Bélesi – tó (Jósikafalvi viztározó)


Bélesi – tó (Jósikafalvi viztározó)

A Belis tó az Erdélyi Szigethegység legnagyobb vízgyűjtő tava, 1350 m magasan található.

A helyi anyagok felhasználásával 1978-ben épült völgyzáró gát a Melegszamos vizét tartja vissza, 225 millió köbméter víz tárolására képes.

A gát magassága 92 m, szélessége 400 m, a tó hossza 17,3 km a vízfelület 826 hektárnyi. Alatta nyugszik a hajdani Béles település. Annak idején, a 60-as években az ott lakó családokat felköltöztették a dombra. Az egyedüli lábon maradt épület a templom volt. Nyáron, amikor a víz szintje alacsony még ma is látszanak falai.

2001-ben, amikor egy búvárcsoport lenn járt, lencsevégre kapta a a víz alatti oltárt, és látták, hogy odalenn nem változott semmi. Minden olyan, mint annak idején, amikor megkezdték a völgy elárasztását.

Ma egy sétahajó egészen közel visz a templom tornyához.

Határon túli búvárok kedvenc merülőhelye, a horgászok versenyekre vagy csak pecázni járnak ide, a túra szerelmesei pedig itt mennek a Bihar-Vlegyásza hegyek felé.

A tó a Romsilva (Erdészet) felügyelete alá tartozik. A gátnál található egy kis horgász ház, ahol hasznos információkkal tudnak szolgálni.

A tavat két útvonalon közelíthetjük meg: a Nagyváradot Kolozsvárral összekötő útról Bánffyhunyadnál letérünk, vagy pedig a következő útvonalat követjük: Gyalu (Gilau) - Tarnita - Marisel - Belis. Az első variáció ajánlott, mivel azon az útvonalon jobb az utak minősége.

 


Szerkesztés dátuma: vasárnap, 2013. január 6. Szerkesztette: Balázs István László
Nézettség: 2,658 Kategória: Erdély
Előző cikk: Bélavára Következő cikk: Brassó


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: