Szent István király első törvénykönyve


Szent István király első törvénykönyve

(1001 körül)

Előszó a királyi törvényhez

 

Az isteni kegyelem uralkodása alatt. 

A királyi méltóságnak a keresztény hit tápláló erejével véghezvitt alkotásai fényesebbek és erősebbek szoktak lenni más méltóságok műveinél. És mivel minden nép saját törvényei szerint él, ezért mi is, Isten akaratából országunkat igazgatván, a régi és új császárok példáját követve, törvényhozó elmélkedéssel meghatároztuk népünk számára: miképpen éljen tisztességes és békés életet. Hogy amiként isteni törvényekkel gazdagabbá lett, ugyanúgy világiakkal is legyen ellátva, hogy amennyire ama isteni törvények által a jók gyarapodnak, ugyanúgy bűnhődjenek a gonoszok emezek által. Amiket pedig elhatároztunk, a következő sorokban jegyeztük le.

 

1. Az egyházi javak állapotáról

Bárkit is, aki a kevélység gőgjétől pöffeszkedve, az Isten házát megvetendőnek véli, és az Istennek szentelt és az Isten tiszteletére a királyi mentesség védelme alá helyezett birtokokat gyalázattal illeti, vagy megkárosítani merészkedik, mint Isten házának megtámadóját és megsértőjét, közösítsék ki. – Illik, hogy magának a király úrnak a haragját is érezze, akinek jóakaratát megvetette és intézkedését megsértette. Azért nem kevésbé parancsolja meg a király, hogy az általa engedélyezett mentességet mindenki, aki uralma alá tartozik, sértetlenül tartsa meg, és ne támogassa azokat, akik meggondolatlanul azt állítják, hogy nincs szükség egyházi vagyonra, vagyis olyanra, amit az Uralkodók Urának adtak át. Éppúgy a király oltalma alatt állnak ezek, mint az ő saját örökösei, és még nagyobb gondot fordítson rájuk, mert amennyivel nagyobb az Isten az embernél, annyival előbbre való a vallás ügye a halandók birtokainál.

Azért csalatkozik az, aki inkább a saját dolgaival dicsekszik, mintsem az isteniekkel. Eme egyházi javaknak isteni rendelésből odaállított védelmezője és őre azokat szorgalmas gondoskodással nemcsak megőrizni tartozik, hanem szaporítani is, és szükséges, hogy inkább azokat védelmezze és gyarapítsa, melyeket előbbre valóknak mondottunk, mint a sajátját.

Ha pedig valaki esztelenül, a maga gonoszságának helytelenségével megkísérelné, hogy a királyt helyes szándékától eltérítse, és úgy látszanék, hogy őt semmi szerrel nem lehet lecsendesíteni, még ha ideiglenesen valamely szolgálatokra alkalmas lenne is, le kell őt metszeni, és eldobni az evangélium ezen szavai szerint: ha a te lábad, kezed vagy szemed megbotránkoztat téged, vágd le vagy vágd ki azt, és vesd el magadtól (vö. Márk 9;42,44,46).

 

2. A püspököknek az egyházi javak feletti hatalmáról és a világiakkal való egyetértéséről

Akarjuk, hogy a püspököknek legyen hatalmuk az egyházi javakat gondozni, igazgatni s kormányozni, és azok felett rendelkezni az egyházi törvények határozatai szerint. Akarjuk, hogy a világiak is engedelmeskedjenek a püspököknek szolgálataikban az egyházak igazgatása, az özvegyek és árvák védelmezése érdekében, és hogy engedelmesek legyenek kereszténységük megtartásában. És legyenek egyetértők az ispánok és a bírák főpapjaikkal, az igazságnak az isteni törvény parancsai szerint való kiszolgáltatásában. És semmiképpen meg ne rontsák az igaz törvényt valamely részében valakinek a hazugsága, hamis tanúbizonysága avagy esküszegése vagy megvesztegetése folytán.

 

3. Milyeneknek kell lenniök az egyházi személyek tanúinak és vádlóinak

Az egyházi személyek tanúi és vádlói pedig feddhetetlen erkölcsű, nős és családos emberek legyenek, és akik teljesen Krisztus tanítását vallják.

 

4. Hasonlóképpen ugyanarról

Világi személy tanúbizonyságát egyházi személy ellen senki se fogadja el. Senki se merje ugyanis egyházi személy ügyét világi nyilvánosság előtt kivizsgálni, hanem csak az egyházban.

 

5. A papok munkájáról

Tudjátok meg, testvérek, valamennyien, hogy a pap mindnyájatoknál többet dolgozik. Közületek ugyanis mindenki csak saját munkáját végzi, ő pedig mind a magáét, mind az összesekét. És ezért, miképpen ő mindnyájatokért, úgy ti is mindnyájan őérette a legnagyobb buzgalommal tartoztok dolgozni, olyannyira, hogy ha szükség lenne rá, életeteket is feláldozzátok érte.

 

6. A magánvagyon királyi engedélyezéséről

Királyi hatalmunknál fogva elhatároztuk, hogy mindenkinek álljon szabadságában vagyonát felosztani, feleségének, fiainak és leányainak és rokonainak vagy az egyháznak adományozni, és ezt halála után se merje senki érvénytelenné tenni.

 

7. A királyi javak megtartásáról

Különösen akarjuk, hogy miképpen mi másoknak megadtuk a lehetőséget, hogy javaik felett szabadon rendelkezhessenek, úgy azok a javak is, valamint vitézek, szolgák és bármi, ami királyi méltóságunkhoz tartozik, maradjanak meg változatlanul, s azokból senki semmit el ne raboljon vagy el ne vegyen, sem pedig valaki az említett dolgokból magának valamiféle előnyt szerezni ne merészeljen.

 

8. A vasárnap megtartásáról

Ha valamely pap vagy ispán, avagy más hívő személy valakit vasárnap ökrökkel lát dolgozni, vegyék el tőle az ökröt, és adják a várjobbágyoknak elfogyasztásra. Ha pedig lovakkal dolgozik, vegyék el tőle a lovat, amit gazdája, ha akarja, ökörrel megválthat, és az ökröt egyék meg, ahogy mondottuk. Ha pedig valaki más szerszámokkal dolgozik, vegyék el tőle a szerszámokat és ruháit, amelyeket, ha akarja, bőrével megválthat.

 

9. Ugyanarról más

A papok pedig és az ispánok hagyják meg az összes falusi bíróknak, hogy ezek parancsára vasárnap mindenki menjen a templomba, öregek és fiatalok, férfiak és nők, kivéve azokat, akik a tüzet őrzik. Ha pedig valaki amazok hanyagsága folytán nem tűzőrzés végett marad otthon, az ilyet verjék meg, és nyírják le.

 

10. A négy böjti időszak megtartásáról

Ha valaki hús evésével megsérti a mindenki előtt ismeretes négy böjti időszakot, akkor egy héten át bezárva böjtöljön.

 

11. A péntek megtartásáról

Ha valaki pénteken, amelyet az egész kereszténység megtart, húst eszik, egy héten át sötétbe zárva böjtöljön.

 

12. Azokról, akik gyónás nélkül halnak meg

Ha valaki oly megkeményedett szívű – ami távol legyen minden kereszténytől –, hogy bűneit jó tanács ellenére sem akarná a papnak meggyónni, az ilyen minden egyházi szertartás és könyörgések nélkül feküdjön, mint a hitetlen. Ha azonban rokonai és hozzátartozói mulasztották el a papokat hívni, és ezért hal meg gyónás nélkül, gazdagítsák őt imádságokkal és vigasztalják könyörgésekkel, rokonai azonban hanyagságukért böjtöléssel vezekeljenek a papok ítélete szerint. Akik pedig hirtelen halállal halnak meg, azokat temessék el minden egyházi végtisztességgel, mivel az isteni végzések előlünk el vannak rejtve, és számunkra ismeretlenek.

 

13. A keresztény vallás megtartásáról

Ha valaki a keresztény vallás megtartását elhanyagolva és hanyag ostobaságtól megátalkodva az ellen bármi vétséget követ el, a vétek természetének megfelelően ítélje meg a püspök az egyházi törvények szabályai szerint. Ha pedig ellenszegüléstől indíttatva a reá rótt büntetést vonakodnék nyugodtan elviselni, ismét ugyanazon büntetéssel fegyelmezzék, és ezt is megismételve összesen hét ízben. És ha mindezek után is konoknak és makacsnak találtatik, adják át a király bíróságának – tudniillik mint a kereszténység védelmezőjének.

 

14. A gyilkosságokról

Ha valaki haragra gyulladva, vagy dölyfösségtől kevélyen szándékos gyilkosságot követ el, tudja meg, hogy tanácsunk végzése szerint száztíz aranypensát[9] fog fizetni. Ebből ötvenet a király kincstárába kell vinni, ötvenet adjanak a rokonoknak, tízet pedig a bíráknak és közbenjáróknak ajándékozzanak. A gyilkos ezen felül az egyházi törvények rendelkezése szerint vezekeljen.

 

Ugyanarról más

Ha pedig valaki véletlenül öl meg bárkit is, tizenkét aranypensát fizessen, és ahogy az egyházi törvények parancsolják, vezekeljen.

 

Szintúgy a rabszolgák meggyilkolásáról

Ha valakinek a szolgája másnak a szolgáit megöli, a [gyilkos] szolgát adják a [megölt] szolga helyébe, vagy váltsa meg [ura], és [a gyilkos] vezekeljen, ahogy mondottuk.

 

Ugyanarról más

Ha pedig szabad [ember] öli meg valakinek a szolgáját, az értékét térítse meg, és az egyházi törvények szerint vezekeljen.

 

15. Azokról, akik feleségüket ölik meg

Ha valaki az ispánok közül, megrögzött szívvel és lelkéről megfeledkezve – ami távol legyen a hűséget megtartók szívétől – felesége meggyilkolásával mocskolja be magát, a királyi tanács határozata szerint ötven tinóval egyezzék meg az asszony rokonaival, és vezekeljen az egyházi törvények parancsai szerint. Ha pedig valamelyik vitéz vagy gazdagabb ember esik ugyanazon bűnbe, ugyanazon tanács végzése szerint fizessen a rokonoknak tíz tinót, és vezekeljen, ahogy mondottuk. Ha pedig a népből való ember követi el ugyanezt a bűnt, öt tinóval egyezzék meg a rokonokkal, és vessék alá az említett böjtöknek.

 

16. A kard kirántásáról

Hogy minden tekintetben erős és sértetlen béke honoljon mind az idősebbek, mind a fiatalabbak között, bármilyen jogállásúak legyenek is, teljességgel megtiltjuk, hogy valaki másnak a bántalmazására kardot rántson. Ha ezt a jövőben vakmerőségétől ösztönöztetve megkísérelné, ugyanazzal a karddal öljék meg.

 

17. A hitszegőkről

Ha valaki a hatalmasok közül hitét beszennyezve, szívét bemocskolva, s esküjét megtörve, hitszegés bűnét követi el, az esküszegésért keze elvesztésével fizessen, vagy ötven tinóval váltsa meg a kezét. Ha pedig a népből való ember lesz hitszegő, keze levágásával bűnhődjék, vagy tizenkét tinóval váltsa meg azt, és böjtöljön, ahogy az egyházi törvények rendelik.

 

18. A szabadosokról

Ha valaki könyörületességtől vezéreltetve, saját rabszolgáit vagy szolgálóleányait tanúbizonyság mellett szabadsággal ajándékozza meg, úgy határoztunk, hogy halála után azokat, irigységtől vezéreltetve, senki szolgaságba visszavetni ne merészelje. Ha pedig szabadságot ígért, de halála miatt ezt kinyilvánítani nem tudta, hátramaradt feleségének, illetőleg fiainak legyen joga ugyanezt a szabadságot kinyilatkoztatni, és a férj lelki üdvéért szeretetlakomát rendezni, ahogyan akarják.

 

19. A templomba járásról és azokról, akik mise alatt mormognak és beszélgetnek

Azok, akik az istentisztelet hallgatására a templomba menvén, ott a misék szertartása alatt egymás közt mormognak és másokat zavarnak, haszontalan történeteket mesélgetve és nem figyelve a szent olvasmányokra és a lelki táplálékokra, ha idősebbek, dorgálják meg őket, és gyalázattal űzzék ki a templomból, ha pedig fiatalabbak és közrendűek, e nagy vakmerőségükért a templom előcsarnokában mindenki szeme láttára kötözzék meg, s ostorozással és hajuk lenyírásával fenyítsék meg őket.

 

20. Arról, hogy a rabszolgák és rabszolganők vádaskodását vagy tanúskodását uraikkal vagy úrnőikkel szemben ne fogadják el

Hogy ennek az országnak a népe a rabszolgák és rabszolganők mindennemű támadásától és vádaskodásától mentes és nyugodt maradjon, a királyi tanács határozata szerint teljességgel megtiltottuk, hogy bármiféle bűnügyben valamely szolgaszemélynek urával vagy úrnőjével szemben vádaskodását vagy tanúbizonyságát elfogadják.

 

21. Azokról, akik más rabszolgáinak szabadságot szereznek

Ha valaki meggondolatlanul másnak a rabszolgáját urának tudta nélkül a király vagy az ország vénei és főemberei elé vezeti, hogy levéve a szolgaság jármát, számára a szabadság könnyebbségét szerezze meg, tudja meg, hogy ha gazdag, ötven tinót fog fizetni, amiből negyvenet a királynak kell adni, tízet pedig a szolga urának. Ha pedig szegény és alacsonyrendű, tizenkét tinót, amiből tíz a királynak jár, kettő pedig a szolga urának.

 

22. Azokról, akik szabadokat szolgaságba hajtanak

Mivel tehát Istenhez méltó, és az embereknek legjobb, hogy ki-ki életének futását a szabadság serénységével végezze, a királyi végzés szerint elhatároztuk, hogy ezután az ispánok vagy katonák közül senki ne merészeljen szabad személyt szolgaságba hajtani. Ha ezt dölyfösségének vakmerőségétől ösztönözve megtenni merészelné, tudja meg, hogy ugyanannyi kártérítést fog fizetni a sajátjából, s ez a kártérítés a király és az ispánok között osztassék szét, mint a többi.

 

Hasonlóképpen ugyanarról

De ha valaki, akit idáig szolgaságban tartottak, szabadsága védelmére törvényes ítélethez folyamodván szabaddá lesz, elégedjék meg szabadsága élvezésével, és az, aki őt szolgaságba tartotta, semmi kártérítést ne adjon.

 

23. Azokról, akik más vitézeit magukhoz fogadják

Akarjuk, hogy mindegyik úrnak legyen meg a maga vitéze, és senki se beszélje rá valamelyik vitézt, hogy régi urát elhagyja, és hozzá jöjjön, ebből ugyanis civakodás támad.

 

24. Azokról, akik más vendégeit magukhoz fogadják

Ha valaki jóakarattal vendéget fogad be, és ennek eltartásáról tisztességesen gondoskodik, a vendég, ameddig a megegyezésnek megfelelő eltartásban részesül, ne hagyja el eltartóját, és ne vigye másvalakihez az ő szolgálatát.

 

25. Azokról, akik megostorozzák a saját [embereiket] keresőket

Ha valakinek vitéze vagy szolgája máshoz szökik, és az, akinek a vitéze vagy szolgája elszökött, követet küld ezek visszahozására, és ezt a követet ott bárki megveri és megostorozza, előkelőink gyűlésén ügy határoztunk, hogy az ilyen verekedő tíz tinót fizessen.

 

26. Az özvegyekről és árvákról

Különösképpen akarjuk, hogy az özvegyek és árvák is legyenek a mi törvényünknek részesei ilyen módon, hogy ha valaki özvegyen marad hátra fiaival és leányaival, és ígéretet tesz, hogy őket felneveli és velük marad, amíg csak él, legyen meg neki az a tőlünk nyert joga, hogy ezt megtehesse, és senki ne kényszerítse őt újabb házasságba. Ha azonban fogadalmát megváltoztatva, ismét férjhez akar menni, és az árvákat el akarja hagyni, az árvák vagyonából egyáltalán semmit ne követelhessen magának, csupán az őt illető ruhákat.

 

Hasonlóképpen az özvegyekről

Ha pedig valaki gyermek nélkül marad özvegyen, és azt ígéri, hogy megmarad özvegységében újabb házasság nélkül, akarjuk, hogy legyen hatalma minden javai felett, és bármit akar azokkal tenni, megtehesse. Halála után azonban e javak szálljanak vissza férje rokonaira, ha vannak rokonai, ha pedig nincsenek, a király legyen örököse.

 

27. A leányrablásról

Ha valaki a vitézek közül szemérmetlenségtől bemocskolva, valamely leányt szüleinek engedélye nélkül feleségül elrabol, elrendeltük, hogy a leányt adja vissza szüleinek, még akkor is, ha valami erőszakot követett el rajta, és a rabló tíz tinót fizessen a rablásért, még ha később ki is békül a leány szüleivel. Ha pedig valamely szegény és a népből való merészkedik ezt elkövetni, őt tinó kártérítést fizessen a rablásért.

 

28. Más szolgálóival fajtalankodókról

Hogy a szabadok mocsoktalanul megőrizzék szabadságukat, miheztartás végett szabályt akarunk nekik adni. Aki ezt áthágva, másnak a szolgálójával fajtalankodik, tudja meg, hogy bűnben vétkes, és ezért a bűnért első esetben korbácsolják meg és nyírják le. Ha pedig másodszor is fajtalankodik ugyanazzal, ismét korbácsolják meg és nyírják le. Ha pedig harmadszor is, legyen rabszolga a szolgálóval együtt, vagy váltsa meg magát. Ha pedig a szolgáló teherbe esik tőle, és szülni nem tud, hanem szülésben meghal, kárpótolja őt másik szolgálóval.

A rabszolgák fajtalankodásáról

Ha valakinek rabszolgája másnak szolgálájával fajtalankodik, őt is korbácsolják meg és nyírják le. És ha a szolgáló tőle teherbe esik, és a szülésben meghal, a szolgáját adják el, és árának felét adják a szolgáló urának, másik fele pedig maradjon a szolga urának.

 

29. Azokról, akik rabszolganőt vesznek feleségül

Hogy senki azok közül, akiket szabad névvel becsülnek meg, valakinek valami jogtalanságot ne merjen okozni, tilalmat és szabályt állítunk fel, amennyiben ezen a királyi gyűlésen elhatároztuk, hogy ha valamely szabad ember a rabszolganő urának tudtával másnak a rabszolganőjét választja feleségül, elveszítvén saját szabadságának élvezését, örökös rabszolgaságra vettessék.

 

30. Azokról, akik feleségük elől külföldre menekülnek

Hogy mindkét nem meghatározott törvény alatt maradjon, és minden jogtalanság nélkül élhessen, ebben a királyi törvényben elrendeltük, hogy ha valaki szemtelenségből, feleségének megutálása miatt hazájából elmenekül, az asszony mindent, ami férjének birtokában volt, bírjon mindaddig, amíg férjét vissza akarja várni, és senki se merészkedjék őt más házasságba kényszeríteni. És ha magától férjhez akar menni, szabad legyen neki, az őt megillető ruhákat magához véve és egyéb javakat otthagyva, házasságra lépni. És ha a férje ezt hallván visszatér, ne legyen neki szabad más feleséget venni az övén kívül, csak a püspök engedélyével.

 

31. Az asszonyok tolvajlásáról

Mivel már az is mindenki számára visszataszító és mindenki előtt utálatos, ha a férfinem lopást követ el, és még sokkal inkább, ha az asszonyi nem; a királyi tanács szerint elhatároztatott, hogy ha valamely férjes asszony lopást követ el, férje váltsa meg, és ha másodszor ugyanabba a bűnbe esik, hasonlóképpen váltsa meg, ha pedig harmadszor is, adják el.

 

32. A szállások felgyújtásáról

Ha valaki ellenségeskedésből másnak az épületeit tűzzel elhamvasztja, úgy határoztunk, hogy mind az épületeket építse fel, mind pedig ami felszerelés elégett, és azonkívül adjon tizenhat tinót, ami negyven solidust ér.

 

33. A boszorkányokról

Ha valami boszorkányt találnak, bírói szokás szerint vezessék az egyházba, és adják át a papnak böjtölés végett és a hitben való oktatásra, böjtölés után pedig menjen haza. Ha másodszor is ugyanabban a bűnben találják, hasonló vezeklésnek vessék alá, vezeklés után pedig az egyház kulcsát a mellére, homlokára és a vállai közé kereszt alakjában süssék rá, és menjen haza. Ha pedig harmadszor is, adják át a bíráknak.

 

34. A varázslókról

Hogy az Isten teremtménye a rosszindulatú embereknek minden ártalmától mentes maradjon, és senki mástól ne kelljen veszteséget elszenvednie, csupán az Istentől, aki a gyarapodást is adja, a tanács végzése szerint nagy tilalmat és rendszabályt állítunk a kuruzslók és varázslók elé, hogy semmiféle személy ne merjen varázslással vagy kuruzslással bárkit is elméjének állapotában megrontani vagy megölni. Mégis, ha valaki, akár férfi, akár nő, a jövőben ezt merészelné, adják át a varázslással megrontott kezeire vagy rokonai kezére, hogy azok akaratuk szerint ítélkezzenek fölötte. Ha pedig jóslással foglalkozókat találnak, amit a hamuban csinálnak hasonló módon, a püspökök ostorozással javítsák meg őket.

 

35. A házak megtámadóiról

Akarjuk, hogy erős béke és egyetértés legyen öregek és fiatalok között, mint az apostol mondja: Mindnyájan egyetértők legyetek stb. (1Péter 3,8). És senki se merjen mást megtámadni. Ugyanis, ha ennek az általános gyűlésnek a határozata után valaki az ispánok közül olyan konok lenne, hogy otthonában keresne fel valakit, hogy őt elveszítse, és javait feldúlja, ha a tulajdonos otthon van, és [az illető] vele harcolni kezd, vagy őt megöli, bűnhődjék a kard kirántásáról hozott törvény szerint. Ha azonban az ispán esik el, elégtétel nélkül feküdjön. Ha pedig nem személyesen megy el, hanem katonáit küldi, száz tinóval tegye jóvá a támadást. Ha pedig valamely katona támadja meg a másik katonának udvarát és házát, tíz tinóval tegye jóvá a támadást. És ha a népből való ember támadja meg valamely hozzá hasonlónak a kunyhóját, öt tinót fizessen a támadásért.

 

Legrégibb kézirata az Admonti Kódex (12. sz.), latin forráskiadása: ZÁVODSZKY Levente

 


Szerkesztés dátuma: szerda, 2012. november 7.
Nézettség: 5,271
Következő cikk: Betyár világ - Angyal Bandi (1760-1806)


   











Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: