Torockószentgyörgy vára (Fehér megye)


Torockószentgyörgy vára (Fehér megye)

Az egykoron Torda vármegyéhez tartozó Torockó és Torockószentgyörgy a Maros jobb oldali mellékvize, a Torockó patak mentén fekszik, Tordától DNy-ra. Habár földrajzi szempontból a Maros medencéhez tartoznak, sokkal szorosabban kötődnek az Aranyos vidékhez, kapcsolat, amit a 13. század vége óta a Székelykőn emelt vár teremtett meg. 

A 13. század végén, amikor Torockó megjelenik az írott forrásokban az Ákos nemzetségből származó Torockai család birtokában volt. Torockai Ehellős a legkorábbi ismert személy, aki itt birtokosként tűnik fel. Ezek az adatok azonban mindössze a 13. század második felére utalnak, vagyis a mongol támadás utáni időszakra. A legvalószínűbb, hogy ezt a földet, ami a szomszédos Aranyos földjéhez hasonlóan Torda királyi várhoz tartozott, Ákos nb. id. Ehellős kapta meg a tatárjárást követően, és benépesítése is ugyanezen család művének tekinthető. Az kétségtelen, hogy amikor V. István király (1270-1272), esetleg mint ifjabb király (1257-1270), Aranyos földet a kézdi székelyeknek adományozta, a Torockai család itt már birtokos volt. 

Torockó 1241 előtti történetéről tehát semmi biztosat nem tudunk. Elképzelhető, hogy létrejötte a környék fakitermelésével áll kapcsolatban, ami a Maroson lebonyolított sószállításhoz volt szükséges. Nincs kizárva, hogy a későbbiekben Torockóra oly jellemző vasércbányászat is megindult ebben a korszakban. Amint azt Jakó Zsigmond bebizonyította, a III. András 1291-ben kelt oklevelére épülő történet miszerint a stájerországi Eisenwurzelből telepedtek ide bányászok, akik számos kiváltságot kaptak, tulajdonképpen egy 18. század végi hamisítvány. Ez az adat mindössze arra jó, hogy megismerjük a torockóiak 18. századi problémáit, amelyek megoldásáért képesek voltak oklevelet hamisítatni. 

A tatárjárást követő szorgos várépítési hullám során úgy tűnik az Ákos nemzetségnek ide szakadt ága is épített egy várat a Torockó melletti Székelykőn. 1291-ben ifj. Torockai Ehellős a várat örökjogú tulajdonának nevezte, és közös használatra átengedte a kézdi székelyeknek, amíg azok a szomszédos Aranyos földjén laknak. A feltétel mögött nyílván az a szándék húzódott, hogy a család egy esetleges támadás esetén számíthatott a székelyek részvételére a vár védelmében. Itt nyílván egy olyan várról van szó, ami nem a család állandó lakhelyéül szolgált, és ami nagyobb tömegek befogadására is képes volt. A roppant nehezen megközelíthető vár fekvésénél fogva is csak menedékvárnak tekinthető. Nehéz lenne elképzelni, hogy a család mindennapjait egy várban töltötte az oda felkapaszkodó székelyekkel és egyéb megyebeliekkel. Mára semmi nem maradt meg belőle, Orbán Balázs viszont még látta néhány falát, és az egyedüli összefüggő leírás a romok alaprajzával is tőle származik. 

A torockószentgyörgyi várat először 1469-ben említik az írott források. Ennél viszont jóval korábban épült, valamikor a 14. században. Hol Torockó, hol Szentgyörgy, ritkábban Torockószentgyörgy néven szerepel. A Torockó név használata kihat egyes források helyes értelmezésére, mivel akár a Székelykőn épült (torockói) várra is lehet őket vonatkoztatni. 

Hagyományosan a már említett ifj. Torockai Ehellőst tekintik építőjének, aki 1303 és 1321 között több rendben erdélyi alvajda volt. Vele ki is merült a családban magasabb hivatalt viselt személyek sora, habár a Torockaiak a későbbiekben is megmaradtak Erdély egyik tehetősebb nemesi családjának. 1366-ban például Nagy Lajos királytól pallosjogot kaptak. Hogy a vár legkorábbi részét képező tornyot valóban Ehellős építette-e vagy sem, ma már nem lehet megállapítani. Sokkal valószínűbb, hogy építése Torockai Elek nevéhez fűződik, amint erről egy 1492-es oklevél beszámol. A tornyot azért nevezik vár előttinek, mivel 1492-ben a várnak már egy újabb, egységesebb része is állt a Várhegy másik oldalán. A Torockaiak családfáját végigszemlélve valóban találkozunk egy Elekkel aki 1375-ben halt meg. Más Elek 1492 előtt nem volt a családban. Ezek szerint a torony valamikor a 14. század közepén vagy nem sokkal azután épült. A családtörténeti adatok is arról tanúskodnak, hogy a 14. század közepén, második felében, a család két ágra szakadt: az egyiket képviselték István gyermekei, ide tartozott Elek is, a másikat pedig Ákos gyermekei. Mindketten Ehellős alvajda fiai voltak. Elképzelhető, hogy ebbe a kontextusba illeszkedik bele Torockai Elek toronyépítése. 

A torony mind a mai napig a vár legépebben megmaradt része. Tulajdonképpen a lakótornyok klasszikus típusát képviseli. A négyzetes alaprajzú torony terméskőből épült, szélessége hozzávetőlegesen 10 m, magassága 20 m. Belső kerülete 5 m2. Bejárata a D-i oldalon található és az első emeletre nyílik. A torony földszintből és négy emeletből állt, amit deszkafödémek választottak el. Kivételt a földszint képezett, ami Orbán Balázs leírása szerint boltozva volt. Az első szintről a másodikra egy falba mélyített lépcsőn lehetett feljutni. A többi szintek közti közlekedést minden bizonnyal létrával oldották meg. A torony külső falsíkjának tetején megfigyelhető gerendafészkek egy esetleges védőfolyosó kialakítására utalhatnak, ami fölé a tető emelkedett. A torony DNy-i sarkából egy masszív fal indul ki, és a torony közelében fekvő sziklaszirtig húzódik. Ezáltal biztosították a Ny-i oldal védelmét, ami tulajdonképpen a Várhegy legkönnyebben megközelíthető oldala. A várfal a toronytól D-re egy kis előudvart is határolt és erre tekintett a torony bejárata. A torony többi oldalát szárazárok vette körül. 

A várról a továbbiakban is hallgatnak az írott források. Először 1459-ben történik rá utalás, amikor Torockai Ehellős egy Enyeden lakó jobbágyot tartott itt fogva, aki állítólag a család jobbágyainak szöktetésében segédkezett. A várat név szerint 1469-ben említi egy forrás. Ez idő alatt a várat tovább bővítette a család. A vár keleti oldalán építkeztek, amit 1470-ben újonnan épültnek neveznek. A vár K-i oldalán található egy sziklaszirten emelkedő második torony, illetve ehhez D-i irányban egy palotaszárny csatlakozik. A palotaszárny szabadon álló végét armírozták, ami világosan elkülöníti ezt a későbbi építkezésektől, és arra utal, hogy ebben a szakaszban a vár mindössze a második toronnyal és az új épületszárnnyal egészült ki. Ezzel megkezdődött a Várhegy D-i oldalának is a beépítése, annak ellenére, hogy az itt található meredek sziklás terep nem igazán kedvezett az építkezésnek. Úgy a torony, mint a palotaszárny nagyon romos állapotban található, a torony még a 19. században leomlott, mindössze egyik sarka áll. A palota bejárata az Ny-i oldalon található és minden bizonnyal a palotán keresztül lehetett megközelíteni a tornyot. 

A család viszont sokáig tudta nyugodtan élvezni a kibővített várat mivel 1467-ben más erdélyi nemesek mellett ők is részvettek a Mátyás ellenes lázadásban. Az arisztokrata résztvevőknek Mátyás megkegyelmezett, javaikat sem kobozta el. Az ostor inkább a lázadásban résztvevő középnemeseken csattant, és a Torockaiak is ehhez tartoztak. A lázadásban a Torockai családnak legalább két tagja vett részt: László és Ehellős, akik a család külön-külön ágának voltak a képviselői. 1467 októberében Mátyás ugyan Lászlónak megbocsátott, Ehellős helyzete viszont függőben maradt. Ami késett nem múlott, és 1470 januárjában Mátyás király Torockai Ehellős birtokait Monoszlói Csupor Miklós újonnan kinevezett erdélyi vajdának adományozta, aki elsősorban Mátyás moldvai hadjárata során tüntette ki magát. Az adományozás során azonban a király nem vette figyelembe, hogy Lászlónak megkegyelmezett, így az elkobzott javak között László családjának birtokai is szerepeltek. A család több mint négy évtizeden keresztül pereskedett az elkobzott vár és a hozzátartozó birtok visszaszerzéséért. Ezalatt a vár egy részét Monoszlói Csupor Miklós erdélyi vajda, Bottyini Kis János, Derzsi Péter, Dengelegi Pongrác János erdélyi vajda és fia Mátyás, Korvin János herceg, Batthyány Benedek és Iklódi Dési János birtokolták. Az egyre bonyolódó birtokügyben úgy tűnik a Dózsa György vezette lázadás hozott megoldást. A lázadás során a Torockaiak is ide húzódtak vissza jobbágyaik egy részével. A lázadás leverése után Torockai Ferenc előtt is nyitva állt a lehetőség, hogy visszaszerezze a család Mátyás által elkobzott birtokait. Kérésével II. Lajos királyhoz fordult, és azt állította, hogy a lázadás során a várat elfoglalták, felgyújtották, a család iratainak egy része pedig megsemmisült. Hogy ezt alátámassza a helyszínen okmánytöredékeket és pecséteket is bemutatott. Kevés a valószínűsége, hogy ezek a töredékek győzték meg a királyt Torockai Ferenc igazáról, de végül is 1516-ban megszületett a végleges döntés: Ferenc és gyermekei visszakapták a várat és a hozzátartozó birtokot. A birtok ekkor a következő falvakból állt: Torockó mezőváros, Torockószentgyörgy, Bedelő, Gyertyános, Felsőszolcsva, Alsószolcsva, Posága, Újfalu, Vidal, Borév. 

A Torockaiak tulajdonképpen addig pereskedtek, hogy mire a várat visszakapták ez a rezidenciaforma elavult lett. A 15. század folyamán egyre jobban terjedtek a síkvidéken épült várak és udvarházak, és ez a folyamat a következő században csak erősödött. Különben a helyzet kényszere folytán a Torockai család különféle ága már megépíthette udvarházát Torockószentgyörgyön. A későbbiek során várat veszély esetén használhatták inkább, mint amilyen a Dózsa-lázadás is volt. Éppen ezért nem hanyagolták el, sőt lehetséges, hogy egyes késői építkezések is erre a korszakra tehetők. Hasonló menedékszerepet töltött be a vár a Rákóczi-szabadságharc idején, amikor az osztrákok ágyúval lőtték és véglegesen elpusztították.


Szerkesztés dátuma: hétfő, 2013. március 18.
Nézettség: 1,612 Kategória: Varaink, kastélyaink
Előző cikk: Torna vára Következő cikk: Törökszentmiklós vára

Forrás:
www.castrumbene.hu


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: