Erdély történelmi és kulturális központja valamint legjelentősebb városa. Az egykori Kolozs vármegye, ma Kolozs megye székhelye.
Fekvése: Nagyváradtól 152 km-re délkeletre a történelmi Erdély szívében, az Erdélyi-középhegység és az Erdélyi-medence közötti területen helyezkedik el. A Kis-Szamos és a Nádas-patak völgyében található, de egyes városnegyedei átnyúlnak a szomszédos patakok (Kajántó-patak, Borháncs-patak) völgyébe is. Három oldalról dombok veszik körül, amelyeknek magassága 500 és 825 méter között van. Délkelet irányában a 825 méter magas Feleki-domb északi lejtőjére kapaszkodik.
Nevének eredete: A név latin melléknévként (Clusiensis) (a.m. körülzárt?) már 1177-ben felbukkant írásos formában. Főnévként az első említése 1213-ból maradt fent: de castro Clus.
Története: Az ókorban a római birodalom része volt a város helyén álló Napoca, melyet Traianus császár alapított. Szent István a kolozsi várispánság székhelyévé tette. Maga a város a 11. század első felében alakult ki. Vára a mai belváros északnyugati részén volt, egyik tornya máig megmaradt. Ez idő tájt alapította Szent László király a kolozsmonostori apátságot is.
1241-ben a tatárok ezt a várost is feldúlták, így a lakosságot pótolandó 1272-ben V. István szászokat telepített ide. Zsigmond király elrendelte a település megerősítését, majd 1405-ben szabad királyi várossá tette. A megerősítések ellenére 1437-ben Budai Nagy Antal parasztserege elfoglalta Kolozsvárt, de december 10–14-én a szintén itt zajló döntő ütközetben leverték a felkelést, s visszafoglalták a várost.
A 15. században a város lakossága felerészben magyar, felerészben szász volt. Ezt tanúsítja Szilágyi Mihály 1458-ból fennmaradt rendelete, amely szerint a város vezetőségét (centumvirátus) ötven magyar és ötven szász alkotta, a bírót pedig a két nemzet évenként felváltva adta. Ebben az időben a városlakók nagy része kézműves volt, akik céhekbe szerveződtek. Kialakult egy számban nem nagy, de erős kereskedőréteg is, amely különböző kiváltságokat harcolt ki magának
Az önálló Erdélyi Fejedelemség kora egyben Kolozsvár fellendülését is jelentette - ebből az időszakból származik a Kincses Kolozsvár megnevezés. Noha a székváros Gyulafehérvár volt, Kolozsvár több országos jelentőségű esemény színhelye lett.
1848. május 29-én itt mondták ki az uniót Magyarország és Erdély között.
A kiegyezést követően a város ismét a gazdasági fellendülés korszakát élte. Sorra alakultak az ipari cégek, így többek között a papírgyár, a téglagyár, a vasgyár, a villamosművek, a szeszgyár, a bőrgyár és a gyufagyár.
1910-ben 60 808 lakosából 50 704 magyar, 7562 román, 1676 német, 371 cigány és 107 szlovák volt. 1918-ban elfoglalták a románok, 1940. augusztus 30-tól kezdve viszont a II. bécsi döntés értelmében ismét Magyarországhoz került. 1940. Szeptember 11-én a magyar csapatok bevonulnak Kolozsvárra. 1944. március 27-én a német csapatok bevonultak Kolozsvárra.
Mivel a II. világháború után is egy rövid ideig a lakosság legnagyobb részét magyarok tették ki, rengeteg román családot telepítettek be Kolozsvárra, legtöbbet Moldova területéről, de más vidékekről is (így például az Erdélyi-érchegységből), így teljesen megváltoztatva a város nemzetiségi arculatát.
2002-es népszámlálás után a város lakossága: 317 593, belőle magyar 60 987 (19%).
Kozsvárott születtek:
• 1443. február 23-án Mátyás magyar király.
• 1510 körül Dávid Ferenc reformátor, az unitárius egyház megalapítója.
• 1557. január 1-jén Bocskai István erdélyi fejedelem.
• 1802. december 15-én Bolyai János matematikus.
• 1835-ben Székely Bertalan festőművész.
• 1873. december 29-én gr. Bánffy Miklós politikus, író, grafikus, külügyminiszter, az Erdélyi Helikon főszerkesztője.
Nevezetességek:
A Szent Mihály-templom: a gótikus templom Erdély második legnagyobb alapterületű temploma a brassói Fekete templom után. Hajója 50 m hosszú és 24 m széles, szentélye 20 m hosszú és 10 m széles. 76 m-es tornya (a kereszttel együtt 80 m) a legmagasabb erdélyi torony. Nyugati főkapuját Zsigmond király magyar királyi, német császári és cseh királyi címere díszíti. Építését 1316 körül kezdték el, az építés időpontját pontosan nem ismerjük, de feltételezhetően a városi rang megszerzéséhez kötődik. A templom több mint száz évig épült, az anyagiakat részben az adakozó polgárság, részben a búcsúk bevétele biztosította. A legrégebbi fennmaradt ezzel kapcsolatos irat 1349-ből származik, amelyben Avignon érseke és tizenöt püspök engedélyezte a búcsút azok számára, akik a Szent-Mihály templom és a Szent Jakab-kápolna világítására és felszerelésére adakoztak. Az építkezés befejezése 1442-1444 közé tehető, a torony viszont csak az 1511-1545 közötti időszakban lett készen. A jelenleg is látható torony alapkövét 1837-ben tették le és 1862-ben készült el. 1916-ban a toronyban 5 harang volt, ebből hármat 1917-ben a hadsereg katonai célokra lefoglalt. Az új harangokat Honig Frigyes aradi mester készítette, ezeket 1924-ben szentelték fel.Az orgonát 1763-ban Johannes Hahn szebeni mester építette, de többször átépítették. A templomot 1545-től a protestánsok, 1566-tól 1716-ig az unitáriusok használták, utána újra a katolikus egyházé lett.
Mátyás király szőlőháza: Kolozsvár legrégebbi emeletes háza, jelenleg a Művészeti és Design Egyetem épülete. A ház az 1440-es években Méhfi Jakab jómódú szőlősgazda tulajdonában állt, rendszerint nála szállt meg Szilágyi Erzsébet. 1443. február 23-án (szülőházi emléktáblájának felirata szerint március 27-én) született Hunyadi Mátyás király. 1467. szeptember 28-án Mátyás király minden adó alól felmentette a házat. Ez egy olyan kiváltság volt, ami rendkívül értékessé tette az épületet. 1740 körül az örökösök eladták a városnak; ezután volt átszállított foglyok átmeneti szállása és katonakórház is. 1887-ben I. Ferenc József adományt tett, hogy emléktáblával jelöljék meg a házat. 1889. szeptember 2-án Jókai Mór és Orbán Balázs részvételével leplezték le a Mátyás király szülőházára elhelyezett bronz emléktáblát; az emléktábla tervét Pákey Lajos készítette és Zala György kivitelezte. Jókai Mór verset írt az ünnepségre. 1891-ben a város az épületet az Erdélyi Kárpát-Egyesületnek adományozta. Az egyesület 1902. október 12-én néprajzi múzeumot nyitott benne. 1740 körül az örökösök eladták a városnak; ezután volt átszállított foglyok átmeneti szállása és katonakórház is. 1887-ben I. Ferenc József adományt tett, hogy emléktáblával jelöljék meg a házat. 1889. szeptember 2-án Jókai Mór és Orbán Balázs részvételével leplezték le a Mátyás király szülőházára elhelyezett bronz emléktáblát; az emléktábla tervét Pákey Lajos készítette és Zala György kivitelezte. Jókai Mór verset írt az ünnepségre. 1891-ben a város az épületet az Erdélyi Kárpát-Egyesületnek adományozta. Az egyesület 1902. október 12-én néprajzi múzeumot nyitott benne. 1921. március 1-jén a városi tanács ideiglenesem levétette Mátyás király szülőházáról a magyar nyelvű bronz emléktáblát. 1940-ben az épületet Kós Károly tervei szerint restaurálták.
A Mátyás király emlékmű: Fadrusz János leghíresebb alkotása. Az emlékmű ma is uralja Kolozsvár főterét, ahol a magyar többségét elveszített város egyik jelképévé vált. Az emlékmű elkészítése érdekében a város 1882 májusában szoborbizottságot alakított és a nagy terv mögé rövidesen az ország egész közvéleménye felsorakozott. Kolozsvár város tanácsa 5000 forintot szavazott meg a szoboralap javára, a maradék összeget pedig közadakozásból szándékozott előteremteni. Az országos gyűjtés eredményeképpen 1892 júliusára a szoboralap tőkéje már meghaladta a 120 000 koronát, amely lehetővé tette a pályázat kiírását. A sok pályázó közül végül hármat, Fadrusz János, Bezerédi Gyula és Róna József munkáit találták a legjobbnak az első díjat pedig – a kivitelezési megbízással együtt – Fadrusz Jánosnak ítélték. A megkötött szerződés szerint a szobor költségeit 200 000 koronában határozták meg. A művész azonban figyelembe véve a szobor elhelyezését arányszámításai alapján kevésnek találta a másfélszeres életnagyságú szobrokat és a kétszeres életnagyságra tett javaslatot. Az új javaslat a költségeket még 60 000 koronával emelte meg. Bár a város szerette volna az emlékművet a millenniumi ünnepségekre elkészíttetni, Fadrusz ekkor még a pozsonyi Mária Terézia emlékművön dolgozott és 1896-ban még csak az alapkövet tudták elhelyezni. A mű leírása: Az emlékmű mellékalakjai a fekete sereg vezérei, balról Magyar Balázs és Kinizsi Pál, jobbról Báthory István (erdélyi vajda) és Szapolyai István. Az emlékmű talapzatát stilizált várfok adja, melyre a magyar címert vésték, felette pedig a Mátyás király felirat állt. A talapzatot Pákey Lajos, a város főépítésze tervezte.
Felavatás: Az emlékmű felállítását megelőzte, hogy annak gipszmintáját az 1900-as párizsi világkiállításon bemutatták, ahol a bírálóbizottság több száz szobor közül Grand Prix díjjal, a kiállítás aranyérmével jutalmazta. A Mátyás emlékművet nagy ünnepségek közepette 1902 októberében avatták fel Kolozsvár főterén.
Története: Az 1918-as impériumváltást követően előbb a talapzatát díszítő magyar címert távolították el, majd szimbolikus üzenetét ellensúlyozandó 1921-ban vele szemben fölállították a capitoliumi farkas szobrának másolatát. A szobor sorsáról kialakult vitának 1932-ben a talapzatán elhelyezett táblával vetettek véget, mely által új kontextust próbáltak teremteni az emlékműnek. A tábla Nicolae Iorga által fogalmazott szövege a következő: "A csatában győzedelmes volt, csak saját nemzetétől szenvedett vereséget Baiánál, mikor a győzhetetlen Moldva ellen indult." A szöveg Mátyás etnikai eredetét és Ştefan cel Mare ellen vezetett sikertelen hadjáratát foglalta közös ideologikus értelmezésbe. Az 1940-ben, a magyar bevonulás után visszaállították a szobor 1902-es állapotát és eltávolították a capitoliumi farkast. 1945-ben a szovjet hatóságok a magyar Mátyás király feliratot az etnikailag semleges, latin nyelvű megfelelőjére (Mathias rex) cserélték. 1992. december 1-jén, az Unió napján ünnepség keretében helyezte el ismét talapzatára, a Mathias rex felirat alá az 1932-es tablát.
Farkas utcai református templom: Kolozsvár híres gótikus műemléke, a Kolozsvár-belvárosi református egyházközség temploma. A templom hajója 34 méter hosszú, 15 méter széles. A templomban található I. Apafi Mihály és felesége, Bornemissza Anna, illetve II. Apafi Mihály és felesége, Bethlen Kata sírja. 1960-as évektől kezdve rendszeresen orgonahangversenyeknek ad helyet. Története: A templom építésére vonatkozó első dokumentum 1486. szeptember 9-i keltezésű: Mátyás király rendeletére ekkor adományozta a városi tanács és Szabó Ambrus bíró és a városi tanács a ferences testvéreknek a szabók bástyája melletti területet. Az építkezést János barát vezette, valószínűleg ugyanaz, aki a szegedi alsóvárosi ferences templom és kolostor építését is irányította. Mátyás halála után II. Ulászló támogatta anyagiakkal az építést: 1494. augusztus 24-i oklevelében a tordai sókamarából háromszáz aranyforint értékű kősót rendelt a templom és kolostor javára. A protestantizmus térhódítása következtében 1556-ban a rendnek el kellett hagynia Kolozsvárt, a templom 25 évig gazdátlanul állt, és „puszta templom” néven ismerték.[4] 1581-ben Báthory István a jezsuitáknak adományozta az épületegyüttest,[2] egyúttal építőanyagot is biztosított a felújításhoz.[1] Ekkor alakították át iskolává az apácakolostort. A tizenöt éves háború idején, 1603-ban Székely Mózes csapatai elűzték a jezsuitákat és a Toroczkai Kovács Máté által felbuzdított nép megrohamozta a templomot.[1][4] A templom ajtaját betörték, az oltárt és a szobrokat fejszével szétvágták, a padokat darabokra törték és bedöntötték a boltozat egy részét is, amely tizennégy embert ütött agyon.[1] A továbbiakban a gazdátlan épület köveit felhasználták a város egyéb építményeinek javításához, a szentélyt raktárként használták. A reformátusok 1622-ben Bethlen Gábortól kapták meg a romos templomot és a telkeket, majd I. Rákóczi György segítségével felújították.[4][5] Az építkezés nagyobb része 1640-ig elkészült, majd a fejedelem olasz építészt és kurlandi mesterembereket hozatott, akik 1643 végére befejezték a csillagboltozatot. Az újjászületett templomot Geleji Katona István püspök szentelte fel 1647. június 30-án. 1910-1913 között a templom teljeskörű restaurálására került sor Lux Kálmán irányításával,[4] ekkor készült el a neogótikus karzat.
A kolozsvári Szent György-szobor a Farkas utcai református templom előtt áll, A másolat Róna József budapesti öntödéjében készült el és 1904. szeptember 28-án leplezték le az Arany János-téren. 1960-ban, a Diákművelődési Ház építésekor a szobrot átköltöztették jelenlegi helyére.
