Váralmás falu a Bánffyhunyad-Zilah útvonalon fekszik az Almás patak mentén. A vár a falutól K-re húzódó Várhegyen helyezkedik. A középkorban Kolozs vármegyéhez számították, a hozzátartozó uradalom pedig három megyére terjedt ki: Kolozs, Doboka és Belső Szolnok. A falut, illetve várost a források több néven is említik: Almásmonostora, Almás, Dezsőfalva, Nagyalmás, Váralmás. Ugyanarról, vagy nagyon közel eső településekről, esetleg településrészekről lehet szó.
A korai településnek elsősorban az ott található bencés monostor adott jelentőséget. Alapításának dátuma és körülményei nem ismertek. Almás első ismert birtokosa Kán nb. László comes volt, aki nem sokkal 1235 előtt kiűzte a monostorból a bencéseket és premontreieket hozott a helyükbe. 1235-ben itt már egy premontrei monostor működött, amely a váradhegyfoki monostor filiája volt, de a fehérvári (erdélyi) egyházmegyéhez tartozott. Az új szerzetesek felélték a monostor javait, majd elhagyták. Ezt követően László világi "kóbor" papokkal népesítette be. Az ügy a pápai kúriába is eljutott, IX. Gergely pápa 1238-ban rendelkezett a kivizsgálásról. A tatárjárás során semmisülhetett meg a monostor és halhatott meg birtokosa is, akiről többet nem értesülünk. Almás birtok a királyra szállt. 1249-ben IV. Béla király Geregye nb. Pál országbírónak és zalai ispánnak adományozta számos Bihar, Szolnok és Kraszna megyei birtokokkal együtt, amit fia, Miklós erdélyi vajda örökölt. Miklós testvéreivel együtt hűtlenségbe esett, a család több tagját kivégezték, 1285-ben végül kihalt a család. Kiterjedt birtokaik egy részét a Borsa nemzetség különféle ága kapta meg. Így szerepel birtokosként a 13. század végén és a 14. század elején a Borsa nemzetség Almásmelléki ága, György vajda, fia, Györk, illetve ennek fia, Dezső. Ők építhették a várat és telepíthették be Almást. Ez lehet a magyarázata, miért szerepel a település Dezsőfalva, illetve később a vár Dezsővár néven. A település gyors fejlődésére utal, hogy a 14. sz-tól már mezővárosnak számított.
Midőn Károly Róbert sorra számolta fel az egyes tartományurak territoriális hatalmát, sor került a Borsák hatalmának megtörésére is. A nemzetség elveszítette Sebesvárt, ahol a királyi hatalmat képviselő Elefánti Dezső maradt meg várnagynak, és a király kezére került Almásvár is. A továbbiakban királyi vár volt, az erdélyi vajda tisztéhez tartozott. 1370-ben a várat Nagy Lajos király Bebek György királynéi tárnokmesternek, és általa fiainak, Imrének és Detrének, illetve György unokaöccseinek, Lászlónak és Ferencnek adományozta új adomány címén, a két Petri birtok kivételével. 1395-ben Zsigmond királytól az almási uradalomért a szikszói uradalmat szerezték meg, amit 1401-ben visszaadtak a királynak és újból Almás vár birtokosai lettek. Ekkori tulajdonosai Pelsőci Bebek Detre nádor, testvére Imre erdélyi vajda, és Imre fiai: László, András, Domokos. A 15. század közepén elsősorban Bebek Imre erdélyi vajda várnagyaival találkozunk a várban. A vajda fia, Pál volt a család vámosi ágának utolsó férfitagja, aki 1469-ben halt meg. A várra elsősorban a család pelsőci ága tartott igényt (Pelsőci Bebek György társbirtokosként szerepel a forrásokban), de Bebek Pál rokonsági köréhez is befolyásos személyek tartóztak, mint például Szapolyai Imre, Pál egyik hugának (Orsolyának) a férje. Mindezek ellenére Mátyás úgy tekintette a várat, hogy magszakadás következtében a koronára háramlott, és 1470-ben első fokú unokatestvérének, Dengelegi Pongrác János erdélyi vajdának és a székelyek ispánjának adományozta. A vár valóban János birtokába került, aki különben a Kis-Szamos másik oldalán helyezkedő Léta várát is birtokolta. Halála után fia, Mátyás örökölte. A vár szerepel abban a házassági szerződésben is, amit Pongrác Mátyás és Aragóniai (Frangepán) Mária Magdolna házassága esetén kötne meg a két család. A házasság viszont nem jött létre. Mátyás király halálával a Pelsőci Bebekek is előhozakodtak igényükkel a várra, amit Mátyás jogtalanul adományozott Dengelegi Pongrác Jánosnak. Végül Pelsőci Bebek János belátta, hogy az új politikai kontextusban sem kaphatja vissza Almást, így olyan formában próbált hasznot húzni a dologból, hogy elzálogosította Szapolyai István nádornak, akinek kétségtelenül nála nagyobb befolyása volt az udvarban. Az uradalom azonban Dengelegi Pongrác Mátyás kezén maradt, 1499-ben is az ő emberei igazgatták az uradalmat. Mátyás azonban a következő évben meghalt, özvegye, Perényi Orsolya férje birtokainak csak egy részét tarthatta meg, elsősorban a diódi-tövisi uradalmat és Léta várát. A többi közel másfél tucat vár és kastély a koronára háramlott. Bebek János számára újból itt volt az alkalom, hogy megszerezze Almás várát, azonban az országos politikai helyzet újabb akadályt gördített ez elé. Korvin János herceg, mivel Pongrác Mátyás másodfokú unokatestvére volt, igényt tartott ennek birtokaira. Pongrác Mátyás huga, Katalin, Újlaki Lőrinc herceg felesége pedig leánynegyedet követelt a Dengelegi birtokokból. A döntés tulajdonképpen a király kezében volt, aki a korábbi nézeteltérések ellenére 1501-ben kibékült Korvin Jánossal és átengedte neki a Dengelegi Pongrác birtokok szinte teljes egészét. Ennek természetesen ára volt: Korvin János le kellett mondjon az oppelni (troppaui) hercegségről és átadni azt a királynak minden ellenszolgáltatás nélkül. Bebek Jánosnak tehát ezúttal sem sikerült visszaszerezni a várat.
A Hunyadi család Korvin János lányának, Erzsébetnek halálával 1508-ban kihalt. II. Ulászló különleges kegye folytán Korvin özvegyét, Frangepán Erzsébetet több Hunyadi birtokban meghagyta, így Almás vára is kezén maradt. 1511-ben a várat Batthyány Benedek budai várnagy kezén találjuk. Bebek János most is inkább egy formai lépésre szánta el magát mikor 1509-ben a várat eladta apósának, Somi Józsa temesi ispánnak, az alsó részek főkapitányának, akivel még 1502-ben szerződést kötött a két család birtokait illetően. Somi viszont konkrétan Batthyány Benedektől kapta meg a várat, amit Atynáért cserélt el. 1507-től ugyan Pongrác Katalin is követelte a részét a várból, Somi Józsával szemben nem tudta érvényesíteni kérését. Somi György halála után, két lánya, Anna és Borbála örökölte az almási uradalmat. A két lány közül alapjában véve Anna, illetve férje Balassa Imre lakta a várat. Különben a Balassáknak ekkor már egyéb, korábban a Dengelegi Pongrácok tulajdonában levő birtokkal is rendelkeztek, mivel Balassa Ferenc, Imre apja, Pongrác Mátyás özvegyét, Perényi Orsolyát vette el feleségül. Így az almási uradalom mellett a létai és a diódi uradalmak is újból egy kézbe kerültek. Balassa Imre adománylevelet is próbált szerezni a várra, ennek azonban a Drágfiak mindig ellentmondtak. Különben a Bélteki Drágfiak is igényt tartottak a várra: Almás vára szerepel Drágfi János tárnokmester 1526. évi végrendeletében, 1535-ben pedig Drágfi Gáspár tiltotta Balassa Imrét Almás vára megszerzésétől és birtoklásától. Mivel Balassa Imre részt vett a Szapolyai János ellenes összeesküvésben, 1540-ben a király több várából is kiostromolta. Almás várát Kornis Miklós és Andrási Márton (más beszámoló szerint Török Bálint) fogta ostrom alá és foglalták el. 1551-ben az Erdélybe vonuló Castaldo seregei ostromolták meg a várat. Mindez idő alatt Almás továbbra is a két Somi lány kezén maradt, akik maguk is konfliktusba kerültek egymással a vár birtoklása felett. Az ostromok mellett ez a helyzet csak tovább kedvezett a vár pusztulásának, amit végül 1594-ben, lerobbant állapotban Csáki István kapta adományba Bátori Zsigmond fejedelemtől.
A tizenötéves háború alatt Basta tábornok hosszabb ideig tartózkodott a környéken, 1602-ben Almás várát is megostromolta. A védőknek a vár feladása ellenében szabad elvonulást ígért, viszont a kivonulókat Basta katonái mégis lemészárolták. A vár átmenetileg kincstári tulajdonba került, Csáki Istvánnak alig 1634-ben sikerült visszaszerezni. 1658-ban szenvedte meg a vár az utolsó ostromot: a Kolozsvár felől a Meszes felé haladó tatárok foglalták el, a környék idemenekült lakosságát rabságra fogták, a várat felgyújtották. Többé nem hozták rendbe. A 19. század elején a Csáki család Nagyalmáson udvarház építésébe kezdett, amihez a vár köveit is felhasználták. Mindezen pusztítások és rendszeres bontások következtében a várnak ma már mindössze néhány fala áll.
A vár eredetileg a Várhegy teljes fennsíkjára kiterjedt és szárazárok vette körül. A külső vagy alsó vár magába foglalt egy palotát, az asszony házát, a vendég házat, egy konyhát és a darabont házat. Innen egy kapun keresztül lehetett a belső várba jutni, amihez a torony, a nagy palota, az úr- és asszonyháza, a leányok háza, a páter háza és kápolna, rabok háza, mosóház, sütőház és vendégház tartozott. A vár alatt veteményeskert, lugas, méhes kert, dinnyéskert, gyümölcsöskert, jégvermes kert, csűröskert húzódott. A külső kapu oldalán helyezkedett az istálló szekérszínnel. A várhoz még egy majorház, sörfőzőház és malmok tartoztak. Mindezekből ma már csak a torony DNy-i fala áll és a hozzáépített helyiségek alapfalai körvonalazódnak ki. A torony terméskőből épült, eredetileg közel 20 m magas lehetett. Falának megmaradt csonkja még őrzi az egyes szinteket elválasztó gerendák fészkeit, illetve az egyik sarokkandalló kürtőjét.
