A magyar honfoglaló törzsek az egykori Pannónia tartomány megszállása során letelepedtek a Zala folyó mentén is, amelyet akkortájt hatalmas mocsarak öveztek. A vizenyős területből kiemelkedő magaslatok szolgáltak állandó élettérként a főként állattenyésztéssel foglalkozó népességnek. 

Az Árpád-házi uralkodók idejéből az első, napjainkig fennmaradt oklevél 1247-ből való, melyben a veszprémi káptalan tett említést a virágzó helységről. Rövidesen az egyházi birtokok között sorolták fel, amit a 14. század elején jogtalanul bitorolt a nagyhatalmú Kőszegi nemzetség. Uralmukat Károly Róbert több évtizedes háborúban tudta csak megtörni. Lakossága gyorsan növekedett, mert a különböző privilégiumok által jelentős vagyont tudott felhalmozni. Adójukat is egy összegben róhatták le a Királyi Kamarának. 

A fejlődés a szabad királyi városi jogállás elnyerésének lehetőségét is felcsillantotta az egerszegiek előtt, de Zsigmond király 1389-ben bizalmas híveinek, a Kanizsai családnak adományozta a települést. Ezzel a népesség földesúri alávetettségbe került, melyen az sem változtatott, hogy urai elcserélték a veszprémi püspökséggel más földekért. 

Az 1526-os mohácsi csatavesztés sötét felhőként árnyékolta be a városlakók életét, egyre gyakoribbá váltak a török könnyűlovasok fosztogató portyái, ezért a lakóházakat vaskos cölöpfallal kerítették körbe. A helyőrség szállásául külön erődítményt is emeltek, szintén palánkból. Miután az 1600-as évben Kanizsát megostromolták és elfoglalták az oszmán hadak, Egerszeg a bécsi Haditanács által létrehozott végvárrendszer első vonalába került. A hadi krónikák lapjain számtalan vitézi tettet, véres összecsapást jegyeztek fel a hódoltsági időkből. 

A vész napjai 1664-ban érték el a várost, melyet végvárával együtt felgyújtottak Köprülü török nagyvezir hadai. Az üszkös romok csak lassan népesültek be újra, a katonai jelentőségét vesztő erődítmény helyén új lakóházak épültek. Így napjainkra nyoma sem maradt az egerszegi védőműveknek, de a nagyszabású fejlesztések során gyakran kerülnek napvilágra a letűnt évszázadokra emlékeztető tárgyi leletek.