Kiskunsági Nemzeti Park-Bösztörpuszta


Kiskunsági Nemzeti Park-Bösztörpuszta

A Felső-Kiskunsági puszta 11 000 hektár kiterjedésű. Felszínét szinte határtalan rétek-legelők uralják. Északi részén vízzel borított laposok, nagyobb vízállások szakítják meg a puszta háborítatlanságát. Sok helyen, főleg a nyári időszakban, vakítóan fehér vakszik-foltok - az úgynevezett "sóvirágzás" - árulkodnak a talaj magas sótartalmáról, szikes jellegéről. 

A Kiskunsági Nemzeti Park területén, a Felső-Kiskunságban található a magyar Alföld második legnagyobb, több mint 11 ezer hektáron elterülő szikes pusztája, melynek része Bösztörpuszta. Mai tájképe a Duna XIX. századi folyamszabályozása után alakult ki, miután a folyó egykori árterületén szikes talajok képződtek. A szikes puszta sajátos növény- és állatvilága, az itt legelésző őshonos háziállatok jelentik ma a legfontosabb természeti értékeit. A pusztán rendszeresek a lovasbemutatók.

Tájképileg is igen különlegesek a szikes puszták. Akár több tíz kilométerre is el lehet látni anélkül, hogy bármi megzavarná tekintetünket. A talajadottságok miatt a szikesek növénytársulásait sótűrő fajok alkotják. A szikes legelők jellemző növényfaja a veresnadrág csenkesz. A fehér virágú pozsgás zsázsa mellett nyár közepén üde színfolt a pusztán a lila virágú közönséges sóvirág. A szárazabb szikpadkák és vakszikek elterjedt növénye a bárányparéj, és a gyógyászatban is ismert orvosi székfű. Ősszel a nedves szikeseken tömegével virágzik a lila virágú sziki őszirózsa. 

A szikesek madárvilága gazdag. A puszták környékén jelentős fehér gólya állomány fészkel. A szikes réteken költ a fokozottan védett túzok. A hazai állomány jó része a kiskunsági pusztákon fészkel. A nemzeti parkban folyó túzokvédelmi program biztosítja e ritka madár természetes táplálkozó- dürgő és fészkelő helyének zavartalanságát. A 2005-ben idult Európai Unió Túzok Life Program központja is a Felső-Kiskunsági szikes puszta.  

A nagy kiterjedésű nyílt puszták terített asztalt kínálnak a ragadozó madaraknak. A szigetszerű facsoportokban telepesen költ a kék vércse, mely szarkák és varjak elhagyott fészkeiben neveli fiókáit. A környék leggyakoribb ragadozó madara az egerészölyv. A fogoly és a fürj ma már ritka lakója a pusztáknak. A kis termetű széki lile és a székicsér a gyér növényzetű szikesek lakója. A nagyobb vízborítások, mint Kisapaj térsége, Szúnyog-puszta, Csárdalapos, és Pozsáros április-májusig megmaradó vizei kedvező költő és táplálkozó helyet biztosítanak a vízi madarak számára (cankók, godák, bíbicek, gémfélék, récék, stb.). 

A környék lakói nagyrészt a 13.században betelepített kunok leszármazottai. Ma is őrzik őseik emlékét, mentalitását. Kunszentmiklós kultúrtörténeti emléke a város közelében található Nyakvágó csárda, mely eredeti berendezésével és kiállítási tárgyaival a 19. századi pásztor-betyár világ hangulatának őrzője. 

A nemzeti park kunszentmiklósi kiállító helye a Virágh-kúria. Helytörténeti, néprajzi és természettudományos kiállítása képet ad a környék múltjáról. A védett terület északi részén, Apaj község határában, az egykori halastavak és rizskazetták rekultivációjával természetközeli állapotú vizes élőhely alakult ki. A gátakon vezető Réce tanösvényen nagy élményt jelent a vízimadarak megfigyelése. A tanösvény mindkét végén madármegfigyelő torony áll, ahonnan a madarak zavarása nélkül gyönyörködhetünk az élővilágban. Az apaji pusztán vagy ezer szürke marha legel. Az állományt Szomor Dezső gazdálkodó tartja, aki szívesen lát vendégeket is birtokán.


Szerkesztés dátuma: csütörtök, 2013. március 28.
Nézettség: 6,114 Kategória: Magyarország
Előző cikk: Gemenci erdő Következő cikk: Budapest

Forrás:
www.vendegvaro.hu
knp.nemzetipark.gov.hu


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: