Demsuş


Demsuş

A település Hátszegtől 12 km-re nyugatra fekszik.

Történelme: A 16–20. században ortodox (majd görög katolikus) és református gyülekezete is volt, amelyek közösen használták középkori templomát. 1701-ben a környék református nemesei demsusi székhellyel szervezték újra egyházukat.

1900-ban 823 lakosából 754 volt román, 64 magyar és 5 német anyanyelvű.

2002-ben 392 román nemzetiségű lakosából 353 volt ortodox.

Látnivaló: Szent Miklós-templom (románul Biserica Sfântul Nicolae) a legrégibb ma is használt ortodox templom Romániában, egyben Erdély egyik legkülönlegesebb egyházi műemléke. Az eredeti építmény négyzet alakú, négy pillérrel tagolt alaprajza és félkör alakú apszisa miatt a 13. századra datálják. A templomot díszítő freskókat 1443-ban egy Ştefan nevű mester készítette, akiről úgy tartják, hogy Havasalföldról érkezett. Ezeket 1556 után lemeszelték, mivel a református nemesek és az ortodoxok közösen használták.

1701-ben az ellenreformáció hódításaira válaszul a környékbeli református nemesek Demsus székhellyel szerveztek közös egyházközséget.

A református egyház a 20. század elején még létezett, később a hívek megfogyatkozása miatt megszűnt.

 


Szerkesztés dátuma: hétfő, 2013. január 7. Szerkesztette: Balázs István László
Nézettség: 1,863 Kategória: Erdély
Előző cikk: Csíkszereda Következő cikk: Demsus


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: