Szepes vármegye közigazgatási egység volt a Magyar Királyság északi részében. Területe jelenleg Szlovákia és Lengyelország között van felosztva.
Földrajza
Az egykori vármegye területét nagyrészt hegyvidék alkotta. Területéhez tartozott lényegében az egész Magas-Tátra. Ettől délre található a Szepesi-síkság. Egykori területén fekvő további hegységek a Szepesi-Magura és a Lőcsei-hegység. Keleten és délen a Branyiszkói-hegység, a Kassai-hegység, a Fekete-hegyek és a Rozsnyói-hegység határolták. Legfontosabb folyói a Hernád és a Gölnic.
Északról Ausztria Galícia nevű tartománya, keletről Sáros vármegye, délről Abaúj-Torna és Gömör-Kishont, nyugatról Liptó vármegye határolta.
Történelem
A vármegye területe a 11. században lakatlan vagy gyéren lakott erdőség volt. A magyar népesség (gömörőrök) a 12. században kezdett Gömörből és Tornából betelepülni, majd őket követték a szászok és a szlávok. területe eredetileg Borsod vármegye része volt és a 12. század végén, a tornai erdőispánság szervezésével párhuzamosan kezdődött a megyeszervezés. Teljesen kiépült királyi várszervezet és várbirtok azonban nem jött létre, az első ispánt 1216-ból ismerjük. Végül szilárd királyi vármegyei előzmény nélkül a 13–14. század fordulóján jött létre a nemesi vármegye.
1412-ben Luxemburgi Zsigmond magyar király tizenhárom szepesi várost elzálogosított Lengyelországnak. Ezek csak 1772-ben, Lengyelország első felosztásakor kerültek vissza Magyarországhoz. Élükön sztaroszta (kormányzó) állt, aki nem avatkozott belső életükbe.
Az törökök támadása nem érintette a területet.
Az 1848-as forradalomtól eltekintve történelme viszonylag békés volt. Területét 1918-ban elfoglalta a csehszlovák hadsereg, majd 1920-tól hivatalosan is a Csehszlovák Köztársaság része lett, eltekintve néhány északnyugati falvától, melyeket Lengyelországhoz csatoltak: Derzsény, Feketebérc, Frigyesvágása, Szepesgyörke, Szepesmindszent, Bélakorompa, Kislápos, Alsólápos, Felsőlápos, Nedecs, Újbéla, Répásfalu, Újterebes. A nagyobb rész II. világháború idején a független Szlovákia része volt, az I. bécsi döntés nem érintette területét. Később az újra létrejött Csehszlovákia, majd az 1993-tól független Szlovákia Eperjesi kerületének része. Északi, Lengyelországhoz csatolt kis körzete a Kis-Lengyelországi vajdasághoz tartozik.
A szepesi szászok
A 12–13. században szász lakosság telepedett le a vármegyében. Legelső csoportjuk még III. Béla király uralkodása idején, az 1180-as években érkezett. Mindenesetre, Késmárkon 1190-ben már jelen voltak. A Szepesség német Zips elnevezése alapján cipszereknek nevezett szászok a középkori vármegye legjelentősebb gazdasági és kulturális szereplői voltak. A betelepített szászok vezetője Arnold, a Görgey-család első ismert őse, kinek Arnold nevezetű fia töltötte be a főispáni tisztet. A tatárjárás idején az ő Jordan nevezetű fia menekítette Szepesség lakosságát a hegyekbe. Miután a tartományurak ellen harcoló I. Károly hadait 1312-ben az Amadék és Csák Máté serege a Szepességbe szorította, a szepesi szászok a király mellé álltak, s az oldalán harcoltak a rozgonyi csatában. A szászok letelepedésük kezdete óta érvényes kiváltságait I. Károly 1317-ben megerősítette, mely szerint saját törvényeik és hatalmi szerveik felett a vármegye főispánja csak névleges hatalmat gyakorolt. 14. századi fénykorukban a 24 város szövetséget hozott létre. A 15. század közepén Jiskra rablóhadjáratai pusztítottak a térségben. A 16. század közepétől kezdődően a szászok többsége a németországi reformáció hatására felvette az evangélikus vallást. A 17. században az egyre növekvő gazdasági terhek és az ellenreformáció hatására kezdetét vette a német lakosság elköltözése, s helyükre szlovák telepesek érkeztek. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc támogatására cipszer ezredet hoztak létre. Fennmaradt kiváltságaikat II. József rendeletei és az 1876. évi közigazgatási reform teljesen felszámolták.
Közigazgatás
Járási beosztás
Szepes vármegye a 19. század közepéig megőrizte négyes járási felosztását. A négy járás a megyét tagoló hegyláncok, illetve a köztük elterülő folyóvölgyek természeti tájaihoz igazodott, és északról délre a Magurai (a Szepesi-Magurán túl, a Dunajec völgyében), a Kárpátaljai (a Magura, a Magas-Tátra és a Lőcsei-hegység között, a Poprád völgyében), a Lőcsei (a Lőcsei-hegységtől délre, a Hernád völgyében) és a Hegyi (később Bányai, a Gölnic völgyében) elnevezést viselte.
A kiegyezés utáni években a járások száma kettővel nőtt: a Kárpátaljai járás keleti és nyugati fele Poprádvölgyi és Tátrai járásként élt tovább, a Lőcsei járás nyugati feléből pedig megalakult a Hernádvölgyi.
Az 1876-os megyerendezés során Szepes vármegyébe olvasztották az addig külön törvényhatóságot alkotó Szepesi 16 város kerületét, továbbá Késmárk és Lőcse szabad királyi városokat, végül Gölnicbánya törvényhatósági jogú várost, mely utóbbi csak 1870-ben lett a megyéből kiemelve.
1886-tól volt a járásoknak a vármegye által kijelölt állandó székhelye[5], addig a főszolgabíró mindenkori lakhelye számított a székhelynek. Az utolsó átszervezés 1894-ben történt, amikor két új járást szerveztek, ezzel azok száma nyolcra nőtt, egyiknek a székhelyét áthelyezték, és mindegyik nevét a székhelyéhez igazították.
1886-tól a megye járásai és azok székhelyei az alábbiak voltak:
- Bányai járás (Gölnicbánya, 1894-től neve Gölnicbányai járás)
- Hernádvölgyi járás (Igló, 1894-től neve Iglói járás)
- Lőcsei járás (Lőcse)
- Magurai járás (Szepesófalu, 1894-től neve Szepesófalvi járás)
- Poprádvölgyi járás (Podolin, 1894-től neve Ólublói járás, székhelye Ólubló)
- Tátrai járás (Szepesszombat, 1894-től neve Szepesszombati járás)
- Késmárki járás (Késmárk, 1894-ben alakult)
- Szepesváraljai járás (Szepesváralja, 1894-ben alakult)
Városai
Bár a Szepesség már a középkor óta egyike volt Magyarország legvárosiasodottabb vidékeinek és 1870-ben 19 város volt a területén, Szepes vármegyéhez mégsem tartozott egyetlen város sem. A Szepesi 16 város kerülete ugyanis 1876-ig külön törvényhatóságot alkotott, és ugyanígy nem tartozott a vármegyéhez a területén fekvő két szabad királyi város, Késmárk és Lőcse sem, ráadásul 1870-ben a megyétől független törvényhatósági jogú várossá alakult Gölnicbánya is. A polgári közigazgatást megalapozó 1870-es és 1871-es törvények alapján a szepesi 16 város mindegyike rendezett tanácsú várossá alakult.
Az 1876-os megyerendezés során került sor a Szepesi 16 város kerületének a vármegyébe olvasztására és ugyanekkor szűnt meg Késmárk, Lőcse és Gölnicbánya különállása is. Ekkor rövid ideig 19 rendezett tanácsú város tartozott a megyéhez, ami rendkívül nagy szám volt, messze több, mint bármelyik más megyében. (1877-ben Magyarországon, nem beleértve Horvátországot és Fiumét, 155 város volt).
A rendezett tanácsú városokra azonban a törvény olyan többletfeladatokat rótt, amelyek ellátása a városi polgároktól többletadóterhet kívánt, ezért azt is megengedte, hogy a kisebb népességű és gazdasági erejű települések önként lemondjanak e rangról és nagy-, esetleg kisközséggé alakuljanak. Ezzel a lehetőséggel a szepesi városok sokkal nagyobb arányban éltek, mint az ország más részein lévők, közülük csupán hét vállalta folyamatosan a kiemelt ranggal járó terheket.
Szepes vármegye rendezett tanácsú városai 1876 és 1920 között az alábbiak voltak.
1882 előtt végleg községgé alakultak:
- Duránd
- Felka
- Mateóc
- Ménhárd
- Ruszkin
- Strázsa
1882 és 1888 között végleg községgé alakult:
- Gnézda
1891-ben végleg községgé alakultak:
Átmenetileg községgé alakultak:
Ólubló (1891-ben nagyközséggé, 1901-ben újra várossá, majd 1910-ben végleg nagyközséggé alakult)
Leibic (1891-ben nagyközséggé, majd 1894-től újra várossá alakult)
Szepesbéla (1891-ben nagyközséggé, majd 1900-tól újra várossá alakult)
Mindvégig városok voltak:
Forrás: Wikipédia
