A hunok és a Hun Birodalom

A hunok kulturális-szellemi téren egyértelműen rokonai a magyarságnak, s nagy valószínűséggel az Árpád-féle honfoglalás uralkodó rétege genetikailag is a hunok vezető néptörzsének tagjai voltak. Így teljes joggal illeszthető be a magyarság korai történetébe a hunok története is.

A hunok és a magyarok rokonságának, azonosságának tárgyalásakor hasonló problematikába ütközünk, mint a szkítákkal kapcsolatban:

1. a hunok is a róluk elnevezett birodalom uralkodó népe volt,

2. a magyarság történeti tudatában s az azt tükröző régi krónikákban a hunok és a magyarok egy népként vannak számon tartva: "Akkor a választásuk arra esett , hogy majd Pannónia földjét keresik fel. Erről ugyanis a szállongó hírből azt hallották , hogy az Attila király földje, akinek az ivadékából Álmos vezér , Árpád apja származott." (Anonymus) "Itt azután az ő [Nimród] felesége, Eneth két fiút, mégpedig Hunort és Magort szülte. Ezektől erednek a hunok, vagyis a hungarok (magyarok)". "Történt pedig, hogy ennél az összecsapásnál a leányok közt Dulának , az alánok fejedelmének két leányát is elrabolták. Az egyiket Hunor, a másikat Magor vette magához feleségül. Tőlük vették eredetüket az összes hunok."

(Kézai Simon)

 

Az időbeli közelség miatt a szkítáktól eltérően a hunokról jóval több forrás áll a rendelkezésünkre, melyeknek vizsgálata folytán a szkíta-magyar kapcsolathoz hasonló, de a tények sokasága miatt jóval nagyobb biztonsággal ki lehet jelenteni: a hunok kulturális-szellemi téren egyértelműen rokonai a magyarságnak, s nagy valószínűséggel az Árpád-féle honfoglalás uralkodó rétege genetikailag is a hunok vezető néptörzsének tagjai voltak. Így teljes joggal illeszthetjük be a magyarság korai történetébe a hunok történetét is. A mi szempontunkból a huntörténet népünk történetének fényesebb lapjaira kívánkozik, noha a hunokról a modern nyugati történetírás általában kedvezőtlen képet fest, s negatívan ítéli meg a világtörténelemben játszott szerepüket is. Ám a következőkben meglátjuk, hogy ez korántsem felel meg a valóságnak. A kortárs kínai, perzsa vagy római krónikás hunok iránti ellenszenve vagy éppen gyűlölete érthető, hisz annak oka legfőképp az, hogy a letelepült népek számára a hódító lovas nomád nép, akik mellesleg kitűnő államszervezők voltak, állandó veszedelmet jelentett. A hunok hódító hadjáratait a keresztény vallás,illetve a római- keresztény világ elleni támadásnak is tekintették a kortárs történetírók, kik közül többen szerzetesek voltak. A rosszul informáltság is jellemző volt rájuk, hiszen általában a hallomásból szerzett , képtelen mesékhez hasonlító adatokat, történeteket (pl. a hunok tisztátalan lelkektől származtak, s eredetileg rút , emberhez alig hasonlító , beszélni is alig tudó, mocsárlakó nép volt!) is megörökítették igazságként, amit az utódok szintén átvettek és elfogadtak.Korunk nyugati történészeinek elfogultsága viszont nem csak erkölcsileg, hanem szakmailag is kifogásolható.

 

"Filimer , a gótok királya (...) , amint már fentebb említettük , Scythia földjére vonult be, alattvalói között néhány varázslónőt talált (...) , s mivel ezeket gyanúsaknak tartottak, kiűzte őket a közösségből, és seregével messzire kergetve, arra kényszerítette őket, hogy a pusztaságban bolyongjanak. Amikor ezeket a pusztaságban kóborlókat meglátták a tisztátalan lelkek, s ölelésben egyesültek velük, ezt az igen vad fajt hozták a világra, amely először a mocsarakban lakott; és ez a kicsi, rút, hitvány és emberszerű nép arról volt ismert, hogy az emberi beszédet csupán utánozni tudta." (Iordanes a hunok eredetéről)

 

A hunokról fennmaradt legkorábbi összefoglaló munka az i.e.100 körül alkotó Szima Csien (a kínai történetírás atyja) "Történelmi Feljegyzések" c. hatalmas, Kína és a szomszéd népek történetét i.e. 2550-től 90-ig megörökítő, 130 kötetből álló művének 110. kötete. A belső ázsiai hunok , akikről a kínaiak "hsziungnu" néven írtak, már Kína korai történetében felbukkantak legtöbbször ellenségként, s a Sárga Császár (Csin Si - Huang, i.e.221-210) betöréseik megfékezése végett építette a Nagy Falat. A hsziungnukat hunoknak is nevezték, mely szó mongolul annyit jelent, hogy 'ember'.

 

Az ázsiai hunok - és az ókori Közép-Ázsia népeinek - nagy része a közhiedelemmel ellentétben europid, s nem mongoloid jellegű volt, mint arról a korabeli sírok is tanúskodnak. Ezt megerősíti egy kínai tudósítás is , mely szerint az i.e. 311-ben az akkori kínai fővárost meghódító hun király (san-jü) 184 cm magas, szőke hajú férfi volt, kinek hosszú szakállában vörös fürtök látszottak.

Az ázsiai hunok birodalmának fénypontja az i.e. 3-2.századra esett, s hódításaik járultak hozzá a nagy belső-ázsiai népmozgásokhoz, melyeket majd elindítják a nagy népvándorlások első hullámát. Az akkori időkből ismert nagy hun király, akik a kínaiak Mao-tunnak hívtak, közép- és belső-ázsiai hódításai után (26 nép hódolt be!) azt írta a kínai császárnak, hogy "mindezen népeket hunná tettem és az összes nyilas népek egyetlen családban egyesültek". A Kínai Császárság, mely időnként még adót is fizetett a hunoknak , Vu-ti császár és utódainak uralkodása alatt jelentősen megerősödött , s ez kihatott a hun-kínai erőviszonyra is. I.e. 48 körül az ázsiai hunok két ágra , északira és délire szakadtak. A déliek hamar különböző fokú kínai függőség alá kerültek, s végérvényesen 439-ben szűnt meg az utolsó ottani hun államalakulat. A beolvadás ellenére az ujgurok és más kisebb , ma Északnyugat-Kínában élő nép magát a déli hunoktól eredezteti. Az északiak is sokat hadakoztak a kínaiakkal, s egy nagy támadás után 91-ben végleg nyugat felé vonultak.

 

"Egy évvel később [Kr.e.100] , a han császár harmincezer lovas élén Jiuquantól észak felé küldte Li Guangli hadvezért, hogy támadja meg a Tienshan hegységnél (a mai xinjiang tartományban) a Jobboldali Bölcs királyt. Több mint tízezer ellenséget ölt meg, mielőtt visszatért. A xiongnuk azonban nagy erővel körülvették csapataival együtt, s éppen hogy sikerült elmenekülnie, minden tíz emberből hat-hét elpusztult. (...) Két évre rá a han császár újra Li Guanglit küldte hatezer lovas és százezer gyalogos élén Soufangtól északi irányba. Lu Bode közel tízezer embert vezetett, , hogy Lihez csatlakozzon, míg Han Yue harmincezer gyalogossal nyomult előre. Mikor a shanyu hírt kapott minderről , a családját és összes vagyonát északra, a Yuwu folyón túlra költöztette. Ő maga tízezer lovas élén a folyótól délre várt, és csatába szállt Li Guangli hadaival. Li Guangli vonala megtört és kezdett visszahúzódni, tíz napig tartó véres csatában birkózva a shanyuval. Amikor viszont hírt kapott arról, hogy az egész családját kiirtották egy boszorkányperben, ő és minden embere behódolt a xiongnuknak. Csak egy vagy két katonájának sikerült visszajutni han földre." (Szima Csien beszámolója a szinte folyamatos kínai-hun háborúkról)

 

A legtöbb szakkönyvben azt lehet olvasni, hogy a hunok csak 370 táján lépték át Európa határát. Ám ez nem igaz, hiszen a hunok egy csoportja az alánokkal szövetségben már i.sz.1.századában valahol a mai Ukrajna területén élt. A 2-3. század folyamán az európai (nyugati) hunok haderejét az örmény királyok hol szövetségben , hol ellenségként is megismerték. A 370 körüli dátum a Balambér nagykirály vezette hatalmas hadjárat időpontja, amikor is a nyugati hunok betörtek a keleti gótok birodalmába. Ám ennél kb.húsz évvel korábban (azaz 350 körül) a hunok már elfoglalták a korábbi szövetséges nép, az alánok birodalmát. Ez a hódító szándék volt ennek a népvándorlási hullámnak a legfőbb oka, s nem a másik rokon nép, kínaiul a zsuan-zsuanok, azaz az avarok nyugati irányú terjeszkedése, ami amúgy 400 körül következett be. Balambér nagykirály vezetésével a hunok - akik között természetesen számos rokon és korábban behódolt néptörzs is volt - 374 és 376 között megdöntötték mind a keleti mind a nyugati gótok birodalmát. A gótok egy része beolvadt a hunok közé (e korszakból származik a Nibelung-ének története) , míg másik része inkább a már halódó Római Birodalomban keresett menedéket. Ekkortól kezdve a hunok már aktív részesei az európai politikának. Mivel 395-ben kettéosztott Római Birodalomnak is meggyűlik a baja a különböző germán népekkel, a hunok gyakran szövetségesként segítik elsősorban a Nyugatrómai Birodalmat, s így közvetve évtizedekkel hosszabbították meg annak összeomlását. Uldin, Karaton és Rua hun nagykirályok alatt a Hun Birodalom mind területben, mint anyagilag szépen gyarapodott, hiszen a hadizsákmány mellett tekintélyes "békeadót" is behajtottak elsősorban a Keletrómai Birodalomtól, azaz Bizánctól. A helyzet csak akkor változott, amikor a Nyugatrómai Birodalom uralkodórétegében a germánok vették át a vezető szerepet, akik a már megszervezett keresztény egyház politikai és anyagi támogatását is bírták.Ekkor már Buda halála után Attila volt egyedül a hunok nagykirálya. Alakja messze kimagaslott a kortársai közül, egyedül talán a római hadseregparancsnok, a korábbi barát és a későbbi nagy ellenfél, Aetius volt az , aki vetélytársa lehetett. Attila jellemzése az udvarában tartózkodó bizánci követnek, Priszkosz rhétornak a tudósításából maradt fent, amit aztán a későbbi történetírók (pl.Iordanes) mind átvettek:

" Ez a férfi a népek és a földek megfélemlítésére született a világra,aki,nem tudom, milyen végzet akaratából, mindent rettegésben tartott a róla elterjedt szörnyű híreszteléssel. Ugyanis járása büszke volt, ide-oda forgatta szemeit, igyekezvén, hogy hatalmát kevély testtartásával is kifejezze. Kedvelte a háborút, de ő maga mértékkel vett részt benne. Megfontolt gondolkodású volt, a könyörgők előtt meglágyult, akit egyszer a bizalmába fogadott, az iránt jóindulatot mutatott. Alacsony termetű, széles mellkasú, pisze orrú, sötét bőrű volt, tehát származásának jeleit viselte magán."

Attila hosszú távú célja alighanem az egész Európa feletti uralom megszerzése volt. A végső összecsapásként számon tartott catalaunumi csata (451) azonban nem döntött el semmit, hiszen egyik fél sem tudott a másik fölé kerekedni. A háború igazi tétje igazából az volt, hogy a Római Birodalom romjain születő új Európa milyen vezetésű lesz: germán avagy hun. A kérdést végül 453-ban Attila nászéjszakáján történő titokzatos halála (hivatalosan orrvérzésből adódó fulladás, de alighanem mérgezés) döntötte el. Attila és közvetlen elődeinek hatása Európa népeinek történetére óriási. Egyrészt meggyorsította a hosszú haldoklás állapotában leledző Nyugatrómai Császárság összeomlását, másrészt véget vetett a germán népek körében dívó, örökös törzsi háborúknak, s ezzel egyfajta integrációt hajtott végre nemcsak a hunok uralta területek, hanem közvetve az egykori Római Birodalom keretén belül élők között is. Ez az integráció elsősorban természetesen a Hun Birodalom érdekében történt, s annak állam- és közigazgatási feladatát könnyítette meg, melynek hatása aztán kiterjedt (volna) az élet egyéb részeire (gazdaság,kultúra stb.) is.

 

"Volt a két sereg közt egy kanyargó patak, olyan sekély vízzel, hogy ha az ember egy kalapot dobott volna bele , a víz lassú folyása alig bírta volna odább vinni - a csata folyamán azonban állati és emberi vértől olyan rohamos folyásúvá vált, hogy kocsist szekerestől, katonát fegyverestől magával sodort, és ezen patak a seregben igen-igen sok halált okozott. Ezen ütközet tehát, amelyet a hunok és Nyugat királyai vívtak az említett helyen, a régiek elbeszélése szerint nagyobb volt minden ütközetnél, amelyet valaha egy napot és egy helyen vívtak. Ezen csatában Aldarichus [valójában Teodorik] gót király nyomorultul elesett. Mihelyt azután a többi király ennek haláláról értesült, azonnal valamennyien megfutamodtak. Ettől a naptól kezdve tehát elbízták magukat a hunok és Etele király, és félelem szállotta meg a föld kerekségét, annyira, hogy több tartomány ennek hallatára adót szolgáltatott nekik"

(Kézai Simon a catalaunumi ütközetről)

Attila nagykirály temetési módja Gárdonyi Géza híres regényéből (A láthatatlan ember) jól ismert, de részben téves , hiszen az eredeti szövegben nem szerepel sem a konkrét hely, sem az, hogy vízbe temették volna el. Mindenesetre érdekes összehasonlítani a kínai krónikákban megörökített ázsiai hun temetkezési szokással:

"A xiongnuk [hunok] kettős koporsóba - egy belsőbe és egy külsőbe - temetik a halottat, arany, ezüst, ruha és szőrme mellékletekkel, de nem emelnek sírdombot, s nem ültetnek fát a sírra, gyászruhát sem öltenek. Mikor egy uralkodó meghal , gyakran tucatnyi, de néha száznál is többre rúg a fejedelmi kegyben részesült tanácsadók és ágyasok száma, akik követik őt a halálba. "

Attila fiain nem voltak alkalmasak a birodalom irányítására, illetve fenntartására, így szinte azonnal szétesett a hatalmas birodalom, s az azt alkotó többtucatnyi népcsoport szétszóródott a szélrózsa minden irányába. Ám az elég valószínű, hogy hun népesség maradt a Kárpát-medencében is, akik krónikáink szerint a "székely" nevet vették fel. A nyugati hunoknak még egy kisebb birodalmat sikerül alkotni az Attila-fi Irnek vezetésével, amit Bolgár Birodalomnak (a 'bolgár' szó türkül 'kevert'-et jelent) neveztek, s ami kb. 480 és 550 között állt fent. Érdemes még néhány szóban megemlíteni a "fehér" hunokat ("fekete" hunok a nyugatiak), akik az 5-6. században Közép-Ázsiában alapítottak egy hatalmas birodalmat, melybe Észak-India is beletartozott (az ottaniak - rádzsputok, gudzsarátiak - még mindig őrzik hun származástudatukat!).

A hunok nyelvéről máig vitatkoznak a tudósok, s általában azon a véleményen vannak, hogy ótörök nyelv. A hunok az első olyan nagyállattartó lovas nép, amelyről biztosan tudjuk, hogy volt írása, hiszen a hunok fadarabkákra rótták fel a közlendőiket, azaz rovásírást használtak, mivel az óriási birodalom igazgatásához szükség is volt az írásbeliségre. A nemrégiben megtalált örmény-hun szótár feldolgozása után mindenképpen többet tudunk majd a hunok nyelvéről, legyen az ótörök vagy más nyelv.

A hunok életmódja, kultúrája nagyon hasonlított a szkítákéhoz. Istenként az égre tekintettek, a többi természeti megnyilvánulást ( a napot, a holdat stb.) csak tisztelték. A nagykirály az Isten földi fiának számított. Az ég állataként a lovat imádták,de a Nap állata, a szarvas, valamint a szkíták révén már ismert griff, turul és oroszlán is igen nagy tiszteletnek örvendett körükben. Már az 5. században ismerték a kereszténységet, de a manicheus vallás (a világot a Jó és a Gonosz kettőssége s örök küzdelme határozza meg) sem voltidegen tőlük.

A hunok sem kizárólag nomadizáltak, hanem az állattenyésztés mellett földműveléssel, kézművességgel és kereskedelemmel is foglalkoztak. Belső-ázsiai szomszédjaik szerint nekik volt a legjobb gabonájuk, náluk voltak a legjobb orvosok, és a hunoknak volt a legjobb konyhájuk.

A hun társadalom szigorúan hierarchikus volt, ám ez a hierarchia családjogon érvényesült. A hadrend alapja pedig a család, illetve annak nagyobb egységei, a nagycsalád, a nemzetség, a törzs és a törzsszövetség volt. A harci taktika alapja , mint általában a lovas népeknél, a gyorsaság, a mozgékonyság és a gyors reagálóképesség volt. Fő fegyverük az íj volt, de közelharcban kardot, tőrt és dárdát is használtak.

Ha a németek büszkén tartják számon őseikként a valóban vandál vandálokat, akiktől a pusztításon kívül semmi érdemleges nem származott, akkor mi magyarok joggal lehetünk büszkék, s nyíltan vállalhatjuk a hun őseinket.