Bács-Bodrog vármegye
Bács-Bodrog vármegye közigazgatási egység volt Magyarország déli részén. A vármegye területének kisebb északi része jelenleg Bács-Kiskun megye, míg nagyobb hányada a szerbiai Vajdaság Autonóm Tartomány része.
Földrajz
Bács-Bodrog vármegyét keleten a Tisza, délen és nyugaton pedig a Duna határolta, határa csak északon nem futott természetes vonalon. Bács-Bodrog vármegye szomszédai északon Pest-Pilis-Solt-Kiskun, északkeleten Csongrád, keleten Torontál, délen Szerém, délnyugaton Verőce, nyugaton pedig Baranya vármegye. Ezeken kívül 1930-tól északnyugaton Tolna vármegyével is határos volt.
A vármegye teljes területe síkság.
Történelem
Bács-Bodrog vármegyét az 1802. évi VIII. törvénycikk hozta létre Bács és Bodrog vármegyék egyesítésével, melyek már a 13. század elejétől léteztek.
A vármegye területét az Oszmán Birodalom elfoglalta a 16. században és a török uralom idején a Szegedi szandzsák része volt. 1699-től a Habsburg Birodalom által létrehozott Bácska régió részévé vált, 1751–91 között a Tiszai Koronauradalomhoz tartozott. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején a vármegye a Szerb Vajdaság része lett, majd 1849–1860 között a Szerb Vajdaság és Temesi Bánság része volt. 1873-ban Bács-Bodrog vármegyéhez csatolták a Sajkásvidéket.
Bács-Bodrog vármegye déli, nagyobbik részét 1918-ban elfoglalta, majd a trianoni békeszerződés alapján megszerezte a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság. 1918–1922 között e terület egyike volt a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság megyéinek Újvidék székhellyel.
A Magyarországnak meghagyott kisebb rész szintén önálló megyeként működött tovább, melynek székhelye 1941-ig Baja volt. Ez 1941-1944 között kiegészült a déli, elszakított területekkel, székhelye ezekben az években ismét Zombor volt.
A II. világháború után visszaálltak a trianoni határok, Bács-Bodrog vármegye déli része újra Jugoszláviához került, az északi rész pedig ismét Baja székhellyel működött tovább.
Bács-Bodrog vármegye megszűnésére az 1950-es megyerendezés során került sor, amikor egyesítették Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye déli részével Bács-Kiskun megye néven.
A vármegye déli része jelenleg a Vajdaság Autonóm Tartomány része.
Közigazgatás
Bács-Bodrog vármegye a 20. század elején tizenhárom járásra volt felosztva:
- Apatini járás, székhelye Apatin
- Bácsalmási járás, székhelye Bácsalmás
- Bajai járás, székhelye Baja
- Hódsági járás, székhelye Hódság
- Kulai járás, székhelye Kula
- Óbecsei járás, székhelye Óbecse
- Palánkai járás, székhelye Palánka
- Titeli járás, székhelye Titel
- Topolyai járás, székhelye Topolya
- Újvidéki járás, székhelye Újvidék
- Zentai járás, székhelye Zenta
- Zombori járás, székhelye Zombor
- Zsablyai járás, székhelye Zsablya
A vármegyéhez ekkor egyetlen rendezett tanácsú város tartozott (Zenta). Ezen kívül a megye területén négy törvényhatósági jogú város volt (Baja, Szabadka, Újvidék, Zombor).
1920-41 között a magyarországi csonka vármegye három járásra oszlott (Bácsalmási, Bajai és Jánoshalmi, az utóbbi Jánoshalma székhellyel) és területén egy törvényhatósági jogú város (Baja) feküdt.
1941-44 között a trianon előtti beosztás lépett ismét érvénybe azzal az eltéréssel, hogy az 1929-es magyarországi közigazgatási változásokkal összhangban rendezett tanácsú helyett megyei város lett Zenta rangja, és megyei város lett Magyarkanizsa is.
1945-től a trianoni határok visszaállításával visszaált a megye két háború közötti járási és városi beosztása is.
Zenta története
1216-ban Zyntharew (Zintarév) néven említik először. 1247-ben a Csanád nemzetséghez tartozó Kelemenös ispán fiának, Pongrácnak birtoka volt, és a Tisza bal partján épült. Az átellenben levő oldalon keletkezett Zenta falu, mely a budai káptalan birtoka volt.
1506 február 1-jén II. Ulászló emelte szabad királyi várossá. A városi ranggal egyidőben Zentának címeres pecsétet is adományozott: Kerek pajzsban, Szent Péter két kulcsa kereszt alakban egymásra téve, ennek mindegyik végénél egy-egy kecsege hal, fejükkel egymásnak ellentétesen állítva, a kulcsok fölött egy-egy virágzó kalász. A pecsétet a következő körirattal látta el: Sigillum Civitatis Zyntha.
A török időkben magyar lakossága helyére szerbek települtek.
A zentai csata emlékműve
Határában volt 1697. szeptember 11-én a zentai csata, melyben Savoyai Jenő herceg tönkreverte II. Musztafa szultán a Tiszán átkelő török seregét.
1741-ig katonai határőrvidék része, ezt követően szerb lakosságát ismét magyarok váltották fel.
1849 februárjában Magyarországot hátba támadó szerb felkelők elfoglalták a várost, és vérengzésbe kezdtek. A népirtás során a szerbek 2000-2800 magyart mészároltak le, s levágott fejeikből gúlát építettek a Jézus Szíve templom előtt. Gyakoriak voltak a botozások, melyek során nyomorékra verték az embereket, a nőket megerőszakolták. A magyar hadsereg 1849. március 22-én foglalta vissza a várost.[1]
1897-ben bocsátották vízre Pólában a városról elnevezett SMS Zenta cirkálót.
1910-ben 29 666 lakosából 27 221 magyar, 2020 szerb és 177 német volt.
A trianoni békeszerződésig Bács-Bodrog vármegyéhez tartozott, 1920-tól a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság, majd Jugoszlávia része lett.
1944. november 9-én este 64 zentai polgárt végeztek ki a szerbek. 1991-től 2006-ig Szerbia és Montenegróhoz tartozott, az államközösség megszűnte óta pedig Szerbia része.
2006.szeptember 10-én Sólyom László és Boris Tadić köztársasági elnökök jelenlétében Zenta várossá avatásának 500. évfordulóján felavatták a révészt ábrázoló szobrot, előzőleg pedig sor került találkozójukra a városházán, ahol a vajdasági magyarság sorsáról értekeztek.
Forrás: Wikipédia
Ada (szerbül Ада / Ada) Kelet-Bácska középső részén, a Tisza folyó jobb partján fekszik. Földrajzilag Bácskához tartozik, de az Észak-Bánsági körzethez sorolták.
A község 1957 óta létezik ilyen formában, mivel ez év nyarán összevontak két települést, Moholt és Adát. Ekkor indult meg magának Ada településnek a fejlődése olyannyira, hogy Jugoszlávia községei közt gazdaságilag első lett.
Az eredeti címert elhagyva, Mohol nagyközség címerét vették fel, átalakították és ezt használják ma is.
Népessége
* 1948: 10.800
* 1953: 10.935
* 1961: 11.472
* 1971: 12.347
* 1981: 12.331
* 1910-ben 12.500 lakosából 10.459 magyar, 1.960 szerb volt.
* 1991-ben 12.078 lakosából 10.010 magyar, 1075 szerb, 640 jugo.[1]
* 2002-ben 10.547 lakosából 8744 magyar, 1106 szerb, 216 jugoszláv, 117 cigány, 43 horvát, 27 albán, 21 montenegrói volt[1]
Nevének eredete
Neve a török ada (sziget) névből származik. Régi magyar neve Asszonyfalva volt. Az Ada elnevezés csak 1702-ben tűnik fel. A Temesi bánság 1723-ból származó térképén Ada-Hatta néven szerepel.
A mai név levéltárban föllelhető változatai:[2]
* Ostrva
* Adda
* Osztrova
* Osztrova sen Ada
A település létrejötte
A régészeti kutatások szerint ez a vidék már a csiszolt kőkorszakban lakott volt. Fellelhetők a rómaiak, hunok, avarok és szláv törzsek nyomai is. A IX. században a Pannon síkságon megjelentek a magyarok, és a területen és a XII. és XIV. század folyamán egész sor magyarlakta település jött létre (Asszonyfalva, Bánfalva, Peszér).
A rendelkezésünkre álló legrégibb ismert magyar származású adat, egy 1198-ból származó dokumentum, amelyben Asszonyfalva néven említik. Ez a település a tatárjáráskor teljesen elpusztult. Az 1440-es okmányok megint említést tesznek a faluról, ami bizonyítja újjáéledését. Egy 1522-es adójegyzékből megtudhatjuk, hogy Asszonyfalva az újjáéledést követően, a mai Ada város körül húzódhatott.
A XVII. század végére az Asszonyfalva elnevezés eltűnik, és helyébe az Ada név kerül. – A Tiszának annak idején nem volt állandó folyómedre, hanem több folyóágban folyt. A víz azonban egy dombot soha nem árasztott el. A nép sokszor menekült erre a szigetre a hódítók elől. Erről a szigetről az újonnan keletkezett települést is Szigetnek nevezték el.
Más elképzelés szerint a település elődje az 1694-ben alapított Petrina nevű falu volt, amely a mai Adától délre terült el. Ezt az 1699-ből származó térképek említik először. A XVIII. századra feltehetően igen nagy település lett, itt éltek valószínűleg a mai város őslakói.
Az őslakosokhoz, betelepülő szerbek csatlakoztak és a helység nevét Petrinacra változtatták, majd a XVIII. század végén Osztrovo végül Ada néven említik. – Adica, ahol ez a középkori település létesült valóban sziget volt és éppen ezért hadászati szempontból betölthette a határőr sánc feladatát.
1723–25. évi térképén a Tiszának a bácskai oldalán Ada-Hatta alakban szerepel. 1736-ban más okiratok is e kettős néven említik, mint határőri katonai sáncot, mely hatvankilenc határőrt tartozik kiállítani, pedig a vármegye panasza szerint 200 megadóztatható egyén lakik e helységben, melyhez Bánovcze, Csanadszki és Novoszeló nevű puszták is tartoznak.
[szerkesztés] A határőrvidék részeként
A XVII. század kezdetén létrehozták a katonai határőrvidéket, amelyhez Ada is hozzátartozott. Az osztrákok a határőrök toborzásánál elsősorban a helybéli szerb lakosokra támaszkodtak, de az 1690-ben Arsenije Černojević által e területekre települt szerbek is szép számban bekapcsolódtak a határőrök munkájába. Ezek a határőrök meglehetősen nagy előnyjogokat élveztek. A katonai határőrvidék első összeírásainak adataiból kiderül, hogy 1720-ban Osztrován 69 határőr és 11 özvegy élt.
1791-ben a határőrvidék felszámolása után létrehozzák a tiszai koronakerületet, ami a határőrök előnyjogainak megnyirbálásával járt. Az elégedetlenség a határőröket e terület elhagyására késztette, sokan a mai Ukrajna területére költöztek. Hogy a határőrök tömeges kivándorlását megakadályozzák, a kamara kénytelen volt a határőrök számára bizonyos jogokat biztosítani. Ennek érdekében Mária Terézia felszabadította őket a különféle járadékok fizetése alól, kivételt csak a kincstárnak fizetendő adó képezett. Ennek ellenére mégis sokan elköltöztek, így munkaerő hiány jelentkezett ezért újabb betelepítésre került sor. Ekkor lakossága nagyszámú magyarral, szlovákkal, bunyeváccal és más népekkel gyarapodott.
19. század
1848-ban az úrbéri viszonyok megszüntetésével erőteljes gazdasági és társadalmi fejlődés kezdődött. A bécsi kamarilla Ada határában igen nagy földterülettel (legelő és szántó) rendelkezett, amelyet az 1879-ben kiadott egyezmény értelmében a város polgárai megszerezhettek. A földosztás azonban visszaélésekre adott lehetőséget és csak azok jutottak földhöz akik már régebben is rendelkeztek vele. A nincstelenek kimaradtak a legelők felosztásából, ami nem kis elégedetlenséget váltott ki soraikban, viszont a földosztásnak ez a módja a község határában serkentette a tanyák kialakulását.
A gazdasági fejlődés a XIX. század folyamán indul el, és 1836-ban már mezővárosi rangot és címert is kapott. Az első iskolát 1703-ban alapította a pravoszláv egyház, 1760-ban pedig a római katolikus egyház hozott létre iskolát és plébániát, majd 1795-ben temploma épült. 1885-ben megalakult a mai Szerbia területén az egyik legrégibb mezőgazdasági iskola. 1870-ben megváltotta magát a földesúri terhek alól.
A század közepén a város már saját gyógyszertárral rendelkezett, sőt egy kis kórházat is létrehoztak. Ugyanebben az időszakban kezdi meg működését a posta és a távirda. 1889-ben eléri a vasút, 1908-ra pedig már saját áramfejlesztővel rendelkezik.
20. század
A trianoni békeszerződésig Bács-Bodrog vármegye Zentai járásához tartozott, 1918-tól az SzHSz királyság része lett.
1941-ben ismét Magyarországhoz került egészen 1944-ig.
Adát 1944. október 8-án „szabadította” fel a Vörös Hadsereg. Itt is megalakult a Népfelszabadító Bizottság helyi szervezete. Az oroszok megérkezése előtt azonban már 200 embert foglyul ejtettek, akik közül 16-ot rögtön kivégeztek, a megmaradottakat éheztették és kínozták. Az adai áldozatok száma kb. 30 fő lehetett.[3]
[szerkesztés] Jelenkor
A község területén jelentős a mezőgazdaság és a magánipar. A kisüzemi gazdaság termelőkapacitása és munkaereje hagyományosan erős. Magániparában ismert az öntözőrendszeres mezőgazdaság, faipar és a gépipar (szerszámgépgyártás: Potisje Holding).
Ada kedvező földrajzi fekvésének köszönve vadászati-, halászati- és sport-turizmust is szervez. A disznótorok és a fogatos kocsikázás mellett lóversenyeket is rendeznek itt. Az Adára érkező megtekintheti a pravoszláv templomot, melynek oltárképeit Novak Radonjić képzőművész és irodalmár festette. Továbbá megtekinthető az adai születésű nyelvész, Szarvas Gábor (1832–1893) mellszobra is.
Mohol (szerbül Мол / Mol, németül Mol) az adai község déli részén fekvő legnagyobb település, amely a Tisza mentén húzódik az Újvidék-Szeged országúton Adához 1957 július 1.-én, egy népszavazás útján csatolták; területeinek egy része pedig Topolyához került.
Népessége
* 1800-ban 2347 szerb, 102 magyar lakosa volt
* 1820-ban 4082 lakosából 2595 szerb, 1477 magyar, 20 zsidó
* 1880-ban 7782 lakos
* 1891-ben 9509 lakosából 5710 magyar, 3669 szerb, 107 német[1]
* 1900-ban 9878 lakosából 6054 magyar, 3481 szerb, 266 zsidó, 77 német[2]
* 1910-ben 10.254 lakos, 6615 magyar, 3557 szerb, 85 német
* 1921-ben 11.033 lakos, 7060 magyar, horvát-szerb 3693, 56 német
* 1931-ben 11.715 lakos, 7214 magyar, horvát-szerb-macedón 4373, 55 német
* 1948-ban 8275 lakos, 5084 magyar, 3044 szerb
* 1953-ban 8121 lakos, 5104 magyar, 2873 szerb
* 1961-ben 8097 lakos, 5265 magyar, 2776 szerb
* 1971-ben 8128 lakos, 5292 magyar, 2641 szerb
* 1981-ben 7950 lakos, 5206 magyar, 2301 szerb, 27 jugoszláv
* 1991-ben 7522 lakosából 4787 magyar, 2171 szerb, 307 jugo., 107 cigány[3]
* 2002-ben 6786 lakosából 4217 magyar, 2189 szerb, 153 cigány[3]
Nevének eredete
Nevét feltehetően Mohorról kapta, aki Ond törzséből, a Vaja nemzettségből származott. A Vaja nemzetség ősi fészke a Temes vármegye területén lévő Ormánd melletti Vaja falu volt. Mohort 1242 elején, elaggott korában a tatárok megölték.
1230–1323 között Moharewe, Moharewy, 1412–1521 között Moharrywe, Mohal, Mahol, Maholrév, Moharéve. 1521-ben Mohol, 1665-ben Moholy, 1690. Mohol, 1720. Moholy, 1900-tól Mohol.
A középkori helységek okleveles említésének sorrendjében Moholt először 1230 táján Moharewe, Moharewy, Moharrywe néven említették. A korszak írásmódjának megfelelően földrajzi névnek Moharévét vagy Moharrévét kellene tekinteni, de ezek a nevek a történelem során-1521-re átalakultak Mohollá.
Levéltárban fellelhető névváltozatai:[4]
* Mohoj
* Moholy
* Mol
Története
Moholnak régi neve Moharéve, mely Becsei Imre birtoka volt, aki ezt 1323-ban Lampert országbíró előtt Dombónak adta cserébe tiszántúli Szentmiklós és Akacs nevű birtokaiért. 1332-ben a csanádi káptalan előtt Salánki Dombó Moharéve nevű birtokát 40 márkáért Becsei Imrének és fiainak visszaadta.
Később Moharéve a Telegdiek birtokába került, s mint ilyenről történik említés 1412-ben, mikor Zsigmond király Csanád vármegyébe kebelezte át, mert a Telegdieknek itt több birtokuk is volt. Ezután az 1521. évi Csongrád vármegyei tizedjegyzékben már Mohol néven szerepel. A török defterek a szegedi nahijében felsorolják Moholt 1570 körül 5, 1580-ban 17 és 1590-ben 23 adózó házzal.
Mohol az 1690. évi török mappán is fel van tüntetve a Tisza mellett, a Moholka bara beömlése alatt egy szigeten, melyet a Morski fok a Tiszával alkot. E sziget neve Tatarszka-ada (Tartársziget).
1701-ben szerbek telepedtek le. 1702-ben a tiszai határőrvidék szervezésekor katonai sánc lett. Az 1702 nyarán benyújtott kamarai összeírás szerint Moholon 16 gyalogos, 17 asszony, 29 gyermek, 4 legény, 2 hajadon és árva 10 volt. Moholhoz 1702–1703-ban a következő puszták tartoztak: Novoszeló, Ugaczka, Tiviske (Töviske) és Gyentáros (Gyantáros). 1740 körül a vármegye panaszolja, hogy Mohol katonai sáncban 50 adófizető egyén lakik, akik katonáskodás révén a vármegyei terhek alól fel vannak mentve.
1751-ben a határőrvidék megszűntével Mohol is a tiszai koronai kerületbe került; ekkor már két különböző vésetű pecsétje is volt. Az 1751-ben nyert kiváltságlevél 19. pontja szerint az adott jogok, uradalmi javak, robot és ingyenes szolgálmányok alól való mentesség és más kiváltsági engedmények ellenében a Tiszai kerület községeinek lakossága évenként földadót fizetett az uradalomnak.
Bodor Antal szerint a tiszai határőrvidék feloszlatása után a szerbek elvándoroltak, és helyükre 1753 körül alföldi, szegedi és jászsági magyarok érkeztek. Később, az 1770-es évek körül újabb magyar lakosság települt a faluba a Jászságból, Heves, Hont és Nógrád megyéből.[5] Gyetvai kutatásai viszont azt bizonyítják, annak ellenére, hogy a határőrvidék végleges felszámolása után sok szerb család elvándorolt, mégis maradtak annyian, hogy a magyarok letelepedését a szerb vezetők egészen a 19. század elejéig meg tudják gátolni.[6]
1771-ben Moholon az úrbéri összeírás szerint 273 gazda, 17 házas zsellér és 6 lakó volt. A Moholhoz tartozó határrészek: Novoszeló, Csanadacz, Pogledics, Obornyacza, Gyentáros, Tivitska, Dolity, Ugarszko, Szelistye voltak. Az 1791. évi országgyűlésen Moholt, valamint a Tisza mentén fekvő 10 községet koronai birtokká tették. 1792-ben 182 adózó házat írtak össze. 1804–1805-ben nagyobb számmal telepedtek itt le magyarok, akik már 1806-ban plébániát is kaptak. Az önálló moholi egyház alapítása 1805-ben történt, és ez novemberétől-decemberétől kezdték el vezetni a moholi anyakönyveket. A Szent-György tiszteletére szentelt templom 1824-ből való, valamint az ortodoxok temploma is ekkor épült.
1870 február 26-án kilenc másik Tisza menti községgel együtt Pulchard János, és még négy moholi községi képviselő Óbecsén aláírták a Váltsági szerződést, s ezzel Mohol megszabadult a földesúri terhek alól, vásártartási joggal felruházott nagyközség-mezőváros lett. A váltságdíj lefizetése (Mohol község 109.653 forintot és 11 koronát fizetett) folytán több mint egy évszázad után, 1877-ben a védnökségi jog gyakorlását a király a volt kerületi társközségek római katolikus hitközségeinek adományozta, miután a védnökségi alapból Mohol 14.000 Ft-ot kapott. Ezzel az adományozással a községek magukra vállalták az egyházak fenntartási költségeit.[7]
A két felekezetnek volt egy-egy szép, díszesen bekerített és fásított temploma, 3-3 szilárd épületben lévő és jól felszerelt tanterme, emellett a tanyákon 2 iskolája, a községnek kórháza, jól berendezett községi vendégfogadója, tágas epreskertje, egyesületi olvasóköre. 1866-tól postaállomása, 1871-től újra kompjárása. A Tisza átvágására 1855–57-ben került sor, 1866-ban épült a védtöltés, mely által több mint kétezer hold föld lett ármentesítve. Az 1864-es évben marhavész, majd az 1866-os évben kolera pusztított a községben. Az 1870. évi árvíz nagy károkat okozott: a belső földeket javarészt víz borította, a község délnyugati részében sok házat döntött romba.
1891-ben 1733 házzal és 9509 lakosa volt (közte 5710 magyar, 107 német és 3669 szerb), vasúti és gőzhajóállomása, posta- és táviróhivatala és postatakarékpénztára.
A trianoni békeszerződésig Bács-Bodrog vármegye Zentai járásához tartozott.
Moholon a házak valamikor csak számozva voltak, a mai értelemben vett utcákban való rendezés az 1800-as évek első felétől ismert, az Osztrák-Magyar Monarchia idejében vezették be. Az anyakönyvek tanúsága szerint Moholon az 1930-as évek elején kaptak nevet az első utcák.
[szerkesztés] A II. világháború végén
A háborús bűnöket kivizsgáló bizottság feljegyzéseiben Mohol községről nem találni semmit. Ennek ellenére 12 helybéli magyar polgár neve került föl a háborús bűnösök listájára.
Mohol 1944. október 8.-án „szabadult” fel, de a helyi Népfelszabadító Bizottság csak október 14-én alakult meg, melynek egyetlen magyar tagja sem volt. Az egyhetes hatalom nélküli állapotban már megkezdődtek a gyilkosságok. A közigazgatás bevezetése után pedig „elszabadult a pokol”. Több száz embert hurcoltak az iskola és a zárda épületeibe, ahol kegyetlenül kínozták őket. „Moholon nem alakítottak semmilyen bíróságot vagy különbizottságot, az emberek sorsáról hatalmaskodó személyek döntöttek, minden formai eljárás nélkül. Ez lehetett az egyik oka a vérengzések teljes elfajulásának.” [8]
Mohol lakosságát szinte megtizedelték. A legnagyobb mészárlás 1944. november 9.-én volt a homokbányában.
A moholi áldozatok száma 300.[8] és 800 fő között lehetett[9]
A világháború után
A moholi határ ma mintegy 7000 hektárt ölel fel, de a földtagosítás következtében 1973-ban sok tanya megszűnt, lakói szétszéledtek, foglalkozást váltottak. A mezőgazdaság volt a fő foglalkozás, de a II. világháború után megkezdődött az ipar fejlődése. Ma a – már privatizált – PIK Halász József mezőgazdasági birtok mellett földműves szövetkezetek is segítik a mezőgazdaságot és az állattenyésztést, serkentve a magángazdaságokat is.
Közismert a Zora cég, amely gyümölcsöket és zöldségféléket dolgoz fel, tárol és eladásra kínál, továbbá a Progres cipő- és kesztyűgyár.
Az általános iskola, a moholi helyi közösség és az egyházközösség számos művelődési rendezvény hordozója.
Híres moholiak
* Dr. Bálint Lipót – moholi születésű ezredorvos, az I. világháborúban többször kitüntették
* Moholy-Nagy László – bácsborsódi születésű világhírű művész, fiatalkora egy részét Moholon töltötte.