A Sebes-Körös és a Sebes patak találkozásánál fekszik, a Nagyvárad-Kolozsvár országút közelében. Többnyire Sebesvárként említik a források, de Hunyadvár, illetve Kalotaszeg vára néven is előfordul. 

1319-ben a forrásokban egy Derguech nevű vár szerepel, amely a Borsák tartományuraságához tartozott míg 1317-ben Elefánti Dezső el nem foglalta I. Károly király számára. 1319-ben szintén Dezső kezén szerepel Sebesvár vára is, és elképzelhető, hogy valójában ugyanarról a várról van szó. Ezt követően több mint egy évtizedig ő volt a vár várnagya. 1319-től tehát Sebesvár királyi vár lett, és mivel kezdetben Bihar vármegyéhez számították - vagyis kimondottan az anyaországhoz és nem Erdélyhez tartozott - közvetlenül a király rendelkezett vele. Valamikor a 14. század közepén került Kolozs vármegyéhez, ettől fogva a király nevében a mindenkori erdélyi vajda adminisztrálta, honor birtoka lett. A vár köré szervezett uradalom központja a közeli (Bánffy) Hunyadon volt, épen ezért az írott forrásokban néha Hunyadvár néven szerepel. 

A várat Zsigmond király juttatta magántulajdonba. 1398-99-ben Mircse havasalföldi vajdának adományozta, akivel még 1395-ben szövetséget kötött. Hasonlóképpen jutott a román vajda Törcsvár birtokába is. Zsigmond később mindkét várat visszavette, 1408-ban Sebesvár újból az erdélyi vajdák kezén volt. 1433-ban Zsigmond Losonci Bánfi Istvánnak és Lászlónak adományozta cserébe a Győr vármegyében fekvő Gönyi várért. 1435-ben említi őket először oklevél a vár birtokában. Zsigmond adományát a későbbi királyok is megerősítették a Losonci Bánfiak számára, ezek közül II. Ulászló király 1496-ban kelt adománylevele maradt meg. A vár gyakorlatilag tulajdonukban maradt egészen a 18. században bekövetkezett pusztulásáig. Az uradalomról nem őrződött meg összeírás. Csánki Dezső gyűjtése alapján (Bánffy)Hunyad mezőváros és kb. 20 falu tartozott hozzá. Az uradalom jelentőségét növelte, hogy a hozzátartozó havasokban aranyat mostak, illetve nagykiterjedésű erdők tartoztak hozzá. Várad török kézre kerülése után (1660) egyfajta végvár szerepet töltött be. Ekkor az erdélyi rendek elrendelték a megerősítését, ami végül a törökök heves ellenállásán bukott meg. A várat 18. század elején még használták, de az 1680-ban és 1715-ben készült leltárak tanúsága szerint már nem volt megfelelően karban tartva, a várfal is egy helyen leomlott. Az 1715-ös leltár készültekor Bánfi György és Farkas birtokolta a várat. A 18. században már értelmét vesztette, katonaságot sem volt miért tartani benne. 

A vár egy nem túl magas dombon fekszik közvetlenül a falu felett. Sziklakőből épült, falai vakolva voltak. Egy masszív kerek toronyból (lakótoronyból) áll, amihez egy ovális udvart közrefogó várfal csatlakozik. A toronnyal átellenben, a vár másik végében egy nagyméretű kerek rondella helyezkedik. A vár, két hosszanti oldalán, egy-egy kerek kétszintes bástyával egészül ki, mindkét szinten lőrésekkel tűzfegyverek számára. A torony viszonylag jó állapotban maradt meg, szinte eredeti magasságában áll. Jelenleg három szintet lehet elkülöníteni, amelyek között részben a torony falának vastagságában kialakított lépcsőn lehetett közlekedni. A legfelső szinten egy kürtő nyomát lehet megfigyelni. Eredetileg a várfal belső oldalának mentén sorakoztak a különféle helyiségek, ezek az építmények azonban többnyire elpusztultak. A várról készült leltárak szerint feltűnően sok pince volt benne, és ezek voltak a legjobb állapotban.