta, hogy őrizni fogja, és gondot visel rá.
Képriport a mai templomról.
A templom belülről.
A templom kívülről.
A családi sírbolt.
Utószó
Az időjárás viszontagságai, a pénzhiány, s főleg a folyamatos nemtörődömség tovább rongálja az egykor magasztos épületet. Mára galambház lett belőle, melynek kupolája résein kedvére, féktelenül süvít át a szél. Csak pár cafatokra szaggatott kottalap és imádságoskönyv, a szobortöredékek és anyagdarabok, melyek valamikor akár egyházi zászlók is lehettek volna bizonyítják azt, hogy egykor ide imádkozni gyülekeztek az emberek. Ma már csak egy helybeli idősödő férfi nyitja ki a nehéz vaskaput, hogy meghúzza a temesvári harangokat, melyek hangja most is olyan, mint új korukban.
Ha megállunk és csendben figyelünk, akkor észrevehetjük ahogy a természet napkorongból koszorút fon és ráhelyezi az öreg templomkupolára. Tiszteletből.
